A 7 főbűn pszichológiája: mi állhat az irigység mögött?

Az irigység sokszor bűntudattal és szégyenérzettel fonódik össze, hiszen abban a pillanatban, ha bevallanánk, hogy irigyek vagyunk egy adott személyre, azt is elismernénk, hogy az a személy valamiben előrébb jár, mint mi. Így az irigység feszültségteli érzése kimondatlan marad. De vajon az irigységnek lehet kedvező hatása az önértékelésre? Hogyan nézzünk szembe vele? 

Dante Isteni színjátékában az irigyek vasfonállal levarrt szemmel esdekelnek a bocsánatért, mivel életükben csak a földi javak lebegtek szemük előtt. Ovidius Átváltozás (Metamorphosis) című művében pedig az Irigység istennője viperákat eszik fekete fogaival, és testnyílásaiból epe szerű váladék szivárog. Bármennyire is hangzatos és elevenen megjelenített képek ezek a hét főbűn egyikére, amikor a hétköznapok folyamán beszélünk az irigységről, többnyire nem ezek jutnak eszünkbe.

         Irigység vagy féltékenység?

Simon M. Laham szociálpszichológus szerint az irigységnek kétféle értelmezése lehet. Az egyik a jóindulatú irigység, amely során hiányolunk valamit, ami a másiknak megvan. Erre a szakember azt a példát említi, amikor a pirosnál megáll mellettünk egy Ferrari, és az suhan át a fejünkben, hogy ,,azta, de szép kocsi! Bárcsak nekem is ilyen lenne!”. Laham másik meghatározása a rosszindulatú irigység. Az előző példánál maradva,

a rosszindultú irigység állapotában a Ferrari láttán inkább valami olyasmit gondolunk, hogy ,,azta, de szép kocsi! Bárcsak átmenne rajta egy nyerges vontató!”. 

Jóindulatú irigység esetén például azt gondolhatjuk: ,,Bárcsak nekem is lenne egy ilyen szép kocsim!".

Az irigység ugyanakkor semmiképpen sem összetévesztendő a féltékenységgel, utóbbi ugyanis egy háromemberes játszma. Féltékenységet leggyakrabban romantikus partnerünkkel kapcsolatban érezhetünk, mikor attól tartunk, egy harmadik fél fenyegeti a kettőnk kapcsolatának biztonságát. Laham a ferraris hasonlatába a féltékenységet a következőképpen építi be:

a Ferrari tulajdonosára akkor leszek féltékeny, ha közeledik a párom felé…

Míg a féltékenység legtöbbször a párkapcsolatokban üti fel a fejét (vagy más, társas kapcsolatainkban, pl. barátságban), addig az irigység gyakran jelenik meg testvérkapcsolatokban. Utóbbira számos bibliai történet nyújthat példát. Többek között ilyen a tékozló fiú története, aki megtérve hazatért apjához, fivére pedig irigykedve és haragosan fogadta, hogy apjuk vigadó ünneplést rendezett fia számára, aki elveszett és megkerült végre.

Az idősebb testvér méltatlankodott, hogy apjuk visszafogadta pazarló öccsét, ráadásul szeretettel és bőséggel is elhalmozta, mikor ő hűen szolgált mellette mindvégig és sosem kapott érte ünnepséget. Mindeközben a hű fivér, ha más nézőpontban vizsgálta volna helyzetét, neki mindvégig jó élete volt,  apja mellett maradhatott, és végre a testvérét is visszakaphatta, aki észhez tért és hazakerült. 

         A társas összehasonlítás szerepe

Rengeteg szociálpszichológus állítja, hogy az irigység a társas összehasonlításban gyökerezik. A társas összehasonlítás elmélete a szociálpszichológia nagyhatású alakítóatjya, Leon Festinger nevéhez köthető. Lényege, hogy mindnyájan motiváltak vagyunk önmagunk megismerésére, erősségeink és gyengeségeink feltérképezésére.

Gyakran, amikor nem áll rendelkezésünkre objektív mérce, másokhoz viszonyítjuk önmagunkat. Az előnyős összehasonlításból erőt meríthetünk, a hátrányos összehasonlítás pedig ösztönzőleg hat ránk. 

Almási Kitti klinikai szakpszichológus úgy fogalmaz, hogy az összehasonlításnak minden új helyzetben, minden társas szituációban megvan a szerepe. Egyszerűen tudnunk kell, hogy milyen helyet foglalunk el a csoportban, az adott társas szituációban. E mögött a hajtóerő mögött nem feltétlenül áll verseny vagy rivalizálás. Csak szükségünk van arra, hogy tudjuk, kivel szemben hogyan érdemes viselkedni, mit remélhetünk egy adott helyzetben a másiktól.

          Az irigység és zöld szemű cinkosa: a rosszindulat

A pszichológus az irigység másik fontos aspektusát is kiemeli, miszerint ez egy nagyon nehezen felvállalható érzés.

Egy vágyott tárgy vagy tulajdonság hiánya rendkívül fájdalmas tud lenni, és önmagunk számára is nehéz kimondani, hogy irigységet táplálunk a másik iránt, amiért neki megvan az, ami nekünk nincs.

Az irigység bűntudattal és szégyenérzettel fonódik össze, hiszen abban a pillanatban, hogy bevallanánk, hogy irigyek vagyunk egy adott személyre, azt is elismernénk, hogy az a személy valamiben előrébb jár, mint mi. Így marad a hiányérzet miatti fájdalom, és az elérhetetlenségből fakadó frusztráció érzése. Almási Kitti szerint annyira duzzadunk a tehetetlenségtől és a frusztrációtól, hogy

a rosszindulatú kibeszélést szelepként használva könnyebbülünk meg.

A rosszindulatú kibeszélés egyfajta szelep az irigy személyben felgyülemlett frusztráció kieresztéséhez.

Keresünk olyan személyeket, akiknek hozzánk hasonlóan nincs meg az adott vágyott tulajdonság, és vele együtt az irigyelt személyt jól lehúzzuk, pocskondiázzuk. Így kieresztjük a bennünk felgyülemlett feszültséget, és a másik negatív színezetben való feltüntetése által saját magunkat és hiányosságainkat kevésbé értékeljük negatívan. Azonban ez csupán hamis megkönnyebbülés, hiszen ahogy Almási Kitti is rávilágít,

a rosszindulatú kibeszélő valójában ugyanott maradt, hiszen ő a saját pozíciója miatt borult ki, és az ugyebár semmit sem változik a másik ócsárlása által.

         Valójában hasonlítani akarunk arra, akit irigyelünk

Amint említettük, az irigység alapja a társas összehasonlítás. Ez azonban bizonyos helyzetekben kedvező hatással bírhat. Például tudományosan alátámasztott jelenség, hogy

amikor egy nálunk sikeresebb emberhez mérjük magunkat, előbb-utóbb hasonlónak látjuk önmagunkat hozzá, így pozitívabb fényben észleljük magunkat.

Ezt a tételt a rangsorparadigmaként ismert kísérlet támasztja alá. A kísérlet során a vizsgálatvezető egy egyszerű feladatot adott a vizsgálati személyeknek, majd hamis visszajelzést adott a teljesítményükről. Függetlenül a valódi eredményüktől, mindenkinek azt jelezte vissza, hogy átlagos teljesítményt nyújtott, rangsorolva a többi alany teljesítményével, középtájon végzett. A kutató azt mondta a vizsgálati alanyoknak, hogy a rangsorból bárkinek megnézhetik a teljesítményét. Őt leginkább az érdekelte, hogy a kísérleti személyek kihez viszonyítják magukat. Az eredményben kirajzolódott, hogy a vizsgálati résztvevők 87%-ban a rangsorban felettük állóhoz mérték magukat. 

A kutató azt is megkérdezte az alanyoktól, hogy mennyire látják magukat hasonlónak ahhoz az alanyhoz képest, akihez viszonyították önmagukat. A kutató azt tapasztalta, hogy akik a rangsorban felettük állóhoz mérték magukat, hajlamosak voltak hasonlónak értékelni magukat. A kísérlet vezetője szerint a résztvevők ezzel azt próbálták igazolni, hogy majdnem olyan jók, mint akit választottak.

         Szembenézni a felvállalhatatlannal

Amikor irigységet tapasztalunk, akár másokon vagy önmagunkon, nagyon fontos több szemszögből megvizsgálni az adott helyzetet, és, bár ez fájdalmas és megterhelő folyamat, fontos, hogy szembe tudjunk nézni az érzelmeinkkel. Jung szerint

minden, ami másokban irritál minket, hozzásegít önmagunk mélyebb megértéséhez.

Érdemes tehát reflektálni önmagunkra és feltenni a kérdést: miért éppen az a bizonyos dolog zavar engem? Az önimsereti munka által az, ami most éppen frusztrációval és szégyenérzettel összefonódó irigység, meghatározó személyiségfejlődési folyamattá alakulhat át.