A pszichoterápia nem csak a szavak szintjén hat – állítja az a nemzetközi kutatócsoport, akik azzal kapcsolatban vizsgálódtak, hogy a pszichoterápiás kezelés milyen hatást gyakorol depresszióval küzdő emberek agyi működésére. Napjainkban egyre inkább kirajzolódni látszanak azok az agyi területek, melyek érintettek a témában, és amelyek mérhető változást mutatnak a pszichoterápia hatására.

Az utóbbi években a kutatók nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy feltárják azokat a neurális folyamatokat, melyeket a pszichoterápia generál az agy működésében. Ez az erőfeszítés nem csak azért fontos, hogy jobban értsük a pszichoterápia hatótényezőit, hanem azért is, hogy tisztábban lássuk a farmakológiai kezelés indikációt és kontraindikációit. Most a Psychiatry Research folyóiratban megjelent cikkben publikáltak egy szisztematikus áttekintő tanulmányt (angolul review) és metaanalízist, melyben az utóbbi évek képalkotó eljárásokat használó munkáit foglalták össze – számolt be a Research Digest. Arra voltak kíváncsiak, milyen változásokat idéz elő a pszichoterápia a depresszióban szenvedő ember agyi működésében és az érzelmi feldolgozó folyamatokban.

Körvonalazódni látszó agyi területek

Egy londoni intézet nemzetközi kutatócsoportja vállalkozott arra, hogy áttekintsék az agykutatással kapcsolatos szakirodalmat olyan tanulmányokra fókuszálva, melyek a különböző pszichoterápiákban (kognitív viselkedésterápia és pszichodinamikus pszichoterápia) résztvevő és depresszióból felgyógyult kliensek agyi változásait vizsgálták.

A tizenhét összegyűjtött study alapján

következetesen megjelentek bizonyos mintázatok, mint például a terápiát követően beálló csökkent amygdala-aktivitás,

de voltak olyan alkalmi eredmények is, melyeket nehezebb volt értelmezni: egy tanulmány például megnövekedett aktivitást talált a hippokampális területeken, míg egy másik vizsgálat épp csökkent aktivitásról számolt be nagyon hasonló agyi területen. A kutatók amellett érvelnek ezzel kapcsolatban, hogy ez a fajta inkonzisztencia általánosan megjelenik a gyerekcipőben járó vizsgálati területeken, főképp azért, mert a különböző laboratóriumok sokszor eltérő kutatási elrendezést használnak.

A review mellett a munka részét képezte egy öt tanulmány alapján készült metaanalízis is, melynek keretében depresszióval küzdő önkéntesek érzelmileg telített képekre adott reakcióját vizsgálták pszichoterápiát megelőzően, és azt követően. Ebből az volt látható, hogy a kognitív viselkedésterápiát kapó, major depressziós betegek bal precentrális gyrusa alacsonyabb aktivitást mutatott a terápia után. Ez az area abban a prefrontális cortexben található, melynek fontos szerepe van a gondolkodási és reflektív feldolgozási folyamatokban. Depressziós betegek fokozott aktivitást mutatnak ezen a területen, ami aztán a kognitív stílusukban is tetten érhető, például a rumináló jelleggel ismétlődő negatív gondolatok és aggodalmak formájában.

A pszichoterápia hatása ebben az esetben a prefrontális cortex aktivitásnak csökkentésében rejlik,

ami által egyre inkább felülíródhat a depressziót jellemző negatív kognitív stílus – például képessé válnak az érintettek egy bizonyos történés árnyaltabb értékelésére, ahelyett, hogy azonnal a legrosszabb forgatókönyvet elővételeznék.

Pszichoterápia hatására az agyunk is változik

Az is kimutatható volt, hogy mind a kognitív viselkedésterápia, mind a pszichodinamikus terápia hatására a betegek megnövekedett aktivást mutattak egy olyan agyi területen is (left rostal anterior cingulate), mely szoros kapcsolatban áll az alapvető érzelemfeldolgozó régiókkal és az amygdala aktivitásának gátlásával. Tudvalévő, hogy major depresszióban gyengébb a kapcsolat az elülső cinguláris kéreg és az amygdala között, emiatt az átélt érzelmek ezekre a betegekre sokkal intenzívebben hatnak. Úgy tűnik, hogy a pszichoterápia egyik hatótényezője épp abban rejlik, hogy ezt a sérült kapcsolatot állíthatja helyre – állítják a kutatók. Az nem teljesen világos a metaanalízis alapján, ez pontosan miként történik, de egy lehetséges közvetítő mechanizmus lehet a kognitív újraértékelés gyakorlása a terápia során – például az, hogyan adhatunk új értelmezéseket az egyes nehézségeknek.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a kutatók kiemelik, hogy jelenleg egy folyamat korai fázisában tartanak, amikor azt próbálják megérteni, hogy milyen kapcsolat lehet a klinikai terápiás munka és az agyi válaszok között. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy az elülső cinguláris cortex kulcsszereplő lehet a jövőbeni vizsgálatok során is.

Forrás itt található.