A Mindset Pszicho-Kávéház következő jótékonysági eseményének középpontjában a Mosoly Alapítvány áll. A több mint 20 éves múlttal rendelkező alapítvány hiánypótló mese- és művészetterápiás szolgáltatással segíti azokat a gyerekeket és családjaikat, akiknek súlyos betegség vagy trauma következtében felborult a testi-lelki egyensúlyuk. Milyen formában segítik a gyerekeket? Milyen szakemberek dolgoznak náluk? Mit jelent a „mosolyos attitűd”? Az alapítvány szakmai igazgatójával, Varga Andrea Helenával és a Mosoly szakmai koordinátorával, Szilágyi Ágnessel beszélgettünk. Interjúnk.
Hogyan épül fel a Mosoly Alapítvány?
Varga Andrea Helena: Az Alapítvány „szakmai magját”, a különböző kórházakban és a kórházon kívüli helyszíneken tartott mese- és művészetterápiás foglalkozások jelentik. Minden más, amivel az Alapítvány rendelkezik, arra szerveződik, hogy ezt a munkát elősegítse, illetve a szervezet fenntarthatóságáról gondoskodjon. A fenntarthatóság kulcsfontosságú nemcsak nekünk, hanem minden hozzánk hasonló nonprofit szervezet esetében, és ennek három egyformán fontos pillére van.
Az egyik ilyen pillér a biztos pénzügyi háttér, ezt a Mosoly Alapítvány esetében független, főleg céges és magán támogatók biztosítják. Több kollégánk dolgozik masszívan azon, hogy kiszámítható és tervezhető forrásbázist teremtsen az Alapítványnak, biztosítva, hogy minden terápiás szolgáltatásunk ingyenes lehessen és szakmailag függetlenül, a valós igényekre alapozva tudjunk dolgozni. A másik pillér a stabil szervezeti háttér, hogy elegendő menedzsment-kapacitással és kidolgozott mechanizmusokkal rendelkezzünk a programok hatékony tervezéséhez, szervezéséhez, lebonyolításhoz, értékeléséhez és fejlesztéséhez. A harmadik pillér a szakmai közösség, a szakmai minőség, tehát a szakmai fenntarthatóság pillére. Olyan jól képzett szakemberekre van szükségünk, akik elkötelezetten tudják támogatni a munkánkat. Cserébe mi is támogatjuk őket szupervízióval, képzésekkel és jól szervezett, pozitív közösséggel, amibe igyekszünk időről-időre új tagokat is beemelni. A terület, amin dolgozunk, nem a legkönnyebb, de azt gondolom, nagyon izgalmas szakmai kihívás lehet bárki számára.
Mindezen túl számunkra az is nagyon fontos, hogy a támogatóink felé érthető módon kommunikáljunk, miközben megvédjük a gyermekeket a kíváncsiskodó tekintetektől.
Különleges helyzetben vagyunk, szigorú adatvédelemmel dolgozunk, olyan gyerekkel, akik életük egy rendkívül érzékeny szakaszában vannak.
Ezért nem adunk ki történeteket, szemcsiklandó fényképeket, visszautasítva ezzel a „könnyű” kampány módszereit.
Miért épp meseterápiával foglalkoznak?
V. A. H.: A szervezet az első éveiben főleg élményterápiával foglalkozott. 2007 környékén kezdtük a művészetterápiás foglalkozásokat, és 2010-től emeltük be a meseterápiát. Akkoriban különböző nemzetközi képzéseken vettek részt a terapeutáink, megismerték Nancy Davis nevét, aki kifejezetten traumákon átesett gyerekek számára írt meséket. A munkássága nagyon inspiráló volt az Alapítvány számára. Az általa írt, illetve Laura Simms által gyűjtött meséket később első módszertani kötetünkben adtuk ki. Ezzel együtt itthon is több jeles szakembertől tanultunk, de a legmeghatározóbb számunkra dr. Boldizsár Ildikó, akivel lassan 10 éves a szakmai kapcsolatunk.
Mi döntően az általa kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszert használjuk,
de fontos megjegyezni, hogy más művészetterápiás módszereket is alkalmaznak a terapeutáink, hiszen a Metamorphoses Meseterápia (ahogy ezt a legtöbb módszerről elmondhatjuk) sokszor nagyon jól alkalmazható, de vannak helyzetek, mikor más módszerekhez kell nyúlni, vagy éppen egymással kombinálva kell alkalmazni azokat. A második, Lotilkó szárnyai című kiadványunk épp a meseterápia hazai alkalmazásáról szól, összefoglalva az első évek Mosolyos tapasztalatait.
Milyen helyzetben használható, és milyen helyzetben nem használható az említett meseterápia?
Szilágyi Ágnes: A különböző helyszíneken – kórházi osztályokon, illetve kórházon kívüli csoportokban – végzett munka különböző módszereket és megközelítést igényel.
A kórházi osztályokra sokszor életveszélyes betegséggel küzdő gyerekekhez járnak be a szakembereink. Itt gyakran találkozunk krízishelyzetekkel, általában a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a kontrollvesztettség érzése hat át mindent. Ez nagyon megterhelő a gyerekeknek, a családtagoknak, de a kórházi osztályon dolgozó szakembereknek is. A gyerekek állapotának alakulása is bizonytalan, fizikai gyógyításuk is nagyon rugalmasan, személyre szabottan zajlik. Így azok a keretek és körülmények sem kiszámíthatóak, amelyben terapeutáink dolgoznak. Röviden: jelentősen eltérnek a tankönyvben tanultaktól.
A kórházi környezetben nem tudjuk, hányszor fogunk találkozni egy-egy gyermekkel, illetve az is változik, hogy egy-egy alkalommal mennyire terhelhető az adott gyermek, milyen típusú munkában tud részt venni. Ezért mindig egy alkalomban gondolkozunk, a kereteket nekünk kell megrajzolnunk és tartanunk. Nagyon hamar kell ráhangolódni az adott gyerekre, vele együtt meg kell teremteni egy átmeneti teret és be kell lépnünk ebbe, segíteni kell tudni abban, hogy a gyermek feszültsége csökkenjen. Itt leginkább nonverbális terápiás módszerekhez és a játékhoz nyúlunk.
A kórházon kívüli programjaink keretében a terápiás munkatársaink hosszú távú csoportokat tartanak olyan gyerekek részére, akik onkológiai betegségben érintettek, vagy akik pszichoszomatikus tünetekkel küzdenek. Ezek rehabilitációs jellegű programok, és az a céljuk, hogy a gyerekek visszatérjenek arra a normál fejlődési vágányra, amelyről a krónikus betegségük következményei kizökkentették őket. Itt elsősorban gyermekpszichodráma csoportokat működtetünk, amelyek során a játékot, a mese- és művészetterápia elemeivel kombinálják a munkatársaink. A folyamat során nagy szerepe van a gyerekek ébredező saját erejének, kezdeményezéseinek. Ezen felül vannak nyári terápiás táboraink, amelyek főleg a mesére épülnek.
Mint látható, sokféle módszert ötvöznek a munkatársaink, de hogy épp mit húznak elő a széles eszköztárukból, az mindig az adott helyzethez vagy a gyerek, szülő, csoport igényeihez alkalmazkodik. Hiszünk abban, hogy a módszerek elsajátítása alapvetően fontos, ugyanakkor ezek „csak” eszközök arra, hogy valódi, terhelhető kapcsolatot tudjunk kialakítani a gyerekekkel. Mert valójában a létrejövő kapcsolat az, ami gyógyít.
Milyen módon kerülhetnek be a gyerekek a Mosoly Alapítvány programjaiba?
Sz. Á.: A kórházi osztályokon – itt a gyerekek krónikus, illetve onkológiai betegségekkel küzdenek – az ott dolgozó szakemberek irányítják a munkatársainkat a betegekhez, hiszen ők tudják jobban felmérni, hogy kinek van a legnagyobb szüksége a segítségünkre, ki van rossz mentális állapotban, illetve ki megy keresztül olyan nehéz időszakon, aminek az átvészeléséhez szükséges a hatékony pszichés támogatás. Nagyon igyekszünk az adott kórházi osztály életébe jól beilleszkedni, hogy hatékony segítséget tudjunk nyújtani ott, ahol ránk van szükség.
A hosszú távú programjainkon olyan gyerekek vesznek részt, akik már nincsenek kórházban. Ilyenkor a szülők keresnek meg minket, nekik az ősszel induló csoportjainkkal, illetve nyári táborainkkal tudunk segíteni. Ha számok alapján szemléljük az alapítvány működését, akkor láthatjuk, hogy a kórházi munka teszi ki a foglalkozásaink nagyobb részét.
Ha a másik oldalról közelítünk, hogyan kerülhetnek be szakemberek a Mosoly Alapítványba?
Sz. Á.: Általában akkor keresünk új szakembereket, amikor bővítjük a tevékenységünket. A bővítés nem könnyű számunkra, mert egy bizonyos színvonalat tartanunk kell, ezért magasnak tűnhetnek az elvárásaink. Ez a gyerekek és a szülők érdekében van így. Tapasztalt és képzett szakemberekkel dolgozunk. Minden leendő munkatársunk egy hosszú kiválasztási folyamaton megy át, a szakmai önéletrajzon és az interjún túl megnézzük őket éles helyzetekben is. Természetesen megfelelő végzettséggel kell rendelkezniük, ismerniük kell több módszert, különösen örülünk a nonverbális módszereknek. Ami pedig kiemelten fontos, hogy önismerettel kell rendelkezniük. A krízishelyzetek, amelyekben dolgozunk, számos nehéz szituációt hoznak magukkal, legyen szó akár visszaesésről, akár halálról. A terápiás munkatársaknak ismerniük kell a saját működési módjukat, hogy ezekben a nehéz helyzetekben is megfelelően tudjanak dolgozni, és hosszú távon terhelhetőek tudjanak maradni. Nem csak arról van szó, hogy gyerekekkel és szülőkkel dolgozunk, hanem arról is, hogy ezt egy csapat részeként tesszük. Ezen felül figyelünk az azonos értékrendre is.
A szervezet erejét az is adja, hogy a kollégáink mind rendelkeznek egyfajta „mosolyos attitűddel”.
Hogyan lehetne megfogalmazni ezt a „mosolyos attitűdöt”?
Sz. Á.: Egyfelől ez a fajta hozzáállás nagyon gyerekcentrikus. Fő feladatának a gyerekek és a szülők segítését tartja. Ehhez kapcsolódva a munkatársainkban van egy nagy fokú alázat, melynek köszönhetően fel tudják mérni, hogy például egy adott kórházi helyzetben mi az ő szerepük – a szupportív terápiás támogatás –, és hátra tudnak lépni, ha a szituáció úgy kívánja, illetve tudnak, és hajlandóak nem teljesen zavartalan körülmények közt is dolgozni, ha a gyógyító, ápoló munka ezt követeli meg. Másfelől a „mosolyos attitűd” azt jelenti, hogy szívesen megosztják a tudásukat abból a célból, hogy a Mosoly munkatársai minél szélesebb eszköztárral, minél világosabb tudással rendelkezzenek, illetve hogy a fiatalabb generáció tudjon tanulni az eddigi tapasztalatokból. Azt gondoljuk, hogy ez a fajta tanulás nem megspórolható, de egyedül nagyon nehéz szert tenni arra a tapasztalatra, amivel a mi pszichológusaink, művészetterapeutáink rendelkeznek. Magyarországon több olyan szerveződés is szétesőben van, ahol a pszichológusok, segítő szakemberek csapatban tudtak dolgozni, amiben a tagok segítették egymást, hogy ne egyedül vívják meg azt a számtalan küzdelmet, ami végül akár kiégéshez is vezethet. Mi ezt persze nem tudjuk pótolni, de itt a Mosoly-közösségen belül igyekszünk egymásra figyelni ebből a szempontból.
A „mosolyos attitűd” elengedhetetlen része a tudás-megosztás és saját személyiségük megőrzésének ápolása és kölcsönös segítése.
V. A. H.: Az egész szervezet szintjén nagyon fontos számunkra a személyesség, a személyes odafigyelés. Nyilvánvalóan a terápiás foglalkozás nem egy olyan műfaj, amit futószalagon lehetne csinálni. A munkatársaink között és a támogatóink felé is igyekszünk minél jobb és személyesebb kapcsolatot kialakítani és fenntartani, ez is a „mosolyos attitűd” része. Azt látjuk, hogy aki ezt megtapasztalja, legyen szakember, támogató vagy önkéntes, szeret a Mosolyhoz tartozni, és hosszú távon velünk marad.
Az alapítvány weboldalához tartozik egy blog, amin többek közt az önöknél dolgozó szakemberekkel olvashatunk interjúkat. Mi volt a célja a blog létrehozásának?
V. A. H.: Nagyon kevésnek éreztük azt a fajta kommunikációt a Mosoly részéről, ami azt mutatja be, hogy mit is csinálunk valójában egy terápián. Gyakori tapasztalat volt, hogy a velünk kapcsolatba lépő emberek/szervezetek tévesen ítélték meg azt, hogy mivel is foglalkozunk. A blog eredeti célja az volt, hogy betekintést nyújtson a terápiás folyamatainkba, az olvasók megismerhessék a nálunk dolgozó terapeutákat, rálássanak arra, hogy milyen területeken és milyen volumenben dolgozunk. Ezek mellett edukációs céljaink is voltak, mert fontosnak tarjuk, hogy a pszichés támogatás szerepe a gyógyításban nagyobb hangsúlyt kapjon.
Sz. Á.: Szerettük volna azt is elérni, hogy láthatóvá váljunk olyan szakemberek számára, akik hasonló attitűddel, hasonló módszerekkel dolgoznak, mint mi. Ez egyrészt azért releváns, mert
szeretnénk egyfajta szakmai diskurzust kezdeményezni,
másrészt pedig, ha bővülni szeretnénk, vagy egy kolléga, aki hasonló területen dolgozik, szeretne együttműködni az Alapítvánnyal, könnyebben ránk tudjon találni.
Milyennek látják a Mosoly Alapítvány megítélését? Akár a szakmai, akár a laikusok oldalról?
Sz. Á.: A szakmai megítélést azért nehéz megállapítani, mert a kórházi osztályok, ahol dolgozunk, több más civil szervezettel is együttműködnek. Nehéz felmérni, hogy a sokféle hatásból ki vagy mi mennyit nyomott a latba egy-egy sikeres helyzetben. Valószínűleg a sokféle együttműködés együtt tud jól hatni. Ráadásul általánosságban elmondható, hogy kevesebb szakember dolgozik az ilyen osztályokon, mint amennyi elegendő volna az optimális működéshez. Éppen ezért nincs kapacitás a folytonos visszajelzésre.
A kollégáink nincsenek könnyű helyzetben, de ha ki tudják billenteni a gyerekeket és a hozzátartozóikat az apátiából, tudnak egy kicsit behozni a külvilágból, fel tudják oldani a félelmük egy részét, akkor már megérte.
Nagy alázatra és együttműködésre van szükség minden ott dolgozó részéről. Tapasztalom szerint, minél jobb és harmonikusabb ez az együttműködés, az érdemi kommunikáció, annál pozitívabb a megítélésünk. A programok értékelésébe igyekszünk bevonni a kórházban dolgozó gyógyító szakembereket is. Ebből azt látjuk, hogy a legtöbben értik és értékelik azt, amit mi tudunk hozzáadni az ott folyó munkához.
Milyen kihívásokat látnak az Alapítvány előtt?
V. A. H.: Az egyik legnagyobb kihívás a már említett szakmai fenntarthatóság kérdése. Nagyobb kapacitást kell abba fektetnünk, hogy feltérképezzük azokat a szakembereket, akik készen állnak arra, hogy a mi terepünkön dolgozzanak. A másik nagy kihívás az anyagi fenntarthatóság. A velünk együtt dolgozó kórházak tudják, hogy a jövőben is számíthatnak a Mosoly Alapítvány szolgáltatásaira. Ahhoz viszont, hogy minél hosszabb távon és esetleg nagyobb volumenben tudjanak ránk számítani, folyamatosan a forrásbázisunk biztosításán kell dolgoznunk.
Hogyan tudjuk támogatni a Mosoly Alapítvány munkáját?
V. A. H.: A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb az általános pénzbeli támogatás, ilyen például az adó 1%-a, az egyszeri vagy rendszeres támogatás, melyről honlapunkon lehet tájékozódni. Adománygyűjtő kampányainkat az év különböző időszakaiban indítjuk, ezeket elsősorban a közösségi média segítségével népszerűsítjük. Ilyen a Mosoly Angyal kampány vagy a terméktámogatásokra épülő Mosolygó Nyár. Ezekhez bárki csatlakozhat, ha a felhívás megjelenik.
Minden májusban megrendezésre kerül a MosolyVáltó, ami az egyik legnagyobb adománygyűjtő programunk. A váltó keretein belül a program támogatói és a Mosoly terápiákon résztvevő gyerekek együtt futják körbe a Balatont 47 kisebb szakaszban az NN Ultrabalaton futóversenyen, ki-ki saját vállalása vagy képessége szerint. Ez az egyetlen olyan rendezvény, ahol a támogatóink találkozhatnak a Mosoly terápiákon régebben résztvevő gyerekkel, akiket már nem érintenek az egykori betegségük tünetei. A támogatók és a Mosolyos gyerekek közösen futnak a még kezelés alatt álló gyermekek terápiáinak megvalósulásáért. Ha valaki szeret futni, egy általa választott szakasz támogatásával segíthet minket és részt vehet a programban.
Arról, hogyan zajlik egy terápia, hogyan dolgoznak a szakemberek és milyen mechanizmusokon keresztül gyógyít a mese és a művészet, Révész Renáta, az alapítvány szupervizora és Szilágyi Ágnes, a Mosoly szakmai koordinátora fog nekünk beszélni, a jótékonysági rendezvényünkön, május 18-án, a Mindset Pszichológiai Terápiás és Tanácsadó központjában.
