„A lélek alapja a természet” – Jung gondolatai a természetről

Jung a természetet kiemelkedő jelentőségűnek tartotta az emberi lélek szempontjából – épp ezért aggódott is a világban megfigyelhető tendenciák miatt. Habár gondolatai még az előző században születtek, megdöbbentő, mennyire megállják a helyüket ma is, a klímaváltozás és a modern nyugati kultúra tükrében.

Bár C. G. Jung idejében (1875-1961.) még kevésbé volt napirenden a globális felmelegedés, már őt is olyan kérdések foglalkoztatták, mint hogy mit kezd majd a világ a túlnépesedéssel, hová vezet a környezettől való elszakadás, és milyen hatással van a lélekre a felgyorsult, gépekhez kötött életmód, ami áthágja a természet törvényeit. Szerinte számos lelki betegség – neurózis – abból fakad, hogy az ember a természetet leigázva, arról megfeledkezve akar élni. Ez éppúgy igaz a természeti környezetre, mint saját, ösztönös természetére – Jung úgy gondolta, a kettő lényegi működését tekintve nagyon hasonló.

„A lélek alapja a természet, és a természet teremtő élet. Habár a természet maga lerontja azt, amit épített, de azután újra felépíti. (…) Bár egyelőre csak a sötétségbe és a csúfságba való süllyedést látjuk; aki nem bírja elviselni ezt a látványt, az sohasem tudja megteremteni a világosságot és a szépséget.

Fény mindig csak az éjszakából születik, és soha semmilyen Nap nem maradt állva az égen azért, mert egy aggályos emberi vágy megpróbált belekapaszkodni.”

Jung úgy gondolkodott a személyiségfejlődésről, hogy a nehézségek, veszteségek és krízisek ugyanúgy az élet velejárói, és fejlődésünk feltételei, ezeket nem lehet „megúszni”. A modern társadalom azonban hajlamos ezeket inkább a szőnyeg alá söpörni a boldogság-kultusz jegyében, tabuvá téve az öregedést, a halált, egy házasság vagy a gyermekvállalás nehézségeit, és sok minden mást is, ami a természet része, pedig Jung szerint ennek teljességében lehet csak az élet valódi magasságait is megtapasztalni. Minél jobban próbáljuk ezeket a lelki tartalmakat elnyomni magunkban, annál kezelhetetlenebbé válnak, és annál kevésbé tudunk a természetes működésmódunkhoz visszatérni, arra hagyatkozni különböző, mesterségesen kitalált nézetek vagy babonák szerint. Jung óva intett attól, hogy „minél inkább előítéletek, tévedések, fantáziák és infantilis vágyak befolyásolják a tudatot”. Szerinte különösen azokra áll ez, akik nagy hangsúlyt helyeznek a külső dolgokra, értékekre, illetve kételkednek magukban, kisebbrendűségi érzésekkel küszködnek.

Számos, a környezetünket kizsákmányoló és veszélyeztető magatartásunk pedig pont ezzel áll kapcsolatban. Vásárolunk, mert ezzel eltereljük a figyelmünket a problémáinkról, vagy a pénzt hajszoljuk a boldogság ígéretében, korlátlanul fogyasztunk, mert ki vagyunk téve az állandó hatásoknak, amik azzal bombáznak minket, hogy erre meg erre van szükségünk. A reklámok egyenesen azt hirdetik, „a vásárlás a terápiám” – de mégis milyen eredményt várhatunk egy ilyen „terápiától”, azon kívül, hogy a túlfogyasztás miatt idén már júliusban kimerítettük a Föld éves kapacitását?

Jung azt írja, a „vallások a lélek szenvedésének gyógyítására szolgáló rendszerek”. Ezeken elsősorban a kereszténységet és a buddhizmust érti, de ilyen értelemben a modern kor vallása a tudomány és a fogyasztás is, illetve mindazok az új világnézetek, amelyek megoldásokat keresnek az ember kezdettől jelen levő problémáira. Jung szerint viszont ezzel éppen ellentétes irányba kellene keresgélni, és nem elhagyni a járt utat a járatlanért, ugyanis

bennünk vannak azok az ösztönös, átörökített cselekvésminták, amelyek az élet természetes folyását teszik lehetővé.

Ezeket nevezte archetípusoknak: ilyenek az élet állandóan ismétlődő fázisai (ifjúkor, felnőttkor, öregkor), és az ezekhez kapcsolódó szerepek (anya-apa, testvér, gyerek, és a többi) és életfeladatok. A mesék például megőrizték ezeket, de a szimbolikus nyelvük mára nehezen érthető, mert a természettől eltávolodva a szimbólumok, a képi gondolkodás is egyre inkább a tudattalanba szorult, átadva a helyét az észnek és a racionalitásnak.

Persze leegyszerűsítő azt mondani, hogy a modern ember minden problémájának forrása a természettől való elszakadás, már csak azért is, mert ez Jung szerint is lehetetlen, és ugyanazok az ösztönös, természetből fakadó erők munkálnak bennünk továbbra is, csak már nem tudatosan, romboló hatást kifejtve. Jung még abban az időben gondolkodott erről, amikor a Földön végigsöpörtek a világháborúk, és mindenki megtapasztalta, a modern fegyverekkel és tudománnyal a kezében milyen pusztításra képes az ember. De ha a gondolatait korunk társadalmi problémáira vetítjük ki, azok közül is főleg a klímaváltozásra, láthatjuk, milyen veszélyei vannak, ha alárendeltként tekintünk a természetre, nem pedig útmutatóként. Jung azt vallotta, „a természet mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük.”

Az utóbbi időben láthatjuk, hogy egyre több az ilyen irányba ható törekvés, amely erre a hogyanra keres választ: megjelentek a lassítási mozgalmak, egyre népszerűbb a mindfulness, a jóga, a meditáció, a felnőtt meseestek, és sokan igyekeznek a fogyasztásban is tudatosabbak lenni, természetesebben élni. Emellett egyre több kutatás megerősíti azt is, hogy minden, a természettel összhangban végzett tevékenység, a kertészkedéstől kezdve a kirándulásig, jótékonyan hat a lélekre. Ezek a törekvések egy olyan hozzáállást tükröznek, ahol a természet nem alárendelt, hanem létünk feltétele, segítője és vezetője, ezáltal szorosan kapcsolódnak nemcsak Junghoz, hanem a környezetvédelemhez is.