A megbocsátás pszichológiai hátteréről

A megbocsátás egy széleskörűen használt, mindenki által egyértelműnek tűnő kifejezés, ami beleivódott hétköznapi szókincsünkbe. Mégis, mit is jelent valójában a megbocsátás? És mi az, amivel tévesen azonosítjuk? Miből tudhatjuk, hogy valóban megbocsátottunk valakinek? Létezik-e megbocsáthatatlan bűn? Mitől függ, hogy ki mit érez annak? És vajon minden esetben meg kell-e bocsátunk saját magunknak? Cikkünk ehhez hasonló kérdéseket jár körül.

A megbocsátásnak számos pozitív hatása van testi és lelki működésünkre egyaránt. Csökkenti a vérnyomást, sőt, az agy azon része aktiválódik általa, amely többek között a fájdalomcsillapításért felelős. Ezen kívül csökkenti a szorongás, a depresszió és a düh mértékét is. A krónikus bosszúvágy ugyanis egy állandó készenléti állapotot eredményez, mely a tartósan magas stressz-szinthez hasonlít. A megbocsátás tehát jobb testi-lelki egészséget eredményez, hiszen a negatív érzelmek csökkentése mellett olyan pozitív érzelmeket hív elő, mint az elfogadás, a szeretet és a megkönnyebbülés. Egészségtudatosabb beállítódáshoz vezet, hatékonyabb megküzdési módokat facilitálhat, pozitívan hathat a társas kapcsolatainkra, valamint fokozhatja a spiritualitás iránti fogékonyságunkat. Mindezek fényében vegyük sorra, hogy mit is értünk valódi megbocsátáson és mi az, amit el kell különítenünk ettől a fogalomtól!

Mit NEM jelent a megbocsátás?

A megbocsátás fogalmát a köznyelv hajlamos összemosni más fogalmakkal, melyek nem tartoznak szorosan a témához, sőt, adott esetben káros is lehet, ha tévesen kapcsolatot feltételezünk a két kifejezés között. Vegyük sorra tehát, hogy mivel nem azonos a megbocsátás!

A megbocsátás nem jelent felejtést, sérelmeink nem törlődnek ki általa.

Tehát nem kell küzdenünk a sérelmek elfejtéséért, sőt, az igazi feldolgozáshoz és a tapasztalatok beépítéséhez szükség van az emlékre. Az elfojtott, „elfelejtett” sérelmeket nem tudjunk teljes mértékben megbocsátani, valódi megbocsátásról tehát csak az emlékezés révén beszélhetünk.

A megbocsátás nem igazolja a tettet, nem jelent felmentést a felelősség alól.

A megbocsátás tehát nem jár együtt az elfogadással vagy az ítéletmentességgel, továbbá nem feltétlenül jár együtt a kapcsolat folytatásával sem. Megbocsátás esetén is dönthetünk úgy, hogy megszakítjuk a kapcsolatot az illetővel, ebben az esetben is beszélhetünk valódi megbocsátásról.

A megbocsátás szintjei

Enright és munkatársai a megbocsátás hat szintjét különböztetik meg. Ezek a szintek alulról fölfelé haladva egyre összetettebb, egyre magasabban funkcionáló megoldást feltételeznek. Nézzük meg tehát, hogy milyen mozgatórugói lehetnek a megbocsátásnak!

1. A bosszúálló megbocsátás feltételként szabja az elégtételt, tehát ebben az esetben úgy érezzük, csak akkor tudunk igazán megbocsátani a másiknak, ha „visszaadjuk a kölcsönt”, ha a másik is hasonló sérelmeket él át, mint amit nekünk okozott.

A motiváció itt egyértelműen a bosszúvágy, melyet a „szemet szemért, fogat fogért” elv tart életben.

Ennek a megbocsátási formának a hátulütője, hogy a viszonzott sérelem egyértelműen szándékos, míg az eredeti nem feltétlenül volt az, valamint a sérelmek észlelt mértéke kapcsán azok szubjektív mivolta miatt nehéz egyenlőségről beszélnünk. A folyamatosan viszonzott sérelmeknek pedig így se vége, se hossza nem lesz, mely a kapcsolatra egyértelműen destruktívan hat.

2. A helyreállító megbocsátás mögött húzódó motiváció a kompenzáció iránti vágy, a sérelmek helyrehozása. Ebben az esetben

a hangsúly nem a másik „megbüntetésén”, hanem az okozott kár jóvátételén van.

Ezt a megbocsátási formát gyakran alkalmazzuk a párterápiában is, különös tekintettel hűtlenség esetében.

3. Az elvárt megbocsátás hátterében általában külső motiváció áll, miszerint úgy érezzük, hogy mások ezt várják el tőlünk. Gyakori ez a megbocsátási forma kisgyermekek esetében, akik szüleik felszólítására „bocsátanak meg” egymásnak. Felnőttként pedig a felettes énünk tölti be ezt a szerepet, ahova beépülnek a számunkra fontos tekintélyszemélyek, de akár a társadalmi elvárások is.

4. A törvényesen elvárt megbocsátás hátterében egy csoport, intézmény vagy eszmerendszer elvárásai hatnak ránk. Ilyen lehet például keresztény hitvallásunk.

Az elvárt megbocsátási fajták nehézsége a motiváció kívülre helyezésében rejlik.

Ahelyett tehát, hogy belülről fakadna ez a vágyunk, valaki más elvárásából cselekszünk, megnehezítve ezáltal a valódi átélést. Ezek az elvárások könnyen nyomasztóvá válnak és gyakran vezetnek rágódáshoz vagy túlzott mértékű önkritikához.

5. A társas harmónia érdekében megvalósuló megbocsátás mozgatórugója a megsérült kapcsolatok helyreállítása. E motivációnk evolúciós okokra vezethető vissza, ami az állatvilágban is tetten érhető.

6. A szeretet megnyilvánulása, mint megbocsátási forma a modell legmagasabb szintje, ahol a megbocsátásnak semmilyen előfeltétele, külső „kényszerítő” körülménye nincsen. Ez tekinthető igazi belső motivációnak, azonban még ezekben az esetekben is nehéz olykor eldönteni, hogy valóban őszinte megbocsátásról van-e szó. Ennek eldöntésében segíthet, ha a megbocsátás pozitív hatásait tapasztaljuk magunkon, mert akkor valóban végbement a folyamat. Továbbá érdemes a testünk jelzéseire is figyelmet fordítanunk, mert az kevésbé befolyásolható, ezáltal őszintébb válaszokat ad olyan kérdésekben, ahol a tudatos válaszok nem elégségesek.

A megbocsátásra való hajlandóságot befolyásoló tényezők

A megbocsátásra való hajlandóságunk összefüggésben áll bizonyos tulajdonságunkkal és személyiségvonásunkkal.

Összefüggést találtak a megbocsátás és a kötődési minták között,

ugyanis ezek sérelem esetén aktiválódnak és nagy mértékben befolyásolják a helyzetre adott reakcióinkat. Egy biztonságosan kötődő személy például nagy valószínűséggel hatékonyabban és nagyobb megértéssel kezeli az ilyen helyzeteket. A megbocsátásra való hajlandóságunk függ még az önértékelésünk stabilitásától is, hiszen a stabil, pozitív önértékeléssel rendelkező személyek általában jobban elfogadják magukat, könnyebben kiállnak a véleményük mellett, valamint kevésbé befolyásolhatóak. E hajlandóságunk függ továbbá a nárcisztikus vonásoktól is, hiszen a nárcisztikus személyek fokozottan érzékenyek a másoktól elszenvedett sérelmekre, melyekre gyakran támadóan vagy akár agresszíven reagálnak.

A negatív befolyásoló tényezők közé sorolható továbbá a rágódásra való hajlam, a magas szorongásszint, az ellenségesség, az agresszió és a bosszúvágy.

A képet tovább árnyalja a vallás és spiritualitás témaköre. A vallásos személyek általában fontos értéknek tartják a megbocsátást, ezáltal igyekeznek ezen elv szerint élni, ami azonban – mint korábban említettük – nem mindig megy olyan könnyen, sőt, sok esetben lelkiismeret-furdalást is eredményezhet.

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a megbocsátás igen árnyalt, sokszínű témakör, és a valódi, mély, őszinte megbocsátáshoz hosszú – és nem ritkán rögös – út vezet. Azonban, mint láthattuk, megéri az energiabefektetést, hiszen számos pozitív hatást fejt ki mind egyéni, mind kapcsolati szinten és hozzájárul testi-lelki egyensúlyunk megteremtéséhez, valamint megőrzéséhez.

A megbocsátás párkapcsolati vonatkozásáról itt olvashattok részletesebben, a bosszú pszichológiai hátteréről pedig ebben a cikkünkben tájékozódhattok.