A szervezet mint egy nagy család – hogyan alkalmazható a családterápia szempontrendszere a szervezetfejlesztésben, II. rész

Cikksorozatunk előző részében a felépítéssel és szerkezeti jellemzőkkel foglalkozó szempontokat tekintettük át. Ezúttal a működési és viselkedéses szempontokkal foglalkozunk, így a kommunikáció egy jellegzetes megközelítésével találkozhattok, valamint szót ejtünk mindennapi szokásainkról és az életünket alakító tipikus forgatókönyvekről.

A kommunikációt mint életünk egyik szerves alkotóelemét, minden coaching és szervezetfejlesztési folyamatban mélyen vizsgáljuk. A családterápia a kommunikáció sajátosságának két érdekes aspektusát tanulmányozza. Hangsúlyozza, hogy nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk a csendnek, hiszen hajlamosak vagyunk elfeledkezni ennek kifejezőképességéről. Paul Watzlawick (1967) egyik axiómája fejezi ki ezt a felvetést legjobban, miszerint:

nem lehet nem kommunikálni.

Egy korábban cserfes munkavállaló hirtelen „elcsendesedése” nagyon fontos jelzés a kollégák és a főnökség számára is, mégis sokszor csak utólag derül fény ennek jelentőségére. Rendkívül sok időt töltünk az életünkből a munkahelyünkön ahhoz, hogy ne érezzük jól magunkat és a szervezet értekeit ne tekintsük a magunkénak.

Habár nem várjuk el, hogy a munkatársaink folyamatosan monitorozzanak bennünket, mégis szeretnénk, ha észrevennék rajtunk, amikor rossz kedvünk van, motiválatlanok vagy éppen túlterheltek vagyunk.

A coaching és szervezetfejlesztés legfőbb üzenete számunkra, hogy a folyamat nem akkor tekinthető sikeresnek, ha a munkavállalók mindent meg tudnak osztani a szervezetfejlesztővel, hanem akkor, ha képessé válnak általa a mindennapi dolgaikat megbeszélni egymással, a kollégáikkal és a vezetőikkel.

A kommunikációt vizsgálva egy másik fontos szempont, hogy tudatosítsuk magukban, hogy amit gondolunk, érzünk és kimondunk, lehetnek egymással merőben ellentétesek. Amikor a verbális és a nonverbális kommunikációnk nincs összhangban, ez zavart kelthet a mondanivalónkat értelmezni próbáló félben, ráadásul a helyzet könnyen konfliktusforrássá is alakulhat. (Egyes pszichológuskutatók szerint ezeknél jóval komolyabb következményei is lehetnek, hiszen a korai kutatások ennek tulajdonították többek között a skizofrénia kialakulását, illetve a kezelt skizofrén beteg visszaesését is (Bateson et al. 1956, Bateson 1972)). Habár már tudjuk, hogy az ilyenfajta „kettős kötés” nem okoz közvetlenül ekkora mértékű pszichológiai zavarokat, érdemes elkerülnünk a hasonló megnyilvánulásokat. Hétköznapi precedens erre, mikor a munkaidő végén elkezdünk készülődni, és a kollégánk megszólal: „Nyugodtan menj csak haza, nem kell, hogy túlórázz, elleszek itt egyedül a projekttel reggelig...” Amikor egyszer-egyszer előfordulnak az ehhez hasonló megjegyzések, még nem feltétlenül gond, azonban ha rendszeressé válnak, nagyban megnehezíti a kollégák kapcsolatát egymással, így ilyen helyzetekben is érdemes beavatkoznia a szervezetfejlesztőnek/coach-nak.

Hallom amit mondasz, de mégsem értem

Friedemann Schulz von Thun modellje szerint valójában a kommunikációt 4 különböző „füllel” hallhatjuk. Az értelmezést egy egyszerű példán szemléltetjük, melyben a munkavállalóhoz a kollégája a következő mondatot intézi: „Kijössz velem a teraszra, amíg kávézom?”

• Kapcsolatra érzékeny fül: A hozzánk intézett mondatból a kapcsolat jellegére következtetünk.

  Például: Baráti beszélgetésre számítok, mert jóban vagyunk.

• Tényekre érzékeny fül: A felénk érkező mondatból a benne rejlő információtartalmat vonjuk ki. Egyszerű adatokat jegyzünk meg. Például: Ha befejeztem ezt az email-t kimegyek kávézni a teraszra vele.
• Saját magunkkal kapcsolatos információra érzékeny fül: Saját magamra vetítem a mondanivalót.

  Például: Azt gondolja, hogy nincs elég munkám, ezért ráérek vele kávézgatni.

• Intézkedésre érzékeny fül: Azonnal a cselekvést látjuk a mondanivalóban.

  Például: Viszek neki a tegnap este sütött sütiből, biztos szívesen megkóstolná a kávé mellé.

A klienseket egy családterápia vagy egy szervezeti coaching során abban próbáljuk segíteni, hogy használják a többi fülüket is, lehetőleg mind a négyet, így elkerülhetővé válik az, hogy habár meghallják a mondanivalónkat, mégsem értik meg.

Mégis mitől különleges a terapeuták kommunikációja?

A pszichológus legfőbb eszköze a kommunikáció. Vannak bizonyos szabályok, melyekre eleinte kötelező érvényű előírásként tekintünk, majd idővel ezek beépülnek a mindennapi kommunikációnkba. A családterápia ilyen kikötése például, hogy igyekszünk elkerülni az olyasfajta kérdéseket a klienseinktől, hogy egy bizonyos tünet, elakadás vagy probléma miért van, sokkal inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindez hogyan alakult kit, hogyan működik most, vagy hogyan lehet megváltoztatni.

Terapeutaként mindig az a célunk, hogy segítsük a klienseinket, hogy önmagukat kompetensnek és életrevalónak lássák.

Mindegy, hogy egy család tagjairól vagy egy szervezet dolgozóiról beszélünk, arra próbáljuk felhívni a figyelmüket, hogy hol vannak a saját határaik és mi mindenre képesek ők maguk. A segítő szakemberek, legyenek akár pszichológusok, terapeuták vagy coach-ok a lehető legkülönbözőbb hozzáállással közelíthetik meg a klienseiket. Vannak bizonyos irányzatok, melyeknek mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában vannak képviselői, akik a beavatkozó terapeutai hozzáállást vallják. Számukra a terápiás folyamatban megszokottak a kliensnek adott házi feladatok, az értékelő vélemény nyilvánítás és a provokáció is. Azonban nem ez a gyakoribb technika. A legtöbben inkább megpróbálják olyan belátásra és viselkedésre sarkallni a klienst, hogy az sokkal inkább egy lehetséges útnak lássa a felajánlott lehetőségeket, mint kötelezően végrehajtandó feladatnak. Az életünk minden területén, a családban és a munkahelyen is sokkal kevesebb feszültséget kelt, ha nemcsak a kommunikációnkban, hanem a tetteinkben és feladatainkban is megpróbáljuk a „kelleket” (mindenképp végrehajtandó feladatokat), „lehetekre” cserélni.

Szokásaink fogságában

A családterápia szempontrendszerének ismertetésekor mindenképpen fontos kitérnünk a szokásokra is. Ha azt kérik tőled, hogy mesélj a családodról vagy a munkahelyedről, akkor könnyen azon kaphatod magad, hogy a szokásaitokat ecseteled. A családokra jellemző, hogy szívesen mesélnek szokásaikról, akár kérdés nélkül, maguktól. Vannak olyanok, melyekre nincs különösebb magyarázat, illetve nem emlékeznek, hogyan alakultak ki, mi a történetük, mégis ragaszkodnak hozzájuk. Sajnos ez abban az esetben is jellemző, amikor a szokás kifejezetten ártalmas. Erre lehet egy jó példa a multik meeting kultúrája. Pár éve, amikor bevezetésre kerültek a heti meetingek, még indokolt volt, hogy összeültek az emberek és megbeszélték a teendőiket. Azonban a legtöbb cégnél időközben bevezettek olyan online platformokat vagy rendszereket, melyek segítségével állandóan nyomon követhető, hogy ki mivel foglalkozik. Ilyen esetben általában egy külső szemlélőnek tűnik fel először, hogy a szokás mostanra értelmét vesztette, és sokkal többet ront a hatékonyságon, mint amennyit használ.

Ami megszokott az ismerős, ami pedig ismerős, az biztonságos…

Azok a helyzetek, melyekre vannak kidolgozott forgatókönyveink, jóval könnyebbek, mint azok, amikre nincsenek.

A mindennapi nehézségeinket vagy elakadásunkat gyakran egy korábbi megoldás újra felhasználásával oldjuk meg, mely annyira ösztönösen alakul így, hogy észre sem vesszük. Sajnos azonban ezekre a kidolgozott megoldásokra is igaz az, amit a szokásoknál írtunk. A forgatókönyvek is válhatnak elavulttá, ez esetben a terapeuta és/vagy a szervezetfejlesztő feladata lehet, hogy felhívja a figyelmet ezen cselekvési mintázatainkra. Egy szervezetben, ahol a marketinges rendezvények újra és újra sikertelenül zárulnak, mindig azt a taktikát alkalmazzák, hogy a következő rendezvény költségvetését megtöbbszörözik. Ez a megoldás egy korábbi esetben valószínűleg megfelelő volt, azonban a hasonló rendezvények elterjedése miatt, ma már nem a költségkeret növelésével lehet megoldani a népszerűséget. Általában a cég munkavállalói is látják ezt, azonban egy külső szemlélőtől a vezetőségnek és a döntéshozóknak mégis könnyebb elfogadniuk egy ilyen változtatási javaslatot.

A fenti példák mutatják a családterápiás szempontok alkalmazásának létjogosultságát a munka világában is.