A kiégés az egzisztenciális krízis egyik tünete – Pszichológusunk, Farkas Vera előadása

„Ha tudjuk, mit kezdjünk az időnkkel, akkor kisebb eséllyel lesznek olyan krízisek az életünkben, mint a kiégés” – vázolta alapgondolatát szakemberünk, Farkas Vera. Az előadás végig égetően fontos kérdéseket feszegetett. Kiderült többek között, hogy miért jelent versenyelőnyt a kiégés elkerülése, miért elég a jó teljesítmény a maximális helyett, melyek a kiégéssel szembeni legfontosabb védőfaktorok, és hogyan tudjuk tudatosan fülön csípni a kiégés első jeleit. 

Farkas Vera pszichológus, coach, a Mindset Pszichológia szakembere Európa legnagyobb jövőfesztiválján, a Brain Bar 10. kiadásán elmondta, ő is többször kiégett már az élete során, így az sem lepte meg, hogy a közönség nagy része kézfeltartással jelezte, hogy szintén tapasztalta már a kiégés jeleit. Megfigyelései alapján nem generációs probléma, korosztálytól függetlenül bárkit érinthet. 

A kiégés közkedvelt és már némileg elkoptatott téma, Farkas Vera előadása összetett gondolatiságával mégis arra inspirálhat, hogy új megközelítésbe helyezzük a jelenséghez való viszonyulásunkat. A Lángolj anélkül, hogy kiégnél című előadás a tűz motívumán keresztül szemlélteti a munkához való viszony meghatározó tényezőit. Ha a szikra a motiváció, az inspiráció és a lendület metaforája, a lángolás a hivatásunkban, munkánkban talált értelem, az a belső erőforrás, ami hosszú távon táplálja a munkakedvünket, és segít távol tartani a kiégést. 

De mi is a kiégés? Herbert Freudenberger német-amerikai pszichoanalitikus így definiálta a ‘70-es években a kiégést: ez egy krónikus szindróma, ami emocionális megterhelések, stresszek hatására alakul ki. A kimerülés állapota több síkon is bekövetkezhet: lehet fizikai, emocionális, és mentális. Ehhez társul a reménytelenség és inkompetencia érzése, a célok és ideálok elvesztése. Emellett a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemzik. 

A kiégés mint egzisztenciális kórtünet 

Farkas Vera pszichológus hangsúlyozta, hogy a kiégés mélyebb okairól muszáj beszélni, hogy ne csak a felszíni tüneteket kezeljük. Szerinte

„a kiégés egy egzisztenciális válság tünete.

Sokan nem találják a helyüket a világban, az értelmet a munkájukban, az életükben. Nem tudják, hogy mit kezdjenek a szabadidejükkel, azzal az idővel, ami a rendelkezésükre áll. Ez néha annyira ijesztő lehet, hogy emiatt a munkába menekülnek, hogy aztán egyfajta kifogásként azt mondhassák: nincs is időm semmire." Talán könnyebbnek tűnhet azt feldolgozni, hogy kevés az időnk a munka miatt, mint azzal szembesülni, hogy a munkán kívül nincs mivel tölteni az időnket, azaz nem igazán tudjuk, hogyan éljük az életünket.  

Irvin D. Yalom amerikai pszichiáter megfogalmazása alapján aki munkamániás, az kényszerű és diszfunkcionális életet él: nem azért dolgozik, mert szeret, hanem mert kénytelen. Hajtja magát korlátok nélkül, a szabadidejében, amikor nincs semmi, ami elterelje a figyelmét, tele van szorongással. Ezért ekkor is valamilyen hasznos tevékenységet kell hogy végezzen, fenntartva a teljesítmény illúzióját. Így az élete tulajdonképpen egyenlő a kényszerű cselekvéssel. Ha pedig éppen nem cselekszik, akkor üres várakozás az élete. Nem csoda, ha előbb vagy utóbb eljut arra a pontra, hogy kiég. Olyankor minden értelmetlenné válik és rájön, hogy nem tudja, mihez kezdjen az életével. Nehéz ezzel szembenézni. De ahogy Csíkszentmihályi Mihály magyar-amerikai pszichológus is megmondta:

kiút csak akkor lehetséges, ha saját kezünkbe vesszük az irányítást és a prioritásokat újragondoljuk, arra koncentrálunk, ami valóban fontos számunkra.       

Telt ház Farkas Vera előadásán

Farkas Vera úgy gondolja, hogy eredményesebb stratégia, ha a túlhajszolt maximalizmus helyett hozunk egy „stagnáló, jó teljesítményt, és az egészséges pszichológiai növekedés alapelveit követve a hosszú távú fejlődésre rendezkedünk be". Ez azt jelenti, hogy marad erőnk előtérbe helyezni az önreflektív énünket, és a nap végén átgondolni akár olyan alapvető kérdéseket, mint hogy mi történt velem aznap, milyen ingerek, visszajelzések, sikerek és kudarcok értek, tudtam-e értéket teremteni a munkám által. A tudatos önreflexió abban is segít, hogy idejében felismerjük a kiégés jeleit, és megelőzzük, hogy belekerüljünk az ördögi körbe. 

A kiégés a versenyelőny elvesztése 

A kiégés témájának egyik legfontosabb vetülete, hogy hogyan előzhető meg, és hogyan kerülhető el, hiszen ez a tudás jelentős versenyelőnyt jelenthet a karrierépítésben. Farkas Vera rámutatott, hogy a modern társadalmi berendezkedés és munkaerőpiac számos aspektusa sodorja a kiégés felé az embert, aki számára valódi kihívást jelent az egyensúly megteremtése a munka és a magánélet között. 

Napjaink munkavállalója a teljesítmény bűvöletében él, amit a hustle culture fogalma tükröz összefoglalóan. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan a maximális teljesítményt szeretnénk kisajtolni magunkból. Innen már csak egy lépés a kiégés ördögi köre, amit „rendkívül nehéz megszakítani, hiszen ilyenkor, ha nem dolgozunk, haszontalannak érezzük magunkat, ha még többet dolgozunk, akkor viszont kiégünk.

Az igazság azonban az, hogy egyszerűen nem reális elvárni önmagunktól, hogy mindig csúcsteljesítményt nyújtsunk”

– világított rá a szakember. Ennek felismerése és elfogadása ugyanakkor nem egyszerű, ha bennünk teljesen más elképzelés él a teljesítményünkre vonatkozóan.  

A kiégés veszélyének mindenki ki van téve, ezért már azzal is nagy versenyelőnyre tehetünk szert a karrierépítés során, ha belátjuk, hogy nem kell és nem lehet mindig a maximumot nyújtani. Sokan vannak, akik gyors sikerre vágynak, kevés munkával. A karriert rövidtávfutó versenyként fogják fel. Minél hamarabb és minél gyorsabban akarják elérni a célokat. Ehhez azonban nem feltétlen rendelkeznek még azokkal a képességekkel, tapasztalatokkal, edzettséggel, ami a fenntartható teljesítmény leadásához kell. Be kell látnunk, hogy nem tudunk mindig csúcsteljesítményt nyújtani. Elfogadhatóan és jól kell teljesítenünk, majd amikor a karrierünk során kiugrási lehetőség előtt állunk, akkorra érdemes időzíteni azt a teljesítményt, amire szükség van a cél elérése érdekében. Ha nem megyünk be feleslegesen a kiégés zsákutcájába a gyors eredmények reményében, rengeteg időt és energiát takaríthatunk meg. Nem kell mindig száz százalékot nyújtani és ezres fordulatszámon pörögni. Így sokkal több időnk marad töltődni, új célokat kitűzni, fenntartani a motivációnkat. Ehhez arra is szükség van, hogy tudatosak legyünk és valószínűsíthetően megalapozottabb döntéseket hozzunk, amelyek növelik az életminőségünket és az elégedettségünk szintjét. 

Farkas Vera rávilágított, hogy a kiégés megelőzése komoly versenyelőnyt jelent a munkaerőpiacon

A pszichológus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

az útkeresésnek is megvan a létjogosultsága, hiszen sokszor előbb téves irányokba kell elmennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában, és milyen értékek mentén szeretnénk élni.

A számunkra lényeges értékek feltérképezése, a saját létünk értelmének megfejtése fontos kulcsai az önismeretnek is. 

A kiégés és az önismeret hiánya 

Visszakanyarodunk az eredethez: a pszichológia DNS-e az önmagán gondolkodó, önmegfejtő én, vagyis az önismeret, ami nélkül nehéz bármit is kezdeni önmagunkkal. Az önismeret iránytűként igazít el gondolataink és érzelmeink örvényeiben, kusza hálóiban, hogy a káoszt kigombolyítva tiszta felismerésekhez vezessen. Nem könnyű kideríteni, hogy mit is akarunk az életben, de hosszú távon kifizetődő erőfeszítés. 

Ha ez hiányzik, ha alapvetően nem találjuk a helyünket, akkor nem tudunk célirányosan haladni az életpályánkon és a karrierünkben sem. Hiába végzünk a munkával 5 órakor, hiába építünk az életünkbe egészséges szokásokat és hobbikat, ez nem hoz lényegi változást,

ha úgy érezzük, nincs értelme másnap bemenni dolgozni, és ilyenkor a kiégéssel szemben is védtelenebbek vagyunk

– hangsúlyozta a szakember. 

„Ha viszont körvonalazódtak a fő csapásvonalak, azokra szépen ráépülhetnek a pszichológiai védőfaktorok, amelyek megvédenek a kiégéstől: például az időmenedzsment, az örömforrások és a kapcsolataink. Hallgassunk tehát a belső hangunkra, arra, amire vágyunk, ami örömet okoz, amiben boldogságot élünk meg. Csak így van esélyünk arra, hogy boldogok, sikeresek legyünk.” – fogalmazta meg az előadás záró gondolatát Farkas Vera. 

Végül a közönség egy villámcoaching szem- és fültanúja is lehetett, amelynek keretében a pszichológus az egyik résztvevő számára nyújtott támpontokat elakadásainak felismeréséhez.  

Az értékes gondolatok mellett mindenki kézzel fogható útravalóval is távozhatott. A résztvevők az előadás kezdetén kis kártyákra jegyeztek fel egy-egy olyan mondatot, amelyet kiégéssel küzdő embertársaikhoz címeztek. Az előadás végén a kártyákat rejtő dobozból mindenki húzhatott, így biztató üzenettel, jó tanáccsal gazdagodhatott, amit majd elővehet a jövőben, ha ő kerülne krízishelyzetbe, kiégés közelébe.