Mindannyiunknak szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy vannak érzéseink. Ezek az egyik pillanatban – mint anya a gyermekét – megnyugtató melegségbe burkolnak, máskor pedig komoly párviadalokba kényszerítenek bennünket. Aggodalomra azonban semmi ok, mivel szerencsére számtalan olyan „eszközzel” fel vagyunk vértezve, amelyek által bátran evezhetünk érzelmeink tengerén.
Az öröm, a bánat, a düh, a félelem, a meglepettség és az undor, mind az alapérzelmek közé tartoznak. Mindez az életben úgy mutatkozik meg, hogy amikor az ember a világ valamelyik pontjára utazik, s ott valamelyik egzotikus törzzsel találkozik, egyértelműen fel tudja ismerni az említett emóciókat az idegen arcokon. Érzelmeink legfőbb különlegessége ugyanakkor abban rejlik, hogy mi – az állatoktól eltérően – tudatában is lehetünk nekik, sőt
még reflektálni is képesek vagyunk rájuk!
Ha például egy kutya megijed, akkor elszalad. Amikor pedig elmúlt a veszély, éli tovább az életét. Na de mi történik akkor, ha mi, emberek ijedünk meg? Vegyünk egy példát! Egy vicces kedvű barátunk kiugrik az ajtó mögül, aminek hatására mi látványosan megijedünk, akár még hátra is ugrunk. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen számos ilyen és ehhez hasonló ösztönös reakció létezik, amelyek az életben maradásunkat segítették az elmúlt pár ezer évben.
Most viszont nézzük meg, hogy mi történik ezután! Felismerjük, hogy mit éreztünk, s hogy ennek következtében mit cselekedtünk. Majd pedig jó esetben feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért is ijedtünk meg? Volt rá egyáltalán okunk? Tegyük fel, hogy nem volt. Ez esetben önreflexiónk hatására már generáltunk is egy következő érzelmet magunkban: a szégyent.
Természetesen nem általánosíthatunk, hiszen minden ember másképp reagál a különböző helyzetekben, a lényeget viszont kiválóan szemléltette ez az egyszerű kis történet. Egészen pontosan azt, hogy többnyire tisztában vagyunk az érzéseinkkel, s hogy reagálni is tudunk rájuk a kutyákkal ellentétben, akik az említett incidens után mit sem sejtve csóválták volna tovább a farkukat.
Az előző példa negatívan mutatta be érzelmeink működését, holott számos potenciál is rejlik bennük. Olyan lehetőségek, amelyek elérhetővé teszik számunkra azt, hogy dolgozni tudjunk velük. Érzelmeink szabályozására, ezzel együtt pedig életünk megkönnyítésére vagy megnehezítésére több módszer is létezik. Ezek közül két olyan stratégiát fogunk most egy kicsit bővebben is megvizsgálni, amelyek kiválóan mintázzák az említett módszerek két nagy csoportját!
Újraértékelés
Az újraértékelés lényege, hogy az adott érzelmet kiváltó helyzethez a számunkra megfelelőbb módon állunk hozzá. Vegyük például az állásinterjú esetét! Ha úgy megyünk el egy ilyen beszélgetésre, hogy „Úristen! Milyen kínos lenne, ha valamelyik kérdésre nem tudnék válaszolni!”, akkor természetesen ennek megfelelő érzések lesznek jelen bennünk az interjú folyamán is. Átizzadt inggel és csapzott hajjal márpedig sokkal nehezebb elérni azt a bizonyos jó első benyomást. Abban az esetben viszont, ha úgy tekintünk erre a helyzetre, mint olyan lehetőségre, ahol végre bebizonyíthatjuk rátermettségünket, valószínűleg leendő főnökünk is más szemmel fog tekinteni majd ránk.
De gondoljunk csak bele, milyen nagyszerű, hogy a saját oldalunkra tudjuk állítani ezt az apró kis stratégiát! Elvégre pusztán a hozzáállásunk megváltoztatásával olyan érzelmeket kelthetünk magunkban, amelyek által sokkal hatékonyabban tudunk működni a hétköznapokban. Mindez persze sem nem egyszerű, sem nem könnyű feladat! Ám maga az adottság, hogy tudatunkkal képesek lehetünk kontrollálni érzelmeink alakulását, majdnem olyan csodás hatalommal ruház fel bennünket,
MINT HARRY POTTERT A PÁLCÁJA!
Gátlás
Az előző módszerrel ellentétben a gátlás használata inkább negatív irányba mozdítja el az emberek élettel való megelégedettségét. Ezen felül több kutatás is összefüggést talált a szóban forgó stratégia túlzott használata, valamint a depresszió és a más lelki megbetegedések között. Mindez éppen ezért kiváló példája annak, hogy miért nem mindegy az, hogy miként és mennyire akarjuk uralni érzelmeinket. Maga a stratégia valószínűleg senki számára nem ismeretlen. Lényege, hogy bizonyos emócióinkat teljesen elrejtjük a külvilág elől. Maga az érzelem tehát létrejön ugyan bennünk, csakhogy az sem az arcunkon, sem a viselkedésünkben nem jelenik meg.
Olykor-olykor persze hasznos, sőt egyenesen szükséges is lehet a gátlás bevetése. Például akkor, ha előadás vagy vizsga közben eszünkbe jut egy vicces történet. Ilyenkor természetesen nem lenne illendő nevetésben kitörni, bármennyire kikívánkozik. Más esetekben viszont hosszú távon komolyabb problémákat is okozhat, ha elrejtjük a külvilág elől azt, amit valójában érzünk. Mind szociális kapcsolatainkban, mind saját magunkban! Elvégre az bekövetkezett károk mellett rengeteg energiát is felemészt az,
ha a gondolatainkkal és az érzéseinkkel ellentétesen viselkedünk.
Nemi különbségek
Több kutatás is foglalkozott már annak vizsgálatával, hogy tényleg van-e valamiféle különbség a nők és a férfiak érzelemszabályozása között. Ha csak azt nézzük, hogy hányféle sztereotípia él a köztudatban a két nem érzelmi életének eltérése kapcsán, valószínűleg már nem is annyira meglepő, hogy ez a kérdés a tudományos életben is gyakran felmerül. Habár a szakembereknek nem minden esetben sikerül kimutatniuk bármiféle különbséget, amikor mégis, akkor inkább a férfiak tűnnek a gátlási stratégia legfőbb használóinak.
Kitekintésképp azokra a módszerekre, amelyeket most nem vettünk sorra, elmondható, hogy a nők többféle emocionális stratégiát alkalmaznak, mint a férfiak. A kutatások szerint tehát ők
valamivel „felfegyverzettebbek” érzelmi életük megsegítése terén!
