Életünk egyik legnagyobb mozgatórugója, ha vannak céljaink egy cél kitűzése viszont nem olyan egyszerű. Kavarognak a gondolataink, valami elkezd kirajzolódni. Eszünkbe jut néhány jó ötlet, amelyek között talán van egy, ami az elérendő célunkká alakulhat. Amikor végre elérjük, megjelenik bennünk a hiányérzet, hirtelen nem tudjuk hova tovább. Aztán rádöbbenünk, hogy új célt kell találnunk. Hogyan működnek a célok? Miért előnyös, ha célokat tűzünk ki és hogyan fogalmazzuk meg őket? Cikkünkből kiderül.

Az emberi viselkedés célvezérelt, cselekedeteinkkel igyekszünk kielégíteni szükségleteinket, akár az alapvető fiziológiai szükségleteinket, vagy a magasztosabb vágyainkat, mint például a karrierépítés, a sikeres magánélet, a kiegyensúlyozott szerelmi élet, esetleg az önmegvalósítás. A célok bizonyos hierarchiába rendeződhetnek: léteznek alacsonyabb rendű, illetve magasabb rendű célok is. A fontossági sorrend azonban attól függően változhat, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk. A komplexebb célok esetén elképzeljük az elérendő eseményt, eredményt, belső reprezentációt alkotunk róla, ezáltal létrehozunk egy viszonyítási pontot, amelyhez a jelenlegi állapotunkat hasonlíthatjuk. A célokra jellemző, hogy meghatározzák viselkedésünket, a jövővel kapcsolatosak és valaminek az elérésére vagy elkerülésére irányulnak.

A komplexebb célok esetén elképzeljük az elérendő eseményt, eredményt, belső reprezentációt alkotunk róla.

A célok működése

Számos elméletet született a célok alkotásával kapcsolatban. A célorientációs elmélet leginkább a teljesítményhelyzetekben érvényesül. A teória szerint a célok két részre oszthatók, az elsajátítási célokra, illetve a viszonyítási célokra. Abban az esetben, ha valamilyen új tudást szeretnénk elsajátítani, ki szeretnénk bővíteni kompetenciánkat, elsajátítási célról beszélünk. Ekkor a legfőbb érték a saját képességeink kibontakoztatása, erőfeszítéseink értékelése. Amennyiben a teljesítményünket másokhoz viszonyítva szeretnénk fejleszteni, kibontakoztatni, akkor ezt viszonyítási célnak nevezzük.

Elsajátítási cél esetén önmagunkra fókuszálunk, felmérjük a fejlődésünk mértékét, értékeljük saját eredményeinket.

Viszonyítási cél esetén másokhoz hasonlítjuk magunkat, azon elmélkedünk, hogy a szociális környezetünkhöz képest milyen mértékű fejlődést érhetünk el. Ekkor a céljainkat a versengés motiválja, az értékeinket ilyenkor gyakran a környezetünk tudtára hozzuk, a hibákat pedig igyekszünk elkerülni, mert úgy gondoljuk, azok a kompetenciahiány bizonyítékai. Az elsajátítási célok előnyösebbek, ugyanis kudarc esetén sem csökken az énhatékonyság-érzésünk, az képesek vagyunk továbbra is az elérendő célra fókuszálni. Ebben az esetben a hibákat a folyamat részeként értelmezzük, potenciális fejlődési pontként tekintünk rájuk. A viszonyítási célok esetén azonban gyakran előfordul a zavaró gondolatok megjelenése, például amikor a viszonyítási pontként szolgáló társunk jobban teljesít. A társas összehasonlítás negatívumaként csökkenhet az önbizalmunk, és olyan negatív érzelmek jelenhetnek meg, amelyek elvonják a figyelmünket a kitűzött célról, és csökkentik a teljesítményünket.

A viszonyítási célok esetén azonban gyakran előfordul a zavaró gondolatok megjelenése, például amikor a viszonyítási pontként szolgáló társunk, jobban teljesít.

Hogyan tűzzünk ki célokat?

A célok kitűzése főleg rajtunk múlik, azonban a környezetünk is befolyásolhatja a választásunkat. Számos motiváló gondolatot hallhatunk rokonainktól, barátainktól, munkatársainktól,  vagy a tanárainktól. A tapasztalataik alapján igyekeznek segíteni abban, hogy a megfelelő cél mellett düntsünk, és eszerint szervezzük az életünket. Emellett különböző módon értékelik a törekvéseinket és jutalmazzák a teljesítményünket.

Ezek a környezetből érkező üzenetek alkotják a célstruktúrákat, amelyek befolyásolják a célok megválasztását.

Befolyásoló üzenet érkezhet a tanárainktól is, azáltal, hogy hogyan értékelik az iskolai dolgozatokat, vizsga esetén a milyen feltételekhez kötik a sikeres teljesítést, vagy hogy milyen eredményt jutalmaznak, és hogyan jutalmazzák. Számos esetben előfordul, hogy a tanulók teljesítményét nem önmagukhoz mérik, hanem egymáshoz viszonyítják, amely befolyásolhatja a későbbi célkitűzéseket. Emellett az osztálytársak és a szülők hozzáállása is befolyásoló tényező lehet. Ennek következtében nagyon fontos, hogy az egyén mérlegelje a környezetéből érkező üzeneteket. Azáltal, hogy megfogalmazódnak, rendeződnek a gondolatok, így kitisztulhat a jövőről alkotott kép.

Ahogy a gondolatainkban körvonalazódik az esemény, úgy tudjuk szavakkal is megfogalmazni az elérni kívánt célt, ami egy cetlire leírva máris sokkal kézzelfoghatóbbá válik.

A célkitűzés belső reprezentációs folyamatként történik, tehát elképzeljük az elérendő célt, a körülményeket, és saját magunkat is. Ahogy a gondolatainkban körvonalazódik az esemény, úgy tudjuk szavakkal is megfogalmazni az elérni kívánt célt, ami egy cetlire leírva máris sokkal kézzelfoghatóbbá válik. Ezt követően apránként, kisebb lépcsőfokokban elkezdhetjük összeállítani a saját tervünket, ami az előrehaladásunkat segíti. Természetesen a terv az út során változhat, ahogyan a céljaink is, mivel a változás hozzátartozik az életünkhöz. A rugalmas hozzáállás pedig segíthet ennek elfogadásában. Fontos kihangsúlyozni, hogy a cél elérése csak hab a tortán, hiszen az út során fejlődünk a legtöbbet!

Felhasznált irodalom

Fejes, J., B. (2010). A tanulási motiváció fejlesztésének lehetőségei a célorientációs elmélet alapján. In: Vajda Zoltán (szerk.): Bölcsészműhely 2009. JatePress, 43-53.

Fejes, J., B. (2011). A tanulási motiváció új kutatási iránya: a célorientációs elmélet. Magyar Pedagógia, 111(1), 25-51.

Fejes, J., B. (2015). Célok és motiváció. Budapest Kiadó.