Biztosan ismered az érzést, mikor egy korábban hallott zene szűnni nem akaróan befurakodik a gondolataid közé. Hiába próbálod kitörölni, hiába szeretnél másra gondolni, az őrületbe kerget. Szerencsére élelmes tudósok is szenvedhettek már ettől a problémától, így van rá megoldás. A jelenség neve agyviszketés és Dr. Phil Beaman és munkatársainak kutatása szerint a rágózás megoldást nyújthat a problémára.
Megszólal egy zene. Tetszik, felfigyelsz rá. Elkezded dúdolni magadban a taktusokat. Végül már képtelen vagy kiűzni a fejedből. Az az idegesítő kis dallam ott marad, bármit is teszel. Megpróbálsz másra gondolni. Tíz másodpercnél tovább azonban nem sikerül ezt betartanod. Ezt emlegetik a pszichológiában a „fehér elefánt” problémaként.
Ha azt mondják neked, hogy:gondolj
egy fehér elefántra,
majd ezt követően, hogy most már ne gondolj rá, biztos, hogy az első gondolatod egy csodaszép, patyolatfehér elefánt lesz. Az agyunk ugyanis nem parancsra működik. Habár sokszor praktikus lenne, hiszen nem kéne, hogy egy-egy rossz emlék váratlanul ránk törjön, mégsem mondhatjuk meg neki, hogy mikor mit tegyen. Épp ezért tekinthető a lehető legmakacsabb szervnek.
Nem rágódunk, csak rágózunk
Sokakban merülhet fel a kérdés: mégis hogyan juthatott eszébe kutatóknak egy olyan elvetemült ötlet, mint rágót adni az agyviszketéstől szenvedő kísérleti alanyaiknak panaszaik csillapítására? Egy korábbi kutatásból arra következtethetünk, hogy
az állkapocs mozgásahatással van mind a rövid távú memóriára,
mind arra, hogy hangokra tudjunk gondolni (Reisenberg és mtsai, 1989).
Épp ezért Dr. Phil Beamenék csapata arra gondolt, hogy a gyakorlatban tesztelik le mindezt, s feltalálják az agyvakarás receptjét. Olyan zeneszámokat játszottak le a kísérleti alanyaiknak, mint David Guettától a Play Hard vagy a Maroon 5-tól a Payphone. Az egyik csoport tagjainak rágót kellett fogyasztania a zenék meghallgatása után. Feltevésük beigazolódott, hiszen ezek a személyek arról nyilatkoztak, hogy sokkal kevesebbszer furakodtak be a korábban hallott dallamok a gondolataikba.
Zene füleinknek
Arról is szó esett a tanulmányban, hogy az agyviszketés jelensége főként olyan zenék esetében áll fenn, melyeket jól ismerünk. Tökéletes megoldás sajnos nincsen az idegesítő jelenségre, azonban kétféleképpen csillapíthatjuk az eredmények tükrében. Elköltözhetünk egy lakatlan szigetre, ahol elkerülhetjük, hogy túl sokszor halljunk egy zenét, vagy sűrű állkapocs mozgatásba kezdhetünk, hogy lecsillapítsuk a ránk törő gondolatokat.
Az kutatás alapján természetesen csak annyit lehet biztosan elmondani, hogy csökkentette az agyviszketést a kísérleti alanyoknál a rágózás, azt nem, hogy teljesen megszüntette. Személyes véleményem szerint, ha már nagyon ununk egy, a fejünkben tanyát vert és onnan kiköltözni nem akaró zeneszámot, hallgassunk valami mást, s reménykedjünk benne, hogy majd felülírja.
S ha már épp kezdenétek elfelejteni:„Des-pa-cito”.
