Védjük meg láthatatlan határainkat!

Testi és lelki egészségünk szempontjából kiemelten fontos, hogyan érzékeljük és hogyan képviseljük az integritásunkat és a jóllétünket biztosító határainkat. A láthatóvá tételük és védelmük sokunk számára problémás lehet, ezért cikkünkben e témakörhöz szeretnénk néhány támpontot adni.

Kezdetben a gyermeket gondozó szülők, nevelők feladata, hogy kijelöljék és védjék a kisgyermek számára megfelelő biztonságot nyújtó kereteket, azonban ezt nem mindig sikerül maradéktalanul megvalósítaniuk. Előfordul, hogy figyelmen kívül hagyják, átlépik a gyermek egészséges testi és lelki fejlődését szolgáló határokat és ezzel kisebb nagyobb traumákat okoznak. Gyermekként védtelenek vagyunk az ártalmas hatásokkal szemben, ha túl gyakorivá válnak, megszokottnak, természetesnek is tarthatjuk ezeket. 

Ha a szűkebb környezetünkben nincs tere az érzelmek és a szükségletek szabad kifejezésének, kölcsönös tiszteletben tartásának, nem biztos, hogy magunktól rájövünk, hol húzódik a határ mások igénye, elvárása és a saját integritásunk között. A határaink saját magunk számára is láthatatlanok maradnak, így később mások számára sem tudjuk azokat láthatóvá tenni. Csak kevesen rendelkeznek olyan rendkívüli gyöngédséggel és tapintattal, amelyek révén képesek pontosan érzékelni és tiszteletben tartani embertársaik testi és lelki jóllétét garantáló zónáit.  

Márai Sándor így ír erről Füves könyvében:

„... van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.

Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka.

(...) Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.”

A legtöbben azonban nem birtoklunk ilyen különleges képességeket, így jelentős esély van arra, hogy változatos határsértések okozóivá és elszenvedőivé válunk.

Ha valaki nem képes érzékelni, képviselni és védeni a saját integritását biztosító kereteket, idővel teljesen természetessé válhat számára, hogy mások igényei mentén éli az életét. A szükségleti hiányokból, az átélt kisebb-nagyobb traumákból adódó frusztrációk azonban nem maradnak a végletekig „láthatatlanok”. Egyfajta belső energiatöbbletként várhatóan meg fogják találni a csatornát ahhoz, hogy valahogy a felszínre törjenek. A keretek ezen a ponton is problémásak lehetnek, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a kifejezés egészséges, adaptív módon történik.

A felhalmozódott frusztráció gyakran kapcsolati problémákba, testi és lelki tünetekbe, pszichoszomatikus betegségekbe torkollik.

Egy-egy krízis, betegség, a tapasztalati élmények vagy az önismereti munka azonban rávilágíthat ezekre az ártó folyamatokra. Ekkor tudatossá, de egyúttal fájdalmassá is válhatnak az életünk bizonyos szegmensei, hiszen olyan tapasztalások kerülhetnek negatív tartományba, amelyekre addig a mindennapjaink természetes részeként tekintettünk. Ráadásul ezek a negatív élmények nagy valószínűséggel a számunkra fontos személyekhez köthetők.

Az átélt fájdalom érthető módon fizikai és/vagy érzelmi távolságtartásra ösztönöz.

Rávesz arra, hogy átértékeljük a kapcsolatainkat és saját magunk működését is. Szükségszerűvé válik a sérüléseink elismerése, ami természeténél fogva erős és nehéz érzelmeket fog kiváltani. Ha az érzések kifejezése problémát okoz, a belső feszültség várhatóan fokozódik. Továbbra is küzdeni fogunk a – most már egyértelműen negatívként azonosított – energiatöbblettel.

Felmerül hát a dilemma, hogy kifejezhetjük-e a belső élményeinket azon személyek előtt, akiknek szerepük volt a keletkezésükben? Ha ez nem lehetséges, akkor más kapcsolatokban ki lehet-e fejezni? Hogyan maradhat fenn a régi kapcsolat, ha világossá váltak bizonyos ártó tényezői?

Mit tehetünk a hatékonyabb határvédelemért?

Fontos, hogy időnként gondoljuk át:

• Felismerjük-e a saját és mások érzéseit?
• Elismerjük-e a saját és mások szükségleteit?
• Hogyan érvényesítjük az igényeinket?
• Képesek vagyunk-e kellő figyelmet szentelni a számunkra fontos személyekre?
• Átérezzük-e hogyan hatunk másokra? 

Elfogadó, szeretetteljes környezetben biztonságos helyük van a fenti dilemmáknak és kérdéseknek. Ha gondot okoz a testi és lelki integritás kereteinek érzékelése, van lehetőségünk a fejlődésre. Megfelelő szakmai és érzelmi támogatással feltárhatjuk a nehézségeink hátterét, érthetővé és feldolgozhatóvá válnak a fájdalmas belső élményeink, az elszenvedett traumáink. Útmutatót kaphatunk ahhoz is, hogy hogyan képviseljük a határainkat és hogyan figyeljünk a számunkra fontos személyek határaira.