A freudi és saját tudattalanunk újragondolása

Ezekben az emberpróbáló, nehéz időkben ki kell tekintenünk, összegeznünk, és változtatnunk kell. Erről szól mostani cikkünk is: Sigmund Freud topografikus modelljének áttekintése után bemutatjuk a tudattalanhoz új szempontból közelítő kognitív-tapasztalati szelfelméletet (CEST). Szó lesz az elméleti keretekről, a hangsúlyok áthelyezéséről és a gondolkodás megújulásáról is.

Freud körülbelül egy évszázada hozta nyilvánosságra azt a gondolatát és elméletét, miszerint a deviáns viselkedés nem organikus eredetű, hanem a tudattalan, az elfojtott gondolatok eredménye. A pszichológiában picit jártas olvasó számára nem ismeretlen az általa létrehozott topografikus modell, amelyben a tudatos, tudatelőttes és tudattalan működést írja le. Pszichoterápiájának céljává a tudattalan gondolatok tudatossá tételét tűzte ki. Ezzel beemelte a természettudományok, és a még gyerekcipőben járó pszichológia területére a deviáns viselkedés elemzését.

Elméletével természetesen nagy port kavart, mert nyilvánvalóvá vált az emberek irracionalitása, racionális gondolkodásra való képtelensége, ami természetes velejárója a tudattalan elmének. Ez megjelenésekor igen stresszes gondolat volt, mert a harmadik olyan felfedezésnek számított, amely az embereket letaszította általuk felállított, fiktív trónjukról. Először is Kopernikusz felfedezte, hogy nem a Föld az Univerzum közepe; majd következett Darwin elmélete, miszerint az ember nem egyedi és unikális a többi fajtól, hanem a majommal közös őstől származik; végül pedig megjelent Freud teóriája is, mely szerint a saját elménknek sem vagyunk urai.

Freud szerint az álmokért, az elszólásokért, a véletlenekért, a tünetekért, a deviáns viselkedés minden formájáért a tudattalan a felelős, emellett aláássa a racionális, tudatos gondolkodást is. Az egyetlen útja a racionális gondolkodásnak a tudattalan tudatossá tétele. Jéghegy hasonlatban írta le a tudatos-tudattalan felépítését, ahol a vízből kiálló jéghegy csúcsa a tudatos rész; a vizet éppen érintő jégcsík a tudatelőttes, amely egyfajta határt képez a tudatos és tudattalan részek között; a víz alatt elterülő jéghegy pedig, amely belenyúlik a víz mélyébe, a tudattalan szegmens.

Kognitív-tapasztalati szelfelmélet – CEST

Evolúciós perspektívából nézve azonban ez az elmélet hiányos, mert eszerint eredendően adott egy nem adaptív rendszer, amely képes álmokat és pszichotikus zavarokat generálni, de nem ajánl megfelelő megoldást vagy viselkedést.

A neopszichoanalitikusok körében ennek magyarázatára bontakozott ki egy új teória a tudattalanról, amelyre kognitív tudattalanként utalnak.

Ezen belül pedig egy új elmélet keletkezett, a CEST (Cognitive and Experidential Self Theory), amely 1973-ban jelent meg először. Ez a globális, pszichodinamikus személyiségelmélet Seymour Epstein nevéhez köthető. A kognitív-tapasztalati szelfelmélet megkülönböztet intuitív-tapasztalati rendszert és analitikus-racionális (absztrakt) rendszert. Az előbbi az affektusokkal automatikus, konkrét tapasztalatokat konkrét narratíva formájában kódol olyan feltételezhető szabályok alapján, melyek különböznek az utóbbi rendszertől, amely viszont affektusmentes. A két szisztéma között interakció van, és ezek párhuzamosan működnek. Az eredeti elmélet lényege, hogy az emberek automatikusan alkotnak egy implicit modellt a világról, a valóság elméletét, melynek két fő felosztása van: világelmélet és szelfelmélet. A valóságról alkotott elmélet azért kell, hogy a világ élhető, értelmet jelentő legyen amellett, hogy érzelmileg is kielégítő.

A kognitív-tapasztalati szelfelmélet két főrendszert különböztet meg, ahogyan az emberek adaptálják a világot: a racionális és a tapasztalati rendszert. Eszerint minden viselkedés a két rendszer együttes működéséből fakad, mert az információfeldolgozás legnagyobb részét ez a rugalmas működés végzi, amely automatikusan, könnyedén és intuitíven rendszerezi a tapasztalatokat és a direkt viselkedést.

Ez szemben áll Freud elképzelésével, miszerint minden információ tudatos lenne az elfojtás nélkül. Az új koncepció szerint a legtöbb információfeldolgozás automatikus, hatékony, könnyedén történik, tudatosság nélkül, mert ez a feldolgozás természetes módja (a tapasztalati rendszer), a racionális rendszert pedig ezzel ellentétben a tudatos, elemző gondolkodás jellemzi.

Ennek értelmében két módon ragadjuk meg a valóságot: intuitív, romantikus, érzelmes, nonverbális, tapasztalati vagy analitikus, verbális, racionális módon. Az, hogy az emberek intuitívan tudatában vannak a kétféle feldolgozórendszernek, mi sem jelzi jobban, mint amilyen tanácsokat adnak egymásnak bizonyos, a másik fél számára érzelmileg megterhelő helyzetekben (pl.: „Nyugodj meg, túl emocionális vagy ahhoz, hogy tisztán láss!”).

Az érzelmek szinte kivétel nélkül a tudatelőttes értelmezések eredményei, nem direkt reakciók egy eseményre.

A tudatelőttes konstruálók annyira automatikusak és gyorsak, hogy meggátolják a tanácskozó, analitikus gondolkozást (racionális rendszer). Vegyünk például egy nőt, aki nem tud választani udvarlói közül, az egyik megbízhatóbb, a másik sokkal több élvezetet nyújt számára. Konfliktus alakul ki tehát a fej és a szív között, a kétféle kognitív folyamat között. Az új elmélet szerint a szív a tapasztalati rendszerhez hasonló, érzelmekhez köthető; a fej pedig a racionális rendszerhez, amely érzelemmentes. A nem racionális gondolkodás nagyon gyakori, és amikor tisztában is vagyunk ezzel, akkor is van, hogy kényelmesebb, jobb, megnyugtatóbb azt választanunk, mint a racionálist.

A legtöbb személyiségelmélet kiemel egy alapvető szükségletet, Freudnál ez az örömelv volt, az új elmélet azonban a kapcsolati szükségletet, az önbizalom szükségletét, és a stabil, koherens személyiség szükségletét is kiemeli emellett. Ezek mind fontosak, és a viselkedést együttes hatásuk determinálja.

CEST – tudatos és tudatelőttes működése

Az elmélet szerint a nem tudatos szint folyamatosan hatással van a tudatos feldolgozásra, és egy vágy, egy gondolat, egy érzés tudattalanba kerülése úgy történik, hogy az egyén tapasztal egy számára meghatározó dolgot az észlelt jóllétére nézve, melyet nem tud figyelmen kívül hagyni, viszont annyira eltérő az alapvető sémájától fogalmi rendszerében, hogy nem tudja beleágyazni azt.

A freudi „elfojtás” értelmében, amikor olyan impulzusai, gondolatai vannak az egyénnek, melyek túl bűnösek ahhoz, hogy tudatossá váljanak, a releváns anyag elfojtás alá kerül, elérhetetlenné válik a tudatos számára. A visszatartott gondolat kifejezésre akar jutni, így generál egy konfliktust, létrehoz egy feszültséget, ami valamilyen formában (tünetek, álmok stb.) felszínre jut. A freudi pszichoterápia lényege ezeknek az elfojtott érzelmeknek, vágyaknak, gondolatoknak a tudatosba emelése.

A tudattalan tudatossá tételét a CEST is kiemeli, azonban itt nem azért akar felszínre jutni az elfojtott gondolat, mert önálló energiája van az expresszióra, hanem azért, mert van egy alapvető motiváció arra, hogy az érzelmileg meghatározó tapasztalatok reprezentációját asszimiláljuk egy egységes fogalmi rendszerben.

A folyamat addig zajlik, amíg az asszimiláció be nem fejeződik, amíg a releváns anyag be nem ágyazódik a már meglévő rendszerbe. Ez egy adaptív folyamat, hiszen asszimilációt segít elő, és így egy olyan koherens modellt alkot a világról, amely konzisztens a korábbi tapasztalattal. A CEST szerint a nem alkalmazkodó működés a tapasztalati rendszer diszharmóniájából és a szükségletek kielégítetlenségéből fakad, nem pedig a tudatos és tudattalan összeférhetetlenségéből, mint Freud elméletében. A terápia lényege tehát a nem adaptív sémák megváltoztatása a tapasztalati rendszerben, és egyfajta ösztönkielégítés elősegítése.

Érzelmileg jelentős helyzetek

Ami az érzelmileg meghatározó helyzeteket jellemzi, az a tapasztalati rendszer, amely az affektusos eseményekhez kötött. Válaszol egy érzelmileg megterhelő eseményre, automatikusan keres ahhoz kapcsolódó eseményeket az azokhoz tartozó érzelmekkel együtt. Az előhívott érzelmek befolyásolják a feldolgozás további lépéseit és reakcióit. Amennyiben az aktivált érzelmek örömteliek, akkor úgy motiválják a reakciót és a gondolatokat, hogy majd remélhetőleg reprodukálják később az érzést; ha nem örömteliek, akkor úgy motiválják a reakciót és a gondolkodást, hogy várhatóan elkerüljék az érzelem reprodukcióját. A legtöbb esetben a tapasztalati rendszer a domináns (szemben a racionálissal), mert az automatikus, könnyebb, hatékonyabb, de legelsősorban azért, mert a hatás tudattalan, és a racionális rendszer nem tudja kontrollálni.

Empirikus alátámasztás

A nem racionális gondolkodás kutatásának eredményei szerint létezik ez a két független rendszer, és számos kutatás alá is támasztja a CEST-t, valamint a tapasztalati-racionális rendszer működését. Emellett az elméletnek jelentősége van mind a személyiség-, mind a szociál-, mind a fejlődéspszichológia területén, sőt a klinikumban is. Figyelemre méltó és jelentős újdonság ez a tudattalan működésünk szempontjából. A kognitív-tapasztalati szelf-elmélet erre tesz kísérletet, integrálva a kognitív és a pszichodinamikus tudattalant.

Epstein szerint, amíg nem tanulunk meg különbözőképpen gondolkodni, addig kihalásra vagyunk ítélve. Ezt ma kiterjeszthetjük a környezetszennyezésre, a globális felmelegedésre, az ózonréteg csökkenésére, a túlnépesedésre, vagy a koronavírus futótűzszerű terjedésére. A jelenlegi vírus ugyanis lecsapott, és néhány hét alatt átrendezte az életünket. Most kell máshogy gondolkoznunk, és ennek legjobb módja, ha megtudjuk, hogyan is tesszük azt. Annak ellenére, hogy nem értjük a tapasztalati elménk működését és hatását a racionális elménkre, próbáljunk meg ésszerűek maradni. Ezzel talán egy nagyobb bölcsességre tehetünk szert.