Az ember társas lény: veleszületett igénye van a másokkal való együttlétre. Ha ez az igényünk sérül, magányt érzünk, amely természetes jelenség. Azonban a krónikus magányérzet súlyos következményekkel járhat. Miből fakadhat a magány és mit válthat ki belőlünk? Cikkünkben többek között erre keressük a választ.
Az ember születésétől fogva kapcsolódik másokhoz. Ez az igényünk legmélyebb belső motivációink egyike. A magányosság azonban nem egyedüllét! Valaki párkapcsolatban is lehet magányos, sőt egy nagy társaságban is, míg valaki egyedül sem érzi magát magányosnak. A magánnyal járó elszigeteltség semmi máshoz nem fogható, testet-lelket érintő élmény. Ennek megértésében segíthet az alábbi néhány érdekes állítás.
1. A magányosság nem a sok ismerős és barát függvénye.
A magány érzése a kapcsolatok észlelt minőségétől függ. A felszínes kapcsolatok az intimitás hiányát hozzák magukkal. A minőségi kapcsolatok ön-megosztó élménye segíthet leginkább az egyedüllét egzisztenciális élményének feloldásában.
2. A magányos emberek 60%-a házasságban él.
A házasság sok esetben protektív tényező lehet, az állandó társ jelenléte segíthet a megküzdésben és fontos érzelmi támaszt nyújthat. Érdekes tény, hogy a házastárs elvesztése jelentősen megnöveli az öngyilkosság és a depresszió kockázatát. Azonban amikor a házaspár tagjai nem osztják meg egymással legmélyebb gondolataikat, vágyaikat, érzéseiket, az súlyos magányérzettel jár. Előfordulhat, hogy a pár egyik vagy mind a két tagja úgy érzi, „ezen nincs mit megbeszélni”, vagy „a másik úgysem érti majd”. Az ehhez hasonló élmények sorozata különösen nyomasztó lehet, hiszen attól távolodik el a partner, aki a legközelebb állna hozzá.
3. A magányosság érzése torzítja az észlelést.
Egyes kutatások szerint pusztán a megkérdezése annak, hogy mikor érzik magukat magányosnak, elég a személyek számára ahhoz, hogy leértékeljék kapcsolataikat. Ez az észlelési torzítás gyakran csak ront a helyzeten:
aki leértékeli kapcsolatait, még kevésbé fog társaságot keresni
és még magányosabbá válhat, így pedig a többiek számára is nehézséget okoz majd a hozzá való kapcsolódás.
4. A magányosság könnyen ráragadhat valakire a szociális média világában.
A magányosság könnyen stigmává válik. Éppen ezért úgy érezhetjük: be kell azonosítanunk a magányos személyeket a környezetünkben, nehogy úgy járjunk, mint ők. Egy hat hónapos, utánkövetéses vizsgálatban a magányosabbnak ítélt emberek eléggé a szociális média perifériájára kerültek, ahogyan az ő barátaik is. Emellett, összehasonlítva saját életünket másokéval, könnyen eshetünk az előző pontban leírt hibába: ha magányosnak gondoljuk magunkat, kapcsolataink is leértékelődnek, amely a magány érzése mellett az önbecsülés csorbulásával járhat.
Egy kutatásban arra kérték a jelentkezőket, idézzék föl, amikor magányosnak érezték magukat. A résztvevők ezután hűvösebbnek ítélték a szoba hőmérsékletét. A magányérzet fiziológiai változással is összefügg: a test lehűl. „A magány hidegsége” mint jelzős szerkezet is innen eredhet. A magányérzet és hűvösség kapcsolata evolúciós gyökerekkel is magyarázható. Aki kiszorult a többiek közül, nem érezhette sem a tűz, sem társai testének melegét. Ez pedig az őskori társadalmakban akár életveszélyes is lehetett.
6. A magány a test számára olyan, minta támadás alatt állna.
Amikor ránk tör a magány, a test azonnali, komplex módon reagál. Megnöveli a vérnyomást és a koleszterinszintet. A reakció a stresszválaszhoz hasonló: többek között megnő az adrenalinszint, a hormonális egyensúly megbomlása azonban hosszú távon nagyon kimeríti a szervezetet. A krónikus magányérzet ezért többek között kardiovaszkuláris problémák kialakulásához is vezethet, emellett nagyon káros az immunrendszerre nézve. Az immunrendszer az állandó készenléti válasz miatt nagyon meggyengül, így különféle megbetegedésekre hajlamosít. A magányba tehát
valóban bele lehet betegedni.
Egy elsőéves egyetemisták körében végzett kutatás során azt találták, hogy akik magányosnak érezték magukat, többször voltak betegek és nehezebben is gyógyultak meg.
A magányosság komoly problémákat is okozhat. Azonban itt is arányaiban érdemes megfigyelni a helyzetet. Az ember társas lény, éppen ezért elkerülhetetlen a magány érzésének ismerete. A hosszú távú, krónikus magányérzet azonban pszichés, és – ahogyan láthattunk – közvetett módon testi panaszokhoz is vezethet. Mit tehetünk, hogy ne süppedjünk bele a magányosságba? Keressük föl barátainkat, szeretteinket! Engedjük meg nekik, hogy megmutassák: érdemesek vagyunk a szeretetükre. Ha megpróbálunk kilépni a kapcsolatok leértékeléséből fakadó csapdából, észrevehetjük majd a kapcsolódási pontjainkat. Nem könnyű feladat, mégis nagyon megéri megpróbálni.
