Akármennyire szeretnénk hinni, hogy teljes befolyással bírunk saját sorsunk felett, a valóságban számtalanszor szembesülünk vele, hogy életutunk szerencsés vagy szerencsétlen véletlenek sorozata, amikre nem feltétlenül vagyunk hatással. Hogy ennek ellenére mégse sérüljön a kontrollérzetünk, történeteket alkotunk, amik értelmet és kontinuitást biztosítanak, ezáltal pedig megerősítik az önmagunkról alkotott képünket. Egyfajta illuzórikus ok-okozati összefüggést gyártunk. De hogyan segíthetnek rajtunk az önmagunkról alkotott narratívák?

A történeteken keresztül megélhetjük, hogy azonosak vagyunk önmagunkkal, értelmet adunk a tapasztalatainknak és ezáltal végső soron az életünknek. Ez az úgynevezett narratív identitás, ami a Dan P. McAdams nevével fémjelzett narratív irányzatnak köszönhetően került be a pszichológiai diskurzusba. Történetekben gondolkodunk önmagunkról és általuk köteleződünk el értékek, célok és személyiségjellemzők mellett. Nagyon leegyszerűsítve,

amit magunkról mesélünk, azok vagyunk.

Ez a folyamat azonban félig-meddig öntudatlan, hiszen teljesen természetes módon alakítunk ki magunkról narratívákat, ahogy másoknak és önmagunknak beszámolunk a velünk történtekről. Milyen hatással van ránk, amikor tudatosan merülünk el saját élettörténetünkben?

Elég, ha kiírjuk magunkból?

Korábbi kutatásokban, amikor tudatosan ösztönözték az embereket arra, hogy saját életüket történetekben meséljék el, rendre azt találták, hogy ez a fajta narratív önreflexió mentálisan előnyös folyamatokkal jár. Ugyanakkor a legtöbb vizsgálatban az idősebb generáció tagjaira vagy olyan személyekre koncentráltak, akik már meglévő problémákkal küzdöttek, mint például depresszióval vagy krónikus fizikai betegségekkel. Egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy a múltunkról való beszéd vagy írás milyen előnyökkel járhat az egészséges populáció körében? A Journal of Personality című szaklapban megjelent vizsgálat tanúsága szerint

ha életünk fejezeteiről írunk, akkor megemelkedik az önbecsülésünk,

az eredmény pedig független attól, hogy mennyire pozitív a történet, amit vázoltunk. A résztvevők egyik fele azt a feladatot kapta, hogy élete négy fejezetét írja le minél részletesebben és pontosabban, mindegyikre tíz-tíz percet kapva. Felhívták rá a figyelmüket, hogy koncentráljanak a főbb témákra, és próbálják meg az adott fejezetek jelentőségét átlátni teljes életükhöz viszonyítva, egyfajta oksági összefüggési keretben. A résztvevők másik fele – akik kontrollcsoportként működtek – ezzel párhuzamosan általuk választott híres személyiségek életútjáról írhattak hasonló idői paraméterekkel. Emellett pedig mindkét csoport tagjaival olyan teszteket töltettek ki, amik az adott személy karaktervonásait, önbecsülését és hangulatát mérték fel.

Újraértelmezett napló

Míg azok a résztvevők, akik saját életük eseményeiről írtak, kicsi, de statisztikailag szignifikáns növekedést mutattak az önbecsülésükben, addig a kontrollcsoport résztvevőinél nem találtak ilyen eredményt. Ezt az önbecsülés-emelkedést nem lehetett a hangulatváltozással magyarázni, és a kutatók meglepetésére azzal sem mutatott összefüggést, hogy inkább pozitívnak vagy negatívnak értékelték-e az általuk megosztott életfejezetet. Meg kell jegyezni azonban, hogy a naplóírás nem járt stabilabb önképpel, és nem számoltak be arról sem a résztvevők, hogy konzisztensebben élték volna meg önmagukat. Ráadásul az eredmények a további vizsgálatokban (ahol pár napra rá megismételték a feladatokat) azt mutatták, hogy az önbecsülés-növekedés csupán átmeneti. Lehetséges, hogy

a feladatok ráirányították a résztvevők figyelmét, hogy mennyit változtak az eltelt idő során,

és ennek köszönhető az átmeneti önbizalomnövekedés. Habár a pontosabb következtetésekhez még jó pár további vizsgálat szükséges, a kutatók bizakodók. Igaz, hogy az önreflektív írás által kiváltott önbizalomnövekedés az eredmények alapján viszonylag kismértékű és átmeneti, ugyanakkor a „költségek” sem magasak! Akinek egy gyors önbizalom-fröccsre lenne szüksége, érdemes kipróbálnia a módszert!

A cikk alapjául szolgáló összefoglaló itt érhető el.

 

Felhasznált szakirodalom: Bruner, J. (1986). A gondolkodás két formája. In: László, J.,  Thomka, B. (szerk.): Narratívák 5. Narratív pszichológia. Kijárat Kiadó, Budapest. Steiner, K. L., Pillemer, D. B., & Thomsen, D. K. (2018). Writing about life story chapters increases self‐esteem: Three experimental studies. Journal of personality.  

***

Szeretnél többet megtudni az érzelemkifejező írásról és a naplóírás jótékony hatásairól? Akkor tarts velünk április 30-án Magamat írom és olvasom című Pszicho-Kávéházunkon, ahol megismerkedhetsz az irodalomterápia módszerével!