A sikeres párkapcsolati kommunikáció hat aranyszabálya

A párkapcsolatunkkal való elégedettségünkre jelentős hatással van a társunkkal való kommunikáció minősége. Ha megtanuljuk felismerni és szavakkal kifejezésre juttatni érzéseinket, szükségleteinket és vágyainkat, azáltal partnerünk üzeneteit is mélyebben megérthetjük. A verbális kommunikáció javítása által a szavak nélküli, szavakon túli közléseink is összehangolódhatnak, közelebb kerülhetünk párunkhoz. Sokszor az egymással való kommunikáció fejlesztésén keresztül vezet az út egy harmonikusabb, boldogabb kapcsolat felé.

A párkapcsolatokban sok minden áll vagy bukik azon, hogyan tudunk kommunikálni a társunkkal. A közléseink hátterében néha egészen más tényező áll, mint ami a szavainkból kitűnik, és sokszor amit sértésnek érzünk, párunk egyáltalán nem ártó szándékkal mondta. Néha nehéz kiigazodni a kommunikáció útvesztőin. Kommunikációs készségünk azonban fejleszthető, csiszolható és gazdagítható. Ha közösen dolgozunk rajta párunkkal, jobban megismerhetjük és mélyebben megérthetjük egymást. Ezáltal közelebb kerülhetünk a párunkhoz, elmélyülhet az intimitásunk és

megszilárdulhat az egymáshoz fűző kötődésünk.

Egy párkapcsolatban először „meg kell tanulnunk egymást”, vagyis meg kell ismernünk a másik kifejezésmódját, gesztusait és szokásait. Hiszen mind más közegben nőttünk fel, és személyiségünk is egészen különböző lehet. Ami az egyikünknek természetes, a másiknak szokatlan, akár zavaró is lehet. Amit bosszantónak érez az egyik fél, lehet, hogy a másiknak egy akaratlan berögződés. Ha pedig támadás éri miatta, nem is érti a vádakat. A párkapcsolatunk sikerességéhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan dolgozzunk a verbális és szavak nélküli kommunikáción. Ehhez adnak támpontot a következő pozitív kommunikációs alapelvek.

1. Az ítélkezés és a harag mögött ki nem mondott vágyak állhatnak

Van, amikor már elfogy a türelmünk, és olyan mondatok hagyják el a szánkat, amelyeket később megbánunk. Ezek hátterében legtöbbször nem rossz szándék, hanem vágyaink és szükségleteink állnak. A kommunikáció labirintusán átjutva azonban kérés helyett egészen más formát öltöttek, mire kimondott szavakká alakultak. A mögöttes tartalom pedig nem mindig olyan egyszerűen értelmezhető, hogy azonnal világos legyen párunk számára. Tehát nem csak a türelem elvesztésével és a megfogalmazással van a gond. Vegyünk egy példát: „Már megint képtelen voltál levinni a szemetet, pedig csak ennyit kértem!” – csattanhat fel a pár női tagja. A hasonló szemrehányások mögött húzódó vágy pedig általában csak annyi, hogy legyen rend az életterünkben, és a választott férfi is vegye ki a részét a házimunkából. De fordítva is előfordulhatnak hasonló helyzet: „Olyan idegesítő, hogy folyton elkésünk mindenhonnan, mert órákig készülődsz!” A háttérben pedig az a vágy húzódhat, hogy a szeretett nő legyen tekintettel párjára, vegye figyelembe, hogy a késésekkel társát is kellemetlen helyzetbe hozza, és bosszantó indulásra készen várakozni a másikra. Tehát

a morcos odadörrenések mögött sokszor egyszerű vágyak és igények állnak.

A párkapcsolati kommunikációban tehát figyelnünk kell a kimondatlan szavakra is. Ha egy kicsit átkeretezzük ezeket a mondatokat, máris megérthetjük, hogy nem a másik megbántása vezérelte őket. Ha saját közléseinkben is megpróbálunk figyelni arra, hogy kerüljük az ítélkezést, és párunk türelmetlen megjegyzései mögött is meghalljuk a rosszul kifejezett vágyat, akkor rövidesen pozitív irányba változhat a kapcsolatunk.

2. „Akkor és ott” helyett „itt és most”

A szakemberek sokszor találkoznak azzal a jelenséggel, főleg hosszabb ideje tartó kapcsolatok esetében, hogy az „itt és most”-ban kialakuló konfliktusok visszatérően a múlt „akkor és ott” sérelmeinek felhánytorgatásához vezetnek. Lehet, hogy párunk csak a sót kéri el a vasárnapi ebédnél, de gondolataink már egészen odáig szaladnak, hogy ennek az embernek semmi sem jó, a múltkor túl sok volt a porcukor az almás pitén, most meg sótlan a leves. Ilyenkor nehezen lehet jó vége a beszélgetésnek. Felszabadító erejű lehet, ha megpróbáljuk gyakrabban az „itt és most”-ban tartani a beszélgetés fonalát, még akkor is, ha tíz korábbi sérelem jutott közben eszünkbe. Háborgó igazságérzetünket néha célravezetőbb egy kicsit háttérbe szorítani. Annak is eljön az ideje, hogy kapcsolati sérelmeinket megbeszéljük, most viszont csak a sót kérte el.

3. Megmutatni önmagunkat

A szakirodalom újra és újra azt igazolja, hogy a meghitt kapcsolatok elengedhetetlen feltétele az önfeltárás készsége. Sokak számára a párkapcsolattal való elégedettségnek alapvető feltétele a bensőségesség. A meghittség pedig csak akkor tud kialakulni, ha mindkét fél képes a másik számára is kielégítő mértékű önfeltárásra, önkifejezésre és önátadásra. Közben pedig az is szükséges az intimitás elmélyüléséhez, hogy képesek legyünk nyitottan és empatikusan fogadni a másik megnyilatkozásait, majd megértően válaszolni azokra.

4. Ne csak panaszainkat, javaslatainkat is fogalmazzuk meg

Amikor valami zavar minket, érdemes nemcsak azt elmondani, hogy „utálom, hogy ez így van”, hanem azt is hozzátenni, hogy „annyira jó lenne, ha…”. Vagyis nemcsak panaszainkat zúdítani a másikra, hanem azt is hozzáfűzni, hogy mit szeretnénk, mi a javaslatunk, kérésünk. Ha tudjuk, azt is megfogalmazhatjuk, hogy mit tehetne a másik, hogy könnyítsen a helyzetünkön. Innen pedig már egészen más típusú és hangulatú kommunikáció bontakozhat ki. Ha csak a párunkra borítjuk hosszú ideje érlelgetett sérelmeinket, társunk úgy érezheti, nem tiszteljük, nem értékeljük őt, nem tarjuk szerethetőnek. Fontos, hogy jelezzük a másik felé, ha valami nagyon zavar minket, de még jobb, ha ezt úgy tesszük, hogy már a megoldás felé vezető utat is előkészítjük javaslatainkkal. Persze mindezt úgy, hogy párunk igényeit is szem előtt tartjuk. Ezáltal kibővülhet a megoldási lehetőségek tere, megnyílhat a változás irányába vezető út.

5. Tabuk nélkül

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban mindent szóba lehet hozni, persze az nem mindegy, hogyan. Egymást tiszteletben tartva, ítélkezés nélkül, nyitott hozzáállással bármit meg kell tudnunk beszélni, tabuk nélkül.

6. Csak nyugalom

Néha bármelyikünk elveszítheti a fejét a párunkkal való veszekedés hevében. A kutatásokból az derül ki, hogy a párkapcsolati konfliktusok során hajlamosak vagyunk olyan súlyos stresszállapotba kerülni, amelynek már komoly fiziológiai hatásai vannak ránk. 115 körüli pulzusszám esetén a stresszhelyzet miatt tompulhatnak finommotoros képességeink. Romlik a szemünk és a végtagjaink közötti koordináció, miközben elemző gondolkodási képességeink is gyengülnek. 145-ös pulzusszám esetén tovább romlik a helyzet, a 175-öt elérve pedig csőlátásunk alakulhat ki, szinte már a közeli tárgyakat is alig ismerjük fel. Romlik az emlékezőképességünk, és érzékszerveink is eltompulnak. 185-ös pulzusszám felett pedig teljesen lefagyhatunk. Hogyan is lehetne képes ilyen állapotban konstruktív beszélgetést folytatni az ember? A válasz egyszerű: sehogy. A veszekedés által előidézett

stresszállapotban pszichés szempontból teljesen alkalmatlanná válunk arra, hogy a konfliktusmegoldásban előrejussunk.

Az alapvető probléma abban áll, hogy míg testünk a stresszhatással való megküzdés érdekében mozgósítani próbálja minden rejtett tartalékát, addig mi észre sem vesszük, milyen állapotba kerültünk. Azt hisszük, minden rendben van, pedig gyakorlatilag alig vagyunk józan eszünknél, hiszen szervezünk elvonta energiáit a magas szintű kognitív funkcióink működtetésétől. Emiatt lehet, hogy a vita hevében elsápadunk, kiszárad a szánk, úgy érezzük, nem tudunk gondolkodni, alig állunk a lábunkon. A végén pedig arra sem emlékszünk, ki mit mondott és egyáltalán hogyan kezdődött a veszekedés. A konfliktus elhatalmasodása során tehát ha szeretnénk se tudnánk alkalmazni a pozitív kommunikációról szóló ismereteinket. Ha azon kapjuk magunkat, hogy ebbe az irányba tart egy vita, akkor a legbiztosabb megoldás, ha egyszerűen szünetet tartunk. Kilépünk a helyzetből, kicsit mindketten visszavonulunk, megpróbálunk megnyugodni, és a megoldáskeresésre alkalmasabb lelki állapotban folytatjuk a beszélgetést. Néha úgy érezhetjük: a kapcsolati problémáink egyedüli forrása a félresikló kommunikáció. Persze ez is előfordulhat, de a kommunikáció zavara sokszor inkább a tünet, amely egy mélyebben húzódó problémát, elakadást fed el. Amikor a kommunikációs csatornáinkat kitisztogatjuk, az információáramlás újra szabadabbá válik, ezáltal közösen rátalálhatunk azokra a lehetőségekre, amelyek kivezetnek minket a nyílt kommunikáció gyakorlása során feltáruló nehézségek sűrűjéből.