A nehéz élményekből kivezető út

Életünk során időnként szükségszerűen megjelennek komoly lelki teherrel, belső feszültséggel járó érzelmi állapotok, amelyektől ellenállással és elutasítással próbáljuk védeni magunkat. Az ellenállás és az elutasítás azonban rendszerint nem szüntetik meg a kellemetlen élményeket, épp ellenkezőleg, inkább fenntartják azokat. A nehéz élményekből csak a nehéz érzések átélésén keresztül találhatjuk meg a kivezető utat. Ahhoz, hogy legyen bátorságunk végig haladni ezen az úton, az ellenállás helyett elfogadásra lesz szükségünk. Cikkünkben a negatív érzelmek elfogadásához szeretnék egy kis útmutatót adni.

A belső élményeink elfogadása sokszor komoly nehézségekbe ütközik, mivel gyakran elárasztónak és túlságosan fájdalmasnak éljük meg azokat. Érdemes figyelemmel lennünk arra, hogy a szomorúság, a harag, a csalódottság, az elhagyatottság, a szégyen és sok más

negatív érzelem hátterében alapvető - nem megfelelően kielégített - emberi szükségletek húzódnak.

Milyen következményei lehetnek a szükségleti hiányoknak?

A biztonság, az elfogadás és a szeretet iránti vágy, az autonómia élménye, az érzéseink és igényeink szabad kifejezésének lehetősége - számos más szükséglettel együtt - fontos meghatározói a testi és lelki jóllétünknek. A felmerülő szükségleteink egy része jellemzően már születésünktől fogva nem elégül ki maradéktalanul, ezért a hiányokból fakadó negatív érzelmeket is korán megtapasztaljuk.

Érző emberi lényként mindannyian szeretnénk biztonságban élni, vágyunk arra, hogy feltételek szabása nélkül elfogadjanak és megértsenek minket. Vágyunk a figyelemre, a törődésre és a szeretetre. Ezek hiányában erős feszültséget, komoly lelki fájdalmat élhetünk át, amelyekre olykor kétségbeesetten, nem mindig a legmegfelelőbb módon reagálunk. A helytelennek minősített viselkedésünk kapcsán pedig megjelenhet a bűntudat, az önmarcangolás. Így egyre távolabb kerülünk az emberi mivoltunk szerves részét képező szükségleteinktől, a hozzájuk kapcsolódó érzéseinktől, végső soron önmagunktól. Ezt az önrontó folyamatot azonban a

saját magunk felé tanúsított felelősségteljes és együttérző viszonyulással megállíthatjuk és visszafordíthatjuk.

Első lépésként adjunk létjogosultságot a megjelenő érzelmeinknek. Próbáljuk megérteni miből fakad egy-egy negatív érzés, mi az oka, mi a története, milyen szükséglet húzódik mögötte?

A fájdalmas és nehéz érzések természetes módon ellenállást váltanak ki bennünk, az ellenállás azonban nem szünteti meg a belső feszültséget. Kristin Neff és Christopher Germer a Tudatos önegyüttérzés című könyvükben így írnak erről: „Amikor a nehéz érzelmek felé fordulunk, még ha tudatos jelenléttel és önegyüttérzéssel tesszük is, eleinte gyakran felerősödik a fájdalmunk, és ilyenkor természetes ösztönünk szerint hajlamosak vagyunk elfordulni ezektől. Ám ha meg akarunk gyógyulni, szembe kell néznünk velük – az egyetlen kiút rajtuk keresztül vezet. Ha egészséges, őszinte életet szeretnénk élni, össze kell szednünk a bátorságunkat, hogy jelen tudjunk lenni az érzelmi fájdalommal.”

A negatív érzelmek elfogadásának folyamata

Az nehéz érzelmek elfogadása a szerzők szerint az alábbi öt szakaszból áll:

• Az ellenállás szakaszában küzdünk az ellen, ami megjelent bennünk.
• A felfedezés során már hajlandóak vagyunk nyitott, érdeklődő viszonyulással megismerni, beazonosítani az érzéseinket.
• Az elviselés fázisában elismerjük, hogy ez nehéz, de kitartással képessé válunk tartalmazni mindazt, ami jelen van bennünk.
• A megengedés szakaszában teret adunk az érzéseknek, engedjük, hogy „jöjjenek” és „menjenek”.
• A megbarátkozás fázisában pedig már arra is képessé válunk, hogy a meglássuk a nehéz élményeinkhez tartozó értékeket. Fel tudjuk tenni magunknak a kérdést: „Mit tanulhatok ebből?”

Amikor elárasztanak a negatív gondolatok és érzések, azonosulunk velük, azaz szinte eggyé válunk ezekkel az érzésekkel, majd erős tehetetlenség lesz úrrá rajtunk. Azonban lényeges tudatosítanunk, hogy nem vagyunk egyenlőek a gondolatainkkal, az érzelmeinkkel, sem pedig a viselkedésünkkel. A valóság és mi magunk is jóval többek vagyunk, mint ezek a mentális, illetve lélektani jelenségek.

A belső élményeinket alkotó gondolatokat, érzéseket kifejezhetjük:

• szavakban (pl. ez most az aggodalom, a harag, a szomorúság, a félelem, a magányosság, a vágyódás, a szégyen, stb.), 
• írásban (pl. napló, jegyzet, levél, stb.),
• szimbólumokkal (pl. a gondolatok, mint az autópályán száguldozó autók, vagy mint a felhők az égen, falevelek a szélben, harag, mint a kitörő vulkán, stb.), 
• változatos alkotói és mozgásos tevékenységek segítségével (pl. rajzolás, festés, játék, sport, tánc, stb.),
• meditációk, relaxációs gyakorlatok végzése is segítheti a nehézségek méltóságteljes viselését. 

A fenti lehetőségek kipróbálásával saját élményként tapasztaljuk meg, hogy a lelki folyamataink hozzánk kapcsolódnak, belőlünk fakadnak ugyan, de mégsem vagyunk teljes mértékben azonosak velük. Megfigyelhetjük, hogy szép lassan enyhül a tehetetlenségünk, oldódik a bennünk lévő feszültség.

Megfigyelhetjük azt is, hogy hol jelenik meg a testünkben az átélt érzelem? Milyen testérzetek jelzik a jelenlétét? Gyengéden odairányíthatjuk a figyelmünket, a légzésünket, megérinthetjük az adott testtájékot, így lágyítjuk az érintett területet. A saját kezünkből áradó melegséggel, gyengéd simítással, masszírozással nyugtathatjuk magunkat és ez által csillapíthatjuk a kellemetlen érzeteket.

Kedvesen, együttérzéssel fordulhatunk saját magunk felé azzal, hogy

elismerjük az érzések jelenlétét, és azt is, hogy ez most nehéz nekünk.

A bírálatot és a kritikát mellőzve, jószándékúan megengedhetjük, hogy úgy legyünk, ahogy éppen vagyunk. Jó társként megtartjuk saját magunkat.

Segítheti az elfogadás folyamatát az is, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a fájdalmunkkal nem vagyunk egyedül, a nehéz érzések egyetemesek, minden ember élete során időnként megtapasztalja a szenvedés valamely formáját.

A természetet ereje

Érző emberi lényként a természet részei vagyunk, ezért a zaklatott állapotunkban megsegíthet minket, ha kapcsolódunk valamely számunkra megnyugtató természeti jelenséghez.

A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry művében, amikor nagyon szomorúnak érezte magát a naplementében gyönyörködött: "Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot! Kisvártatva hozzátette: Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket..."

Ahogy bennünk, emberekben, úgy a természetben is megfigyelhető a tökéletlenség, szembesülhetünk ártó folyamatokkal, pusztító erőkkel. Ugyanakkor – ahogy a természetben, úgy a személyiségünkben is – megkérdőjelezhetetlenül jelen vannak a zord körülmények ellenére utat találó élet pozitív megnyilvánulásai, a kibontakozás és a fejlődés lehetősége. Felelősségteljes viszonyulással, elfogadással, együttérzéssel hatékonyan segíthetjük ezt a kibontakozást és fejlődést.