Hibázni emberi dolog. Biztosan mindannyiunkkal előfordult már, hogy figyelmetlenségből valamit elrontottunk, elfelejtettünk befizetni egy csekket, vagy késve érkeztünk egy találkozóra. Érdekes módon azonban a kutatási eredmények arra mutatnak rá, hogy az effajta figyelmetlenség egyeseket jobban veszélyeztet, mint másokat, attól függően, hogy az illető hiányt szenved-e valamilyen erőforrásban. Legtipikusabb „hiánycikk” a pénz, de szűkölködhetünk időben, társas kapcsolatokban, sikerben és gyakorlatilag bármiben, ami nekünk fontos. Vajon milyen pszichológiai árat fizetünk azért, ha az élet valamely területén nélkülöznünk kell?

A közgazdászok legnagyobb bánatára az emberek gyakran irracionális pénzügyi döntéseket hoznak. Megfigyelték például, hogy ha a bankkártyánkat használjuk, meggondolatlanabbul költekezünk, mintha készpénzben fizetnénk. Meglepő módon az ehhez hasonló, pénzügyi döntéshozatalt vizsgáló kutatások szoros kapcsolatot találtak a szegénység és a kontraproduktív (a kívánt eredménnyel ellentétes) viselkedések között. Az alacsony jövedelemmel rendelkező személyek például gyakrabban lottóznak, kevesebbet törődnek a megtakarításaikkal, illetve gyakran ésszerűtlenül sok, és rossz konstrukcióval rendelkező hitelt vesznek fel. Ezek a döntések különösen aggasztóak, hiszen csak még tovább rontanak az illető anyagi helyzetén, és szinte ellehetetlenítik, hogy valaha is kilábaljanak a szegénységből.

Az összefüggéseket látva okkal merülhet fel a kérdés: Vajon miért hoznak a szegényebbek ilyen önsorsrontó döntéseket? Megfigyelt viselkedések magyarázatánál gyakran felüti a fejét az alapvető attribúciós hiba, miszerint mások cselekedeteinek értelmezésekor ösztönösen sokkal nagyobb szerepet tulajdonítanak a belső, személyiségbeli jegyeknek, mintsem a környezeti hatásoknak. Például úgy vélhetjük, hogy aki a saját keretein túl költekezik, az biztosan meggondolatlan vagy buta. Sokszor azonban korántsem ilyen egyszerű a válasz.

Mi az a mentális sávszélesség?

Kutatások szerint ugyanis, ha valamiben hiányt szenvedünk, az egy beszűkült gondolkodásmódhoz, csőlátáshoz vezet, ami pedig azt eredményezi, hogy más dolgokat teljesen figyelmen kívül hagyunk. Egy számítógépes analógiával élve képzeljük el úgy a mentális kapacitásunkat, mint az internet sávszélességét. Normális esetben könnyedén meg tudunk nyitni több böngészőt, letölteni egy programot, miközben a háttérben fut egy videó is. Ennek értelmében az ember normál állapotában képes a munkahelyi feladataira koncentrálni, és figyel arra, hogy evett-e, ivott-e, és bevette-e reggel a gyógyszerét. A nélkülözés azonban megváltoztatja a figyelem elosztását, és saját szitáján keresztül szűri a beérkező információkat. Gondoljunk csak azokra, akik például épp egy nehéz szakításon mennek át, és hiányolják a szerelmüket. Ők ilyenkor lépten-nyomon szerelmespárokat és a volt partnerükre emlékeztető információkat látnak.

Az elménk automatikusan a ki nem elégített igények felé orientálódik, és ezzel nagyon leszűkíti a sávszélességet: egy parancs fut, és minden más program akadozik, vagy el sem indul.

Ilyen esetben az elménk minden erejével a problémára fókuszál, ami rövid távon akár segítheti is a problémamegoldást, de rengeteg szellemi erőforrást felemészt. Izgalmas kutatások születtek annak érdekében, hogy demonstrálják ennek a beszűkült mentális sávszélességnek a hatásait.

Miért (nem) jó, ha hiányzik valami?

Az egyik kutatásban a szűkösség által előidézett gondolkodásmódot úgy teremtették meg, hogy a résztvevőket két csoportra bontották, egy szegény és egy gazdag csoportra. Mindkét csoport ugyanazt a játékot játszotta: a rendelkezésükre álló lövedékekkel minél több céltárgyat kellett eltalálniuk. A szegény csoportnak 30 lövedék, a gazdag csoportnak 150 lövedék állt a rendelkezésére. A játék során egyrészt azt mérték, hogy a résztvevők mennyi időt töltenek a célzással, tehát mennyire fókuszálnak a feladatra, illetve hogy mennyi találatot szereznek. Érdekes módon, a szegény csoport tagjai jóval több időt töltöttek a célzással, és relatíve több találatot is szereztek, mint a gazdag csoport tagjai.

A kísérlet tehát azt mutatja, hogy azok, akik kevesebb erőforrással rendelkeznek egy feladat elvégzéséhez, hatékonyabbak olyan feladatokban, ahol az összpontosítás a kulcs. Ez a jelenség diákok körében valószínűleg nem újdonság. Elképesztő, hogy mennyi feladatot képesek a tanulók a leadási határidő előtti napon elvégezni. Ebben az esetben az erőforrás az idő, és lévén, hogy ennek híján vannak, nő a hatékonyság.

Mit jelent tehát a kutatási eredmény az élet komoly problémáit tekintve? Hiszen a végeredmény láttán most azt gondolhatnánk, hogy nem is olyan rossz ez a beszűkült gondolkodásmód, mivel növeli a feladatmegoldás hatékonyságát. És ez részben igaz is, mert alkalomadtán és rövid távon valóban segíthet. A gond elsősorban azzal van, hogy amíg az éppen sürgős dologra koncentrálunk, más problémákkal csak korlátozott kapacitással foglalkozunk, vagy teljesen negligáljuk őket. A kognitív túlterheltség pedig jelentős teljesítményromláshoz vezet a később felmerülő feladatok elvégzésekor is. Ez egy tipikus csapdahelyzet, hiszen

a leterheltség miatt épp azokra a tevékenységekre nem jut elég mentális energiánk, amelyek segíthetnének kitörni a nélkülözésből.

Egy kutatás arról a megdöbbentő eredményről számolt be, hogy ha a résztvevőket olyan feladatot elé állítják, ahol erőforrás szűkében kell döntéseket hozniuk, mentálisan annyira elfáradnak, hogy később a logikai gondolkodást mérő teszteken olyan eredményeket érnek el, mintha 24 órája nem aludtak volna. A túlterheltség miatti, későbbi problémák figyelmen kívül hagyására jó példa, hogy sok pénz szűkében lévő ember kölcsönt vesz fel, hogy törlessze a tartozását, ám azzal nem számol, miből fogja később összespórolni a hiteltörlesztést. Így a hitel rövid távon valóban megoldást nyújt, ám hosszú távon csak még nagyobb bajt okoz. Nem különbek az idő szűkében lévő, rendszeresen határidős munkába feledkezők sem, akik ugyan tisztességesen elvégzik a feladataikat, de közben elhanyagolják a baráti és családi kapcsolataikat, ami később a kapcsolataik kiüresedéséhez vezethet.

A probléma másik gyökere, hogy sajnos nem mi, hanem a hiányérzetünk irányítja, hogy merre forduljon a cső, amin keresztül a világra tekintünk. Ha hiányt szenvedünk valamiben, az érzés a hatalmába kerít, és sürgősen megoldandó, aktuális feladatokkal bombázza az elmét: Hogy fogom kifizetni az e havi gázszámlát? Mikor fogok felkészülni a következő vizsgámra? Ezek a kérdések valóban fontosak és sürgősek is, tehát jogosan kerülnek a figyelmünk középpontjába. Mi történik azonban azokkal a dolgokkal, amik fontosak, de nem sürgősek? Például, hogy a sok munka és tanulás mellett őszintén odafordulva beszélgessünk a szeretteinkkel, vagy fiatalon megnyissuk a nyugdíj-előtakarékossági számlánkat. A hiány miatt kialakult beszűkült gondolkodásmód nem alkalmas a nem sürgős feladatok figyelembevételére, és ez a szegénység ördögi körének képzeletbeli kezdőpontja. Ez azért fontos felismerés, mert ebből jól látszik az ok-okozati viszony, miszerint

nem a korlátolt mentális képességei miatt szegényedik el valaki, hanem a szegénységben való lét akadályozza a kognitív képességek optimális működését, és az így meghozott rossz döntések sajnos tovább mélyítik a szegénységet.

Van a kiút a nélkülözésből?

A rossz anyagi körülmények között élő embereknek természetesen elsősorban pénzre lenne szüksége, nem önsegítő tippekre. Ennek ellenére, ha ugyan az erőforrások mennyiségén nem tudunk változtatni, próbáljuk meg a mentális sávszélességünket, például tartalékképzéssel – pénz- és időtartalékokkal – tudatosan kitágítani. Másrészt a mentális sávszélesség ismerete hasznos lehet a segítő oldalról is, mert ennek tudatában úgy jeleníthetjük meg a fontosabb célokat, hogy azok még a szűkölködő látómezejében legyenek. A kognitív folyamatok feltárása mellett azonban a kutatók talán legfontosabb üzenete mégis az, hogy

az erőforrásokkal rendelkezők – legyen ez az erőforrás pénz vagy idő – ellenálljanak annak a késztetésnek, hogy megítéljék az ezeket nélkülözőket.

Hiszen, ha egy nap ugyanabban szenvednének hiányt, valószínűleg ugyanazokat a hibákat követnék el, mert ez az elmélet nem a szegény emberekről szól, hanem magáról a szegénységről. A legnagyobb szabadság, amit pénzzel megvehetünk, hogy megszabadulunk a pénzről való gondolkodástól, és ez a gazdagok kiváltsága.


Forrás:

Mani, A., Mullainathan, S., Shafir, E., & Zhao, J. (2013). Poverty impedes cognitive function. Science, 341(6149), 976-980.

Shah, A. K., Mullainathan, S., & Shafir, E. (2012). Some consequences of having too little. Science, 338(6107), 682-685.

http://www.esely.org/kiadvanyok/2016_1/2016-1_4-1_Kremer_Csolatasaink.pdf

https://behavioralscientist.org/the-cognitive-burden-of-poverty/

Loxterkamp, D. (2014). Staying ahead of getting behind: reflections on “scarcity”. Bmj, 348.