A motivációról szülőknek – Hogyan támogassuk gyermekünket a célegyenes felé vezető úton?

A tanulmányi sikerekben legalább annyira meghatározóak a nevelési irányelvek, mint a gyermek képességei. Ahhoz, hogy a szülő hatékonyan tudja támogatni gyermekét fontos, hogy tisztában legyen a saját nevelési stílusával, illetve a pszichés fejlődés sajátosságaival. Az alábbiakban 5 tippet ismertertünk, melyek segíthetik a szülőt gyermeke motiválásában, a célok kitűzésében és megvalósításában. László Boglárka cikke. 

Fontos figyelembe vennünk, hogy a motivációs és energetikai szint életszakaszonként változik.  Míg kisgyermekkorban és iskoláskorban a csemeték valósággal szívják magukba az ismereteket és csillog a szemükben a tudásvágy, addig a tinédzserkorhoz közeledve, ez a lelkesedés fokozatosan alábbhagy. Ennek hátterében a hormonális és fiziológiás változásokon kívül pszichológiai okok is állnak. A viharos identitáskeresésben a gyermekek figyelme az új információ befogadása helyett arra összpontosul, hogy érzelmeiket, gondolataikat, másokhoz való viszonyulásukat rendszerezzék és megértsék, ezekkel együtt pedig megtalálják önmagukat.

Természetesen ebben a folyamatban is megmutatkozhatnak egyéni különbségek. Vannak serdülők, akik gond nélkül tudnak fókuszálni a tanulmányaikra, és vannak olyanok, akik ebben a korszakban minimál fordulatszámon pörögnek. Szülőként fontos figyelni a biológiai, szociális, pszichés hangsúlyok életszakaszonkénti változását, és ennek megfelelően reagálni gyermekük igényeire.

Motiváció határok nélkül

Szintén a serdülőkorra jellemző, hogy a gyerekek fokozottan érzékenyek a határokra. Mégis ebben az időszakban szembesülnek a legtöbb korláttal. A szülők szeretnének jólnevelt gyereket, az iskola pedig szorgalmas diákot, aki határidőre elvégzi a feladatait. A tinédzserek határok iránti igényét mutatja a határidőkkel szembeni viszonyulásuk is.

Amabile, Dejong és Lepper diákokkal végzett kutatásuk eredménye arra világít rá, hogy azoknak a diákoknak, akiknek határidőre kellett elvégezniük egy feladatot jelentősen csökkent az érdeklődésük, szemben azokkal, akik szabadon beoszthatták az idejüket. A szabályok nem csak a kreativitás, de az egyéniség útjában is állnak. Ezért konfliktust szülhet, ha egy önmagát kereső serdülő szembeszegül a szülői tiltásokkal.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy fel kell oldani minden korlátozást. Már azzal is könnyedén el lehet érni változást, ha nyitottak vagyunk a gyerekek javaslataira. Nem baj, ha a serdülő megtapasztalja döntéseinek következményét, ha megtanul autonóm módon működni. A döntési szabadság gyakorlása olyan témákban javasolt, amik nem fajsúlyosak a gyermek jövőjére nézve. Fontos megtalálni azt az egészséges határt, amivel szülőként elégedettek lehetünk és a gyerek számára is kényelmes.

A legközelebbi fejlődési zóna

Gyakran a gyerekek motivációja azért hagy alább, mert olyan elvárásokkal találják szemben magukat, amelyek megítélésük szerint jóval meghaladják a képességeiket. Vigotszkij rámutat az ismeretek, készségek fejlesztésének fokozatosságára. Szerinte fontos, hogy olyan célokat fogalmazzunk meg a gyerekek számára, amelyek az aktuális fejlettségi szintjükhöz képest csak egy fokkal nehezebbek.

Ezt a fejlődési modellt egy lépcsőként is elképzelhetjük, ahol a gyerek mindig csak egy lépcsőfokkal kerül közelebb a célvonalhoz. Az ebből származó sikerélmények fogják motiválni a gyereket az új célok megfogalmazásában és elérésében. Fontos, hogy a szülő felmérje a gyermeke aktuális fejlettségi szintjét, és együtt olyan célokat fogalmazzanak meg, aminek gondolata nem szorongással, hanem motivációval tölti el gyermeket.

A belső motiváció ereje

A sikeres emberekkel készült interjúkból az derül ki, hogy olyan tevékenységre építették birodalmukat, ami belsőleg motiválta őket. A gyermekeknél is elég korán felismerhetőek azok a tevékenységek, amelyekkel a legtöbb időt töltik, és nagyon ügyesek is ezekben. A „valamit-valamiért” elven működő társadalmunkban elég nehéz fenntartani a belső motivációt. Gyakran elhangzik, hogy „ha a hobbid a munkád, akkor egész életedben nem kell dolgoznod”.

Azonban a kutatási eredmények szerint, ha egy belsőleg motivált cselekvést jutalmazunk, azzal csökkentjük az intrinzik motivációt. Hogyan tudja a szülő bátorítani gyermekét ebben? Először is, fontos elfogadni, elismerni és örülni a gyermek által választott elfoglaltságnak. A legtöbb, amit a szülő tehet, hogy biztosítja a gyerek fejlődését, megteremteni azt a fizikai közeget, amelyben szabadon dolgozhat, illetve ötleteit, meglátásait felajánlva segíti kibontakozni. Azonban a teljesítmény pénzbeli, dicséretbeli jutalmazása hátravetheti a gyerek motivációját.

A visszajelzés fontossága

Lássuk be, az életben nem csak olyan tevékenységet kell végeznie a gyereknek, amihez igazán kedve van. A fiatalok ilyen területeken való motiválása komoly kihívás elé állíthatja a szülőket.

Dweck és Legett szerint fontos, hogy a gyerek teljesítményét ne a személyének, hanem a kitartásának, türelmének tulajdonítsuk.

Ezzel elérhetjük azt, hogy a gyermek úgy gondoljon magára, mint aki képes fejlődni.

Ha sikeresen teljesített egy feladatot, ahelyett, hogy azt mondanánk neki, hogy „ügyes vagy”, erőfesztéseit méltányolva fejezzük ki elismerésünket. Például így „szép teljesítmény, meglett a kitartó munkád gyümölcse”. A gyermek hajlamos igaznak vélni, elhinni magáról, ha azt mondják neki, hogy „ügyetlen vagy”. A nem adekvát visszajelzés eredményeképp egy gyerek elbátortalanodhat olyan területektől, amikben később akár kiemelkedő lehetne.

A szülői gondolkodásmód hatása

Evolúciósan belénk van kódolva, hogy a negatív jelenségekre, következményekre érzékenyebben reagáljunk. Az emberi memória is több negatív élményt tárol, mint pozitívat, elkerülve ezáltal azt, hogy kétszer ugyanabba a hibába essünk. Hasonlóan, a gyerekek is sérülékenyebbek a negatív előjelű gondolatokra, melyeket a szülők közvetítenek feléjük.

Haimovitz és Dweck azt találták kutatásukban, hogy

a gyerekek saját képességeik fejleszthetőségéről való gondolkodása a szüleik kudarcról alkotott véleményével áll összefüggésben.

Vagyis azok a szülők, akik úgy gondolkodnak a kudarcról, mint gyengeségről, azt a gondolatot ültetik el gyermekeik fejében, hogy nem képesek a fejlődésre. Ezek mentén, szülőként fontos odafigyelni, hogy milyen gondolkodásmódra tanítjuk gyermekeinket.

Összegzésképp, a gyermeki motivációról nem szabad úgy gonolkoznunk, mint ami vagy van, vagy nincs. A gyermeket meg kell tanítani motiváltnak lenni, és ha nem is tanítjuk meg rá, ő majd ellesi szüleitől azt a gondolkodás- és munkamódot, amit tudatosan, vagy tudattalanul közvetítenek felé. A gyermek ugyanúgy megtanulhat motivált, mint amotivált lenni. Szülőként már azzal is jót teszünk gyermekünknek ha nem amotivációra tanítjuk.