Meghalljuk a testünket és rossz szokásainkat, mit szeretnének mondani?

A testsúly általában kényes kérdés. Annak is, aki barátságban van a sajátjával, és annak is, aki harcban áll vele. Milyen érzések törnek fel bennünk, ha ezeket a szavakat halljuk: „testsúly”, „túlsúly” vagy „alultáplált”? Kellemes vagy kellemetlen élmények, érzések ezek?  

Biztosan mindenki hallott már olyan beszélgetést, akár fél füllel is, ahol megjegyzést tettek valakinek a testsúlyára akár merre is tért el a társadalmilag elvárt normától.

A testsúlyunk sokat elárul rólunk, de nem szeretünk erről beszélni.

A „fogyókúra” szóra összerándulhat a gyomrunk; ha rákeresünk az interneten, közel 1,3 millió találatot kapunk. Ez is jól mutatja, mennyien szenvednek a testsúlyuk miatt. Aki próbált már fogyni, vagy hízni, azonban sikertelenül járt, általában két konklúziót állapít meg. Vagy nem volt jó a fogyókúra módszere, vagy nem volt elég kitartó, és nem tudta megvonni magától vagy megadni magának azokat az ételeket, amiket a terv megkívánt.

A sok kalóriaszámlálás, esetleg a családtól külön evés, külön főzés is nagy pszichés terhet jelent.

Végül eljuthat oda az ember, hogy feladja és már nem érdeklik mások megjegyzései, a folyton kinőtt ruhák tömkelege és a folyamatos csalódás. Ilyenkor már nagy valószínűséggel evéssel kapcsolatos problémák is kialakulnak, hiszen a táplálkozás maga már nem mint biológiai szükséglet kielégítése jelenik meg, hanem falásrohamok, anorexia vagy bulémia esetleg más táplálkozászavarok is megjelennek. Ezek általában rejtve vannak és már csak súlyos esetben fedezhetők fel, ha egyáltalán napvilágra kerülnek. E szélsőséges esetek mellett azonban sok ember szenved kevésbé súlyos, de az életminőséget, kapcsolatokat hosszantartóan romboló evészavaroktól. Amikor felnőttként szembesül valaki az evészavarral, szinte mint egy lánc képes felfűzni annak okait egy kiváltó életeseménytől akár a mai napig. Ha azonban ennek a lelki problémának az okát szeretnénk feltárni, annyira összetett és kesze-kusza, kölcsönhatásokkal teli, múltból fakadó gombolyagot kell kibontanunk, hogy arra szakértő segítséggel vállalkozhatunk.

Az bizonyos, hogy már gyerekkorban fel kell figyelnünk a megjelenő problémákra, esetleges étkezési zavarokra vagy testmozgásban, sportolásban felmerülő rendellenességekre. Ha már ekkor figyelni tudunk a nem szokványos eseményekre és okozatokra, számos később esetlegesen megjelenő problémától szabadulhatunk meg. Mégis mik azok a fontos, figyelemfelkeltő dolgok? Például ha csökken a közös, ebédlőasztalnál elfogyasztott étkezések száma, ami helyett a tévé előtt kapunk be „néhány” (tanulmányok szerint sokkal több) falatot. Esetleg ha elmarad az edzés, a mozgás, a csapatsportok és fogócskák iránti igény. Amikor már egyre nagyobb szülői szankciókat kell alkalmazni a képernyő előtt töltött idő csökkentésére. Az online jelenlét szinte állandó, és fontosabb egy messenger üzenet, mint az éppen zajló face-to-face tevékenység. Gondolhatunk itt egy étkezésre, sporttevékenységre, futkosásra vagy egy beszélgetésre.

Külön felmérések készültek arról, hogy a szülőket mivel lehet ösztönözni a gyerekek evészavarának kezelésére. Azért nehéz kérdés ez, mert az ilyen programok általában a családtagok szokásait is előtérbe helyezik és megvizsgálja. Esetlegesen magában foglalja az étrend és a fizikai aktivitás módosítását, valamint a nevelés és a szülői szerep fontosságát, éppen ezért nagy szerepe van a szülők és a tágabb család hozzáállásának.

Wright és munkatársainak kutatása beazonosította, hogy kifejezetten nehéz a tinédzserekkel dolgozni szülői segítség nélkül. Mivel pont lázadó korszakukban vettek részt a felmérésben, nehéz volt meghatározni, hogy éppen a sport minősége vagy javasolt mennyisége, esetleg biztonságos elvégzése miatt nem tartották magukat a szakemberek utasításához. Ha például sétát írtak elő a szakemberek, nem volt megfelelő járdás út. Vagy ha valaki versenyszintű sportolást végzett, annak komoly anyagi vonzata lett egy idő után. Az étkezési napló írása vagy a képernyőidő korlátozása is negatívan hat a fiatalokra, amit nehezen lehet pozitív hozzáállássá alakítani. Azonban ha a foglalkozások tartalmát viccessé tették, jutalmaztak, szórakoztatóak és interaktívak voltak, és mindezek mellet egy magával ragadó vezető tudta a tiniket motiválni és csapattá kovácsolni, a családok is bizalommal fordultak az őket is érintő szokások megváltoztatásához, és a sporthoz való viszonyuk is jó irányba változott. Ha a gyerekek megértik a foglalkoztatáson való részvétel valódi okát és sikereket érnek el benne, az ösztönzőleg hat a továbbiakban is.

A berögzült rutintól való eltérés hosszútávú sikert hozhat az életben.

Hányszor hallhatjuk, hogy példaként emlegetnek közeli hozzátartozókat, akik kicsiként dundik, majd felnőtt korukban vékonyak lettek vagy éppen fordítva. Az ilyen történetek megnyugtathatják a szülőket és a családokat, hogy majd esetleg náluk is hasonlóan fog alakulni.

De mi az a pont, ahol most, a generációk alatt is megváltozott körülmények miatt el kell gondolkozni a családszintű szokások megváltoztatásán, esetlegesen külső segítséget kérve ehhez?

- Elég arra emlékeznünk, amit a ma 60-as, 70-es éveiben járó ismerőseink mesélnek, miszerint az ő fiatalkorukban még csak néhány nap volt adás a televízióban, és a készülékből is csak egy volt az utcában. Mindenhova gyalog vagy biciklivel mentek, esetleg már nagyon fiatalon fizikai munkát végeztek. A telefon tantusszal működött a városok központi telefonfülkéjében, illetve a fővárosban már több helyen.

- Amikor a mostani középkorosztály arról beszél, hogy mennyit ugrándoztak a „csapattal” a játszótereken, vagy hogy a tévében elérhető két csatornából hétfőn egyiken sem volt adás. A vonalas telefon és a kábeltévé egyre több helyen elérhetővé vált, de a mobiltelefonok és az internet megjelenésével egy időben lettek a kisvárosok utcái is leaszfaltozva. Az autók lassabban száguldoztak, nyugodtan játszottak este, és csak sötétedéskor mentek haza vacsorázni. Egy szakma kitanulásával meg lehetett élni és a jövő tervezhetővé vált általa. Hivatást választottak, amit egy életen át terveztek végezni.

- A mai tinédzserek életcélja, hogy sikeresek legyenek; mobiltelefon és internet nélkül nehezen tudják elképzelni az életüket. A generációk elszakadnak egymástól, hiszen a képernyő előtt töltött kontrollálatlan idő miatt egyre kevesebb interakcióra vágynak. Barátaikkal nehezen tudnak találkozni, amin a pandémia miatti szigorítások sem segítenek. Így marad a virtuális tér, ami hirtelen megjelenésével új szokások, új problémákat és megoldandó feladatokat ad mindhárom generációnak.

Nem csoda, ha egyre több fiatal túlsúlyos tinédzserrel találkozunk, akik nem találnak motivációt a sportban, a mozgásban, akik inkább ülnek a szobában és játszanak online, vagy nagy nehezen, szankcionálva kimennek játszani a szabadba, ahol nagy forgalmú utcákon/tereken kerítéssel körbezárva tölthetnék az időt.

Generációváltás során soha nem látott technikai fejlődés zajlott le, amit a családok szokásbeli változásának is le kell követni. Ez nagy feladat. Olyan problémák jelentek meg, amelyekkel eddig nem vagy csak kis mértékben volt dolgunk. Olyan nehézségekbe ütközünk, amelyeket bölcsen, hosszú távú gondolkodással érdemes megoldanunk, akár a saját eddig megszokott és jól bevált szokásaink megváltoztatásával.

A felismerés már fél siker, a segítségkérés, pedig az egyik legfontosabb lépés az úton.

Hol és mit kell átalakítanunk? Mely területeken fedeztünk fel hiányosságokat? Mit tehetünk?

Elsősorban nyitottan és rugalmasan nézhetünk a változások elé, amelyek körülvesznek minket és bátran kérjünk segítséget szakpszichológustól.