A biztonságos kötődést számtalan dologgal összefüggésbe hozták már, a tanulmányok tárháza kimeríthetetlen. Olyannyira, hogy 2013-ban már arra is terveztek vizsgálatot, vajon hogyan alakul a gyermekek Istenhez való kapcsolata annak tükrében, hogy az édesanyjuk milyen kötődési mintázattal rendelkezik.
A gyerekek Istenfogalma sokkal inkább az édesanyák kötődési stílusával, mintsem vallásosságával áll összefüggésben – olvasható egy 2013-ban publikált tanulmányban. A Research Digest által összefoglalt írás szerint közelebbnek érezték magukhoz Istent azok a gyerekek, akiknek az édesanya biztonságos kötődési stílussal rendelkezett. Úgy tűnik, hogy a szülők kötődése nemcsak arra van kihatással, hogy a gyermek hozzájuk hogyan viszonyul majd, hanem arra is, hogy a nem fizikai valójukban megjelenő gondozói figurákkal (például Istennel) milyen kapcsolatot alakít ki.
A kötődés hangsúlyosabb, mint a vallásosság
A kutatók 71 olasz édesanyával vettek fel rövid interjúkat, melyek alapján a biztonságos vagy bizonytalan kötődési stílusú csoportba osztották őket. A vizsgálati alanyok továbbá a vallási hovatartozásukra, és az Istenhez való kötődésükre vonatkozóan is válaszoltak kérdésekre.
Eközben gyermekeiknek (akik 7 évesek voltak, 29-en fiúk és 42-en lányok) egy kisgyereket ábrázoló flaneltáblát mutattak, majd hát különböző történetet mondtak el, melyben a kisgyerek szerepelt: voltak semlegesek (pl. a kisgyerek egy asztalnál ül és olvas), és voltak distresszt keltők is (pl. meghalt a kisgyerek kutyája). Minden történet esetében megkérték a vizsgálatban résztvevő gyerekeket, hogy a flaneltáblán helyezzék el egy általuk kiválasztott karakterrel szimbolizálva, hol van Isten – a legtöbbjük erre a célra ember vagy szív figurát választott.
A biztonságosan kötődő anyák gyermekei közelebb tették az általuk kiválasztott figurát mind a semleges, mind a distresszel terhelt történetek esetében a flaneltáblán szereplő kisgyerekhez. Ugyanakkor
az Istent reprezentáló figura elhelyezése nem állt összefüggésben az édesanyák vallásosságával.
A kutatók nem értették pontosan, hogy milyen mechanizmusok húzódnak amögött a kapcsolat mögött, mely az anyák kötődési stílusa és a gyermekeik Istenhez való közelségérzése között van, de azt feltételezték, hogy az anyák gondozási stílusához lehet köze.
Jobb éreztetni, mint beszélni róla
Ezalatt arra gondoltak, hogy egy gyermek sokkal inkább egy közeli, lehetséges kötődési személyként tekint majd hosszú távon Istenre akkor, ha az elsődleges gondozóval való kapcsolatában azt tapasztalhatta meg, hogy a saját támogatásra és közelségre vonatkozó szükségletei értő fülekre találtak. Ennek
sokkal nagyobb jelentősége van az Istenről szóló direkt tanításoknál – állítják a kutatók.
Érezhető, hogy a tanulmány több módszertani korláttal bír. Egyik ezek közül, hogy a gyerekeknek nem saját magukhoz, hanem egy képzelt gyerekhez képest kellett elhelyezniük az Istent szimbolizáló figurát. Ezzel együtt a kutatás vezetői azt a megállapítást teszik, hogy az eredményeik hasznos iránymutatásként szolgálhatnak mind a kötődéselmélet, mind a vallásosságpszichológia további vizsgálatai terén.
Forrás itt.
