Egy új kutatás szerint, ha két barát egy virtuális valóságban testet cserél, akkor a személyiségük is hasonlítani kezd a másikéra, elkezdenek úgy gondolkodni saját magukról, ahogy a másikról.
Az iScience-ben közzétett kutatás szerint ez az eredmény arra utal, hogy a fizikai és pszichológiai énképünk szorosan összekapcsolódik, és a kutatásból az is kiderült, hogy a memóriánkra is hatással van, mennyire tudunk koherensen gondolkodni saját magunkról, mennyire érezzük a tudatunkat egységesnek a testünkkel. Azt találták, hogy
ha mentális énképünk nem egyezik a fizikai megjelenésünkkel, akkor a memóriánkban is zavar keletkezik, nem működik olyan jól.
„Gyerekként szerettem arról fantáziálni, milyen lenne egy nap valaki más testében ébredni” – mondta a kísérlet vezetője, Dr. Pawel Tacikowski, a svéd Karolinska Instituet kutatója. „Valószínűleg sok gyereknek vannak hasonló fantáziái, de úgy tűnik, én sose lőttem ki belőle – hanem a munkámmá vált.”
A kísérletben a résztvevőket olyan VR-szemüvegekkel szerelték fel, melyben a barátjuk nézőpontjából látták magukat és a környezetüket, mintha az ő testük a saját testük lenne. Pár perc után a résztvevők valóban beleélték magukat a másik helyzetébe, amit úgy teszteltek, hogy a másikat fenyegették valamilyen ingerrel, pl. műkéssel, de erre az is úgy reagált, aki a virtuális valóságban látta, mintha őt fenyegették volna (pl. ő is leizzadt).
„A testcsere most már nem csak a sci-fikben létezik” – tett hozzá Tacikowski.
Ami érdekes a memóriával kapcsolatban, hogy azok a résztvevők, akik épp részt vettek az illúzióban, és virtuálisan másnak a testében tartózkodtak, memóriafeladatokban is rosszabbul teljesítettek. Ez azonban nem mindenkinél alakult egyformán: akik jobban beleélték magukat az illúzióba, és a személyiségüket is jelentősen a másik személyiségéhez alakították, jobban teljesítettek ezeken a teszteken, mint azok, akik nem tudtak annyira idomulni a másikhoz.
A csapat szerint ez azért volt, mert nekik kevésbé volt inkoherens az énképük, ami azt jelenti, hogy a mentális énképük igazodott a fizikai (ez esetben virtuális) szelfhez: a másik testét látták, ezért gondolkodásukban is a másik helyébe léptek.
Ezek az eredmények hasznosak lehetnek az olyan, deperszonalizációval járó zavarokban, ahol az emberek eltérést élnek meg a mentális állapotuk és a testük között, és más pszichiátriai kórképekben is, mint például a depresszió.
„Megmutattuk, hogy az önmagunkról alkotott képünk adott esetben nagyon gyorsan meg tud változni, ami a gyakorlatban is érdekes, új utakat nyit meg.” – mondta Tacikowski. „Azoknak az embereknek például, akik depresszióban szenvednek, gyakran nagyon merev és negatív hiedelmeik vannak saját magukkal kapcsolatban, ami pusztító lehet a mindennapi életünkben. Ha egy picit megváltoztatjuk ezeket a hiedelmeket az illúzió által, akkor kevésbé merevvé és kevésbé negatívvá válhatnak.”
Tacikowsi és munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy általánosságban is pontosabb képet kapjunk arról, hogy alakul ki az éntudat, mi az agyi mechanizmus emögött. Ezt reményeik szerint utána majd a klinikai betegségek kezelésében is használhatják, hatékonyabbá téve azokat.
Forrás
