Nem tanult művész, csak unalomból kezdett el festeni. Kevesebb mint 150 alkotásból áll az életműve, mégis a legismertebb festőnő, sőt talán az egyik legikonikusabb női alak a 20. századból.
Frida Kahlo napjainkban már nemcsak egy festő, hanem egy szimbólum. A feminizmus, az igaziság és a női sors fájdalmainak arca. Népszerűségére és az utóbbi években kialakult Frida-kultuszra vélhetően a művészetét és életét egyaránt átható őszinteség és ambivalencia ad magyarázatot.
Mindent átszövő ellentétesség
A festményei keletkezésükkor példátlanul nyíltan és őszintén beszéltek a női fájdalomról és Frida belső világáról. Az érzelmek azonban nem az arcáról, hanem a háttérben elhelyezett szimbólumokból olvashatók ki, hiszen az önarcképein maszkot visel: egy távolságtartó, rendületlenséget sugárzó tekintet néz vissza róluk. Talán ezeket a vonásokat hivatott kifejezni a férfias jegyeinek, szőrzetének eltúlzott ábrázolása is. A maszkulinitás látszatát a róla készült fényképeken is igyekezett fenntartani, melyek egytől egyig szigorú határozottságot sugallnak.
Frida egész életében ateistának vallotta magát, munkáiban mégis rendre visszaköszönnek a kereszténység szimbólumai. A portréin fellelhető szögek, a töviskoszorú mind azt hivatott jelezni, hogy a szenvedésben azonosul a jézusi sorssal. Ezt a jelképrendszert ötvözi a tradicionális mexikói motívumokkal. Hagyományossága mellett művészete egyben újszerű is. Ugyanez köszön vissza egyedi öltözködésében, mellyel egyben leplezni igyekezett jobb lábának gyermekbénulásos járvány következtében kialakult deformáltságát. Olykor a hazája iránti szeretetből fakadóan a mexikói népviselet elemei, máskor pedig a függetlenségét hangsúlyozó férfi ruhadarabok dominálnak. Frida az öltöny viselése mellett egyéb tekintetekben is szakít a női tradíciókkal: egyetemre készül, 3 nyelven beszél és aktívan politizál.
Habár a szürrealista stílus érájában alkotott, és ennek nyomai fellelhetők munkáin, Frida motívumvilága lényegesen könnyebben értelmezhető. Ő maga kifejezetten elhatárolta művészetét ettől az irányzattól. Úgy tartotta, az különbözteti meg a kortársaitól, hogy
a szürrealisták a vízióikat vetik vászonra, ő pedig a saját valóságát.
Talán az egyetlen, vele kapcsolatban fellelhető konzisztencia az élete és a művészete közt van. Megrendítő őszinteséggel ábrázolja saját sorsának megrázkódtatásait.
Két tragédia az életében
Az első a villamosbaleset, ami fiatal korában érte. Emiatt nem szülhetett gyermeket, ugyanis a medencéje olyan mértékben sérült, hogy képtelenné vált gyermeket kihordani.
Több abortuszon is átesett, és ez számos munkájának kölcsönözte a témáját egyfajta öngyógyító folyamat részeként.
Mindemellett az alkotói munkájának kezdete is ennek az eseménynek köszönhető, hiszen a több hónapos ágyhoz kötött lábadozási időszak alatt kezdett el festeni. Speciális festőállványt használt, ami ágyban fekvéshez alkalmas. Ekkor kezdett el önarcképeket festeni, ugyanis helyzetéből adódóan nem igen volt más lehetősége. Az állványra helyezett tükörből mintázta magát. Ennek az alkotói folyamatnak a közvetlen előnyei az unaloműzés és ennek eszkalálódása, a flow-élmény volt. A későbbiekben pedig ez a néhány négyzetcentiméternyi tiszta felület adott értelmet az életének, itt mindent úgy alakíthatott, ahogy ő szerette volna.
Kiszolgáltatott helyzetében a festészet jelentett módot arra, hogy valami felett kontrollt gyakorolhasson.
A második tragédiaként Diego Riverával való szerelmét nevezte meg. A kettejük viharos kapcsolatában is meghatározó az ambivalencia. Frida, a független, érdekérvényesítő nő addiktív kapcsolatba került korának elismert művészével, érzelmileg a kiszolgáltatottjává vált, sőt eleinte az alárendelt feleség szerepét is felvette mellette. Frida Kahlo képeire jellemző, hogy egyedül ábrázolja magát, hiszen – annak ellenére, hogy mindig a társaság középpontjában állt – magányos lélek volt. Az egyetlen visszatérő, sűrűn megjelenő alak a portréin Diego, akivel lelkiekben összefonódott. A férfi rendszeresen megjelenik Frida homlokán, jelezve, hogy ő a gondolatainak tárgya. Diego homlokán pedig a harmadik szem, a bölcsesség jelképe a visszatérő. Ez kifejezi, hogy a felesége felnézett rá, és mintegy apaként szerette.
Házasságukat viszonyok és félrelépések sorozata kísérte végig mindkét fél részéről. Diego a legmélyebb sebeket akkor ejtette Fridán, mikor a húgával, Cristinával folytatott romantikus kapcsolatára fény derült. Frida szeretői közé sorolható Trockij, akivel a szocialista ideológiákon osztozott, Muray Miklós magyar fotográfus, sőt négy hölgy is. Muray Miklóshoz olyan szoros kötelék fűzte, hogy iránta való tiszteletből a naplójában magyarnak vallotta édesapja származását, de ma már biztosan tudjuk, hogy apjának német felmenői voltak. Ugyanígy megmásította és három évvel későbbre tolta születési dátumát; azonban nem azért, hogy fiatalabbnak higgyék, hanem hogy a mexikói forradalom kitöréséhez igazítsa világra jöttét – ezzel is hangsúlyozva politikai szenvedélyét.
Pszichológus szemmel
Fridát egy dajka nevelte fel, sosem alakult ki egészséges kapcsolata az édesanyjával. Tudjuk azonban, hogy apjához szoros kötelék fűzte. Vélhetően Élektra-komplexusos volt, Diegoban is az apa figurát látta.
A borderline személyiségzavar számos jellemzőjét mutatta.
Az érzelmileg labilis Frida vélhetően identitászavarral küzdött. Kapcsolataira az instabilitás, az intenzivitás, a kicsapongás és olykor az inadekvát harag volt jellemző, ami az impulzív viselkedéséből is következett. Alkoholproblémái és étkezési zavarai voltak. Depresszióval nézett szembe, krónikus ürességet és unalmat érzett, mindazonáltal kétségbeesetten törekedett rá, hogy elkerülje az elhagyatást. Orvosai szerint egészségügyi problémái, testi fájdalmai párhuzamba vonhatók voltak a magánéleti gondjainak lelki fájdalmaival – ezek együttesen komoly pszichés teherrel jártak.
A ’40-es években már festészetében is megjelent, hogy foglalkoztatja a halál gondolata. Ekkortól kezdve állandó fájdalmai voltak, ami már nemcsak a képek témájában, hanem azok technikai kivitelezésében is megnyilvánult: vastag festékréteget vitt fel, elnagyolt, pontatlan vonásokkal dolgozott. A naplójában többször írt az elmúlásról. Innen tudni, hogy hamvasztást szeretett volna, hogy megválhasson a testtől, ami az életben cserben hagyta. Elviselhetetlen fájdalmai, sűrűsödő műtétei, és az élete értelmét jelentő festészetben való hanyatlása feltételezi, hogy saját maga döntött úgy, hogy azon a bizonyos nyári éjszakán búcsúzik el ettől a világtól, amelyről egykor megrendítően azt nyilatkozta:
„Remélem, hogy boldog lesz a távozás, és hogy soha nem térek vissza.”
Frida Kahlo 47 évesen nyert végleg feloldozást élete kínjai alól, azt megelőzően pedig életművével helyezte zálogba nevének halhatatlanságát.
Felhasznált irodalom: A cikk alapját tavalyi Exkluzív Pszicho-Kávéházunk előadása adta, melyet Zsidi Zsófia pszichológus és Partos Nagy Eszter képzőművész tartottak.
