Rendkívül nehéz az emberi viselkedést befolyásolni, majd azt különböző perspektívák mentén mérni és tanulmányozni. Számos esetben a kapott eredmények az objektív mérőeszközök hiánya miatt megkérdőjelezhetőek, a módszerekről nem is beszélve. Át lehet-e lépni a társadalmilag elfogadott etikai határokat a tudományosság érdekében? Illetve vannak-e olyan eredmények, melyek univerzális igazságoknak tekinthetők, és magyarázzák a különböző társadalmi jelenségeket?
Bizonyára mindenki hallott már Philip Zimbardo amerikai pszichológus híres börtönkísérletéről, melyet a haditengerészet kezdeményezett a fogságban élők agresszív viselkedésének megmagyarázására. Azóta etikai szempontból és eredményeit tekintve egyaránt megkérdőjelezték az 1971-ben lezajlott kutatást, s a Zimbardót ért támadásokkal kapcsolatban elsőként nekünk nyilatkozott tavaly a pszichiáter.
Az egyetem alagsorában kialakított, szimulált börtönben önkéntes stanfordi egyetemista fiúkat zártak be. Véletlenszerűen oszották be őket börtönőr és rab státuszba. Rövid idő leforgása után a résztvevők olyan viselkedést kezdtek el produkálni társaikkal szemben, melyek 6 nap után az események leállításához vezettek. Zimbardo a börtönőrök autoriter, agresszív attitűdjét, valamint a rabok lázadását a hierarchikus intézményes rendszer mellett a szerepek uniformitásának tulajdonította. Eredményeiben összefoglalja, hogy a deperszonalizációdott személyek rendellenes viselkedése a kialakított szituációnak köszönhető. Ilyen helyzetben az ember nem képes kontextusba helyezni a tettét, nem látja az összefüggéseket, az elvárt szerepnek megfelelően cselekszik. Zimbardo tanulmányában így fogalmaz: „a zaklatók és a zsarnokok a pszichológia passzív áldozatai, akik nem tehetők felelőssé cselekedeteikért”.
Ezeknek a konzekvenciáknak korunk szociálpszichológusai közül sokan ellentmondanak, ám érveik alátámasztásához szükséges volt hasonló kutatások elvégzésére. A BBC 2001-es börtönkísérlete Stephen Reicher és Alexander Haslam nevéhez fűződik, melynek célja nem a stanfordi körülmények pontos reprodukálása volt. Sokkal inkább egy felülvizsgálatként szolgált az egyenlőtlen csoportok viselkedésének tanulmányozására, melyet egy hierarchikus rendszerben a hatalom és az elnyomás irányít. Összesen 15 kísérleti személyt vontak be a kutatók, ebből 5-en őrök, 10-en pedig rabok lettek. A hirdetésre jelentkező férfiakat alapos pszichometriai, klinikai és orvosi vizsgálatoknak vetették alá, a legcsekélyebb pszichopatológia hajlam kiküszöbölésének érdekében.
A 10 napra tervezett programot 8 nap után ez esetben is meg kellett szakítani. Érdekes fordulat, hogy
Zimbardo kísérletével ellentétben ebben az esetben a foglyok alakítottak ki erősebb csoportidentitást.
Kommunába szerveződtek, összefogtak, mígnem dominánsabbak lettek az elméletben magasabb rendű őröknél. A kutatók a szociális identitás elméletével magyarázzák az események alakulását, mely alapján lehetővé vált a fegyencek fölénybe kerülése az ott jelenlévő karakteres vezetők ereje által. A BBC kísérletének konklúziója, hogy nem a szerepek vak követése számottevő az agresszív viselkedés megjelenésében. A fogvatartottak társas identitása mint „szerencsétlen elnyomottak”, jóval markánsabb formát öltött az őrökével szemben, akik nem tudtak azonosulni szerepükkel. A kielégítetlen csoportműködés, a belső lázadások miatt a karakánabb rab-vezetők átvették az irányítást, zsarnokságot kialakítva, mintegy közös megegyezés alapján.
Kétségkívül a minta elemszáma rendkívül csekély messzemenő következtetések levonásához. A hasonló eredményeket nagy fokú óvatossággal kell kezelnünk ahhoz, hogy kivetítsük őket bármilyen megtörtént társadalmi eseményre. A börtönkísérletek tanulságai lehetőséget adnak a zsarnokság, a tekintélyelvűség és a konformitás kialakulásának indoklására, ám nem általánosíthatók minden esetre.
Felhasznált irodalom: Haney, C., Banks, C., & Zimbardo, P. (1972). Interpersonal dynamics in a simulated prison (No. ONR-TR-Z-09). STANFORD UNIV CA DEPT OF PSYCHOLOGY. Reicher, S., & Haslam, S. A. (2006). Rethinking the psychology of tyranny: The BBC prison study. British Journal of Social Psychology, 45(1), 1-40.
