A kék szeműek okosabbak, mint a barna szeműek, avagy előítéletek gyermekkorban

A fiúkkal nem lehet játszani… a lányok mindig sírnak… bulizni egy stréberrel? Áá! Ilyen és ezekhez hasonló sztereotípiákkal minden nap találkozhatunk, hiszen gondolkodásunk egyik fontos alapja a kategóriák kialakítása. De vajon hogyan és mikortól alakulnak ki bennünk? Hogyan válik a kategorizáció értékítéletté?

1968. április 5-én, egy nappal ifj. Martin Luther King halála után, Jane Elliott tanítónő különös kísérletet végzett el harmadikos diákjaival. Azt akarta elérni, hogy a gyerekek saját bőrükön tapasztalják meg az előítélet következményeit. Bár a kategóriák segítenek tájékozódni a világban, leegyszerűsítik és rendszerezik az információ áradatot, időt és energiát spórolhatunk velük, de vajon egy egyszerű utasítás hatására is aktiválódhatnak és a kék szemű gyermekek tényleg felsőbbrendűbbek lesznek a barna szeműeknél?

Sztereotípiának nevezünk minden olyan könnyen megragadható tulajdonságot, amiről azt feltételezzük, hogy egy egész csoportra igazak: az olaszok romantikusak, a németeknek nincs humoruk, a britek merevek, a lányok sírósak, a fiúk verekedősek. Kategóriákba sorolunk mindent, hiszen így könnyebb tájékozódnunk a világban. Azonban ezek a kategóriák értékítéletet is magukba foglalnak. Olyan berögzült látásmódot alakítanak ki, ami ellenálló a változással szemben, így általánosításhoz, a másik csoport homogenizációjához vezet: úgy gondoljuk, minden csoporttag ugyanolyan. Ezek a képek később előítélethez vezetnek. Így előre kialakított véleménnyel fogadunk minden csoporttagot, úgy gondoljuk, már ismerjük minden tulajdonságukat.

De vajon ez a gondolkodás velünk születik?

Nem. Bár a kategorizáció evolúciós szempontból előnyt jelent, hiszen leegyszerűsíti a körülöttünk lévő világot, ha ugyanolyan ingerrel találkozunk, nem kell még egyszer energiát fektetnünk a megismerésébe. Azonban a gyermekek ezt átveszik idősebb modelljeiktől, nem születnek előítélettel a fejükben, mindig az adott környezetből tanulják azt. A kategóriákon belül megismerik és megtanulják a társadalmi kategóriákat (pl. bőrszín, nemi különbségek) és a természetes kategóriákat is (pl. halak, madarak). A különbség a kettő között az, hogy a társadalmi kategóriák mesterségesek és a társadalom által kiemelt tulajdonságon alapulnak:

így fontossá válhat a bőrszín, nem vagy életkor, de általában nem emeljük ki a hajszínt vagy a szemszínt.

A gyerekek azt a tudást sajátítják el, amely környezetükben hangsúlyt kap.

A sztereotípiák alapja, hogy hajlamosak vagyunk összekeverni az azonos kategóriába tartozókat és úgy gondolhatjuk, mind hasonlóak egymáshoz. De nemcsak az észlelési folyamataink adnak alapot a téves hiedelmeknek, hanem az emlékezetünk is. Jobban emlékszünk a sztereotípiának megfelelő információra, mint az annak ellentmondóra.

Motiváció szempontjából  pedig a legfontosabb a saját csoport preferenciája a másik csoporttal szemben. A csoport-hovatartozással meghatározzuk identitásunkat, értékeinket, ráadásul részesülünk a csoportunk nyereségeiből is. Ezért érdekeltek vagyunk abban, hogy saját csoportunk minél jobb, sikeresebb, magasabb státuszú legyen, nem csoda, ha sokszor elfogultak vagyunk.

Hogyan alakul ki? – Egy pszichológiai kísérlet a '60-as évekből

Jane Elliott 36 éves iowai tanítónő úgy gondolta, hogy osztályát egy különös kísérletnek teszi ki,

hogy a gyerekek saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen egyszerűen képes kialakulni az előítélet.

A harmadik osztályos gyerekeket két csoportra osztotta szemszínük szerint. Hamis kutatási eredményeket sorakoztatott fel, hogy bebizonyítsa a kék szeműek magasabb rendűek, mint a barna szeműek. Azt mondta, azok a gyerekek, akiknek kék a szemük jobbak, okosabbak, míg a barna szemű gyerekek buták, ügyetlenek, lusták. Meg is magyarázta: azért, mert több a szervezetükben a melanin, vagyis a sötét színű pigment. A barna szeműeknek egy megkülönböztető gallért is viselniük kellett, így már messziről is jól látható volt, ki melyik csoporthoz tartozik. Nem ihattak a falikútból, nehogy megfertőzzék a többieket, de nem is játszhattak a kék szeműekkel együtt. Ezzel szemben a kékszeműség előnyökkel járt: hosszabb ebédszünetet kaptak és a nap folyamán sok dicséretet.

Az eredmények bemutatása után az osztályban lévő gyerekek viselkedése szinte azonnal megváltozott. A kék szeműek kegyetlenkedtek, bántották a másik csoportot, míg a barna szeműek szégyellték magukat, visszahúzódtak. A kék szeműek feljogosítva érezték magukat, hogy zaklassák, bántalmazzák a többieket. Az egyik gyermek úgy fogalmazott:

„Úgy éreztem magam, mint egy király, aki a barna szeműek felett uralkodik.”

Ezzel szemben a barna szeműek egyre félénkebbek és szolgálatkészebbek lettek, csökkent az önbizalmuk és az órai teljesítményük is.

Jane Elliott ráeszmélt, hogy csupán egy nap is elegendő arra, hogy valaki a ráakasztott címkéknek megfelelően kezdjen el viselkedni. A később sokrészben vitatott kísérletében bebizonyította, hogy a csoportközi konfliktus és ellentétek az előítéletesség alapjául szolgálnak.

A kísérlet második napján a tanítónő megfordította a helyzetet. Azt mondta, tévedett és összekeverte a kutatási eredményeket. Nem a kék, hanem a barna szeműekre igazak a pozitív állítások. Ekkor fordult a kocka, a barna szeműek váltak bántalmazóvá. Az előző napi hátrányokért bosszút állva bántották a kék szeműeket. Így az előítélet megmaradt az osztályban, csupán a bántalmazottak köre változott.

A kísérlet, bár etikai szempontból megkérdőjelezhető, rengeteg tanulságot hozott magával, ahogy ezt Dr. Philip Zimbardo is megfogalmazta:

1. Az előítélet tanulható, bármilyen apró különbség az emberek között kiválthatja, amennyiben értéket párosítunk hozzájuk.

2. Azok a gyerekek is, akik korábban elnyomottak voltak, később a felsőbbrendű csoportban a hatalmat és a bosszút sajátították el.

3. Amikor a gyerekeket alsóbbrendűként kezelték a jegyeik és órai teljesítményük is azonnal romlani kezdtek, amikor felsőbbrendűnek érezték magukat, magasabb pontszámot értek el.

Jane Elliott eredeti kísérletét 1968. április 5-én végezte el, egy nappal azután, hogy Martin Luther Kinget lelőtték. Úgy gondolta, a gyerekeknek saját bőrükön (de egy biztonságos közegben) kell megtapasztalniuk, hogyan működik és alakul ki az előítéletesség. Kísérletét a mai napig sokan emlegetik és ő maga is járja a világot, hogy edukálja az embereket és felszólaljon a diszkrimináció ellen.