A sebezhetőség, mint érzelmi kockázatvállalás

Sebezhetőség, esendőség, sérülékenység – ezeket a jellemzőket gyakorta negatív felhanggal értelmezzük. Pedig az ideális értelemben vett sebezhetőségnek számos pozitív oldala is lehet. Hol kezdődik, merre végződik az optimálisnak vélt sebezhetőség? Cikkünkben az esendőség előnyös oldalait kívánjunk megvilágítani.

„Az élet megkeményít.” Hányszor találkoztunk már hasonló felfogásmóddal? Tény és való – szociális közegünkben korántsem egyszerű a mozgolódás, és a késztetés, hogy résen legyünk vagy valamilyen formában óvjuk magunkat, nem kontextusidegen hozzáállás. Kétségtelenül, mindennapi életünk számos váratlan helyzetet, interakciót és eseményt tartogat magában, így óhatatlanul szükséges, hogy valamilyen módon képesek legyünk sikerrel képviselni magunkat, egyúttal kiállni önmagunkért.  

Vagy így, vagy úgy, de feltételezhető, hogy mindannyian fordítunk egy bizonyos mennyiségű mentális energiát önmagunk védelmére. Emellett, az önmegvalósítás fogalma talán már-már összeforrni látszik a keménységgel, a megingathatatlanság látszatával. Avagy mégsem?

A sebezhetőség meghatározása

A sebezhetőség olyan karaktertényezők együttese, melyeket egyéni, szociális és környezeti kontextusban is értelmezhetünk. A sebezhetőség vagy esendőség relatíve összetett és szerteágazó fogalom, amely szoros kapcsolatban áll érzelmi világunkkal, viselkedésünkkel és megküzdési módjainkkal. Továbbá olyan jelenségek mentén képezhető le, mint a kockázat és a kockázatvállalás, az alkalmazkodás, az adaptív kapacitás, vagy a reziliencia.

Kifejezetten terápiás nyelvezetben a sebezhetőség kérdése az érzelmi kiszolgáltatottságra, gyakoribb és könnyebb ingerelhetőségre, a negatív affektusok és affektív reakciók hajlamosítottságára, nagyobb arányú megjelenésére utal. Más szóval a sebezhetőség címszó alatt úgynevezett érzelmi és mentális sérülékenységet értünk.

A sebezhetőségnek egy másik létező aspektusa azon hajlandóságunkat jelöli, hogy szándékkal kifejezzük, megmutassuk belső érzelmi világunkat. Az esendőség alatt egyfajta kitárulkozást is értünk, mely széles spektrumon mozog, beleértve az érzelmeink a külvilág előtt való felvállalását, a segítségkérési hajlandóságunkat, hibáink beismerését vagy akár a bocsánatkérést.

A sebezhetőség lényegében azon késztetésünk legyőzése, hogy elrejtsük érzelmeinket, mert a megnyilvánulásuk hatására esetlegesen olyan negatív következményeket kellene elszenvednünk, mint az ítélkezés vagy az elutasítás. Az esendőség tehát egyfajta érzelmi kockázatvállalás.

Csecsemőként kiszolgáltatottan, sebezhetőn, védelemre szorulóan születünk a világra. A gondozónk iránti szoros kötődési igényünk is ennek a sebezhetőségnek a mentén formálódik – szükségünk van a támogatásra, ebből adódóan pedig ösztönösen kinyilvánítjuk, hangot adunk önnön sebezhetőségünknek.

Idővel persze természetes és szükséges is, hogy énhatáraink erősítésével, érzelmeink szabályozásával egy prezentálhatóbb, reziliensebb jellemmel forduljunk a világ felé, melyben ideális esetben megőrizzük és kimutatjuk valós énünket, azonban asszertív módon húzzuk meg saját határainkat. Hogy hogyan fér meg mindebben a sebezhetőség?  

Az, hogy milyen mértékben leszünk képesek esendőnek maradni egy látszólag keménységre ösztönző világban, nagymértékben múlik önértékelésünk, autonómiánk és énazonosságunk fejlődésén és alakulásán.

Sebezhetőség vagy kiszolgáltatottság?

Habár a sebezhetőség többféleképpen értelmezhető, ebben a kontextusban egy olyan érzelmi kitárulkozást vagy kitettséget jelöl, melynek hatására a számunka leginkább elfogadható módon, ehhez mérten kendőzetlenül tárjuk fel belső érzelmi világunkat a külvilág irányába. Ez egyrészt magában hordozza a félelem legyőzését, hiszen esendőnek lenni óhatatlanul is kockázatokkal jár.

A sebezhetőség tehát egyfajta érzelmi kockázatvállalás is.

Kétségtelenül, ez a kockázat az érzelmi kiszolgáltatottság eshetőségét is magában hordozza. A sebezhetőség fogalma azonban nem feltétlenül kell, hogy egyenlő legyen a kiszolgáltatottság élményével.

Az, hogy milyen mértékben vállaljuk a kitárulkozást/tárulkozunk ki, nagymértékben függ énhatáraink minőségétől, önbizalmunk mértékétől, továbbá saját énképünktől is. Ezeknek a jellemzőknek az ideális egyvelege segíthet minket, hogy érzelmi kitárulkozásunk a megfelelő módon, helyzetben és időben valósuljon meg, ezáltal pozitívabb irányba formálva kapcsolatainkat.

Érdekes jelenség, hogy míg saját sebezhetőségünket hajlamosak vagyunk negatívan megítélni, addig mások esendő megnyilvánulásait nagyobb arányban ítéljük meg pozitívan. Kutatók ezt nevezik az úgynevezett „beautiful mess effect”-nek. Ennek értelmében mások sebezhetőségét, őszinte és kendőzetlen megnyilvánulásait, érzelmi nyitottságát általában kedvezőbb megítéléssel fogadjuk.

Ezzel egyidőben mások esendőségére bátorságként, saját esendőségünkre pedig inkább hiányosságként, alkalmatlanságként tekinthetünk.

Mi áll az esendőség útjába?

Az, hogy mennyire vállaljuk fel sebezhető oldalunkat mások előtt, elsődlegesen attól is függ, milyen mértékben kapcsoljuk össze az érzelmi keménységet az értékességgel vagy a sebezhetőséget a gyengeséggel. Számít továbbá, hogy mennyire eltökélt szándékunk felvértezni magunkat a külvilággal szemben, vagy akár milyen mértékű hangsúlyt fektetünk az alá- vagy fölérendeltség kérdésére.

Pedig a sebezhetőség épp egy ezzel ellentétes dimenzión mozog: nem érzelmi alá- vagy fölérendeltség kérdése, nem egy győztes vagy vesztes állapot alternatívája, hanem ezen két pólus együttes szükségességének elfogadása – a sebezhetőség tehát az eshetőségek iránti elköteleződés.

Esendőségünk mértéként belső félelmeink is alakítják. Minél inkább tartunk a sebezhetőségtől, annak vélt vagy valós következményeitől, annál kevésbé vagyunk hajlandóak kendőzetlenebbül felvállalni önmagunkat. Ezen félelmünk pedig arra sarkall bennünket, hogy megvédjük magunkat a negatív következmények eshetőségétől.

Esendővé válni?

Hogy valójában miért éri meg sebezhetőnek maradni? Az esendőség érzelmi és kapcsolati életünkre vonatkozóan számos előnnyel bírhat.

Sebezhetőnek maradni annyi, mint felvállalni és beismerni a saját hibáinkat, vállalni az olyan kockázatosnak vélt megnyilvánulások eshetőségét, mint az elutasítás vagy a negatív megítélés, bátran felvállalni érzelmi és kapcsolati szükségleteinket. Ezen keretbe szorosan beletartozik, hogy kitárulkozásunk mértékére vonatkozóan kellő figyelmet szenteljünk saját énhatárainknak.

Az önismeret fejlesztése, személyiségvonásaink, érzelmi világunk átfogóbb ismerete segíthet, hogy a megfelelő időben és a megfelelő személyek jelenlétében adjunk szabad teret a sebezhetőségünknek. Ez pedig pozitív irányba alakíthatja a szociális kapcsolatainkat.

Ha felismerjük, mennyi energiát fektetünk az érzelmi védekezésbe, megtörhetjük az esendőséggel kapcsolatos belső ellenállásunkat. Az empátia, a másokra való odafigyelés, emellett a hála tudatos gyakorlásával egy kendőzetlenebb oldalunkkal fordulhatunk a külvilág felé.

Brené Brown úgy fogalmaz, jelen kultúránkban a sebezhetőséget olyan negatív érzelmekkel azonosítjuk, mint a félelem, a szégyen vagy a bizonytalanság. Azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az esendőség ezzel együtt olyan jelenségek melegágya, mint az öröm, a másokhoz tartozás, a kreativitás, az autentikusság vagy a szeretet.

Sebezhetőségünk mértéke tehát a bátorságunk mércéje is.

Ezen hozzáállás kultiválásával egy mélyebb és kedvezőbb kapcsolódást élhetünk át a környezetünkkel, továbbá elősegíthetjük önmagunk mélyebb elfogadását is. Esendőnek maradni tehát a nem gyengeség, hanem a belső erőnk lenyomata/szimbóluma.