„A tudattalanba vezető királyi út” – Az álom pszichológiai háttere

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy valójában mi is az álom? Miért álmodunk, és miért éppen azt, amit? Az álomelméletek egyre több kérdésre tudnak választ adni. Nézzük, mik is ezek! 

Hogyan álmodunk?

Az álmodást olyan módosult tudatállapotként definiálhatjuk, amelyben ábrándokból, képzeleti képekből, a bennünket foglalkoztató dolgokból összegyúrt álomképeket látunk. Az azonban, hogy mikor jellennek meg ezek az álomképek, egyáltalán nem véletlenszerű. Az embereknél általában egyórányi alvás után jelennek meg az álmok, és ezzel együtt bizonyos biológiai mutatóik is megváltoznak. Agyhullámaik (EEG készülékkel mérve) különösen aktívvá válnak, és gyors szemmozgások is jellemzők, melyek a csukott szemen keresztül is láthatók. Ezt az alvási szakaszt a gyors szemmozgások után Rapid Eye Movement, azaz REM-fázisnak nevezték el. Nyolc órás alvás alatt általában 4 vagy 5 REM szakasz fordul elő, hajnalban akár rövid felébredéssel. A vizsgálatok szerint

azok a személyek, akik nem emlékeznek álmaikra, ugyanannyi REM-fázist élnek meg (ezáltal ugyanannyit is álmodnak), mint emlékező társaik. 

De vajon mi okozza az álmainkra való emlékezés különbségeit? Kutatások szerint az álmainkat jobban megjegyezzük akkor, ha kevésbé mélyen alszunk, illetve ébredés után nem tereli el semmi a figyelmünket. Az álmainkra való emlékezést akaratlagosan is tudjuk befolyásolni: ha motiváltak vagyunk arra, hogy megjegyezzük őket, vagy ha érdekesnek találjuk valamelyik álmunkat, könnyebben el tudjuk raktározni. Érdemes rögtön ébredés után leírni az adott álmunkat. Az is segít, ha megtanuljuk felismerni, ha épp álmodunk, például úgy, hogy sokszor hajtogatjuk magunkban, hogy az álom jelentkezésekor fel akarunk ébredni, hogy papírra vethessük a látottakat. Egy friss kutatásban az alanyok olyannyira tudatában tudtak lenni az álmodásnak, hogy közben előre megbeszélt jelzéseket alkalmazva (pl. az arcizmok akaratlagos mozgatása bizonyos módon) kérdésekre is válaszolni tudtak. A személyek utólag arról számoltak be, hogy a kérdező hangja mintegy „narrátor” szerepben jelent meg álmukban. 

Miről álmodunk?

Az álmok tartalmának megismerésével és jelentésük megértésével Sigmund Freud kezdett elsők között foglalkozni. Úgy vélte, az álmok elfogadhatatlan, tudattalanba száműzött vágyainkat, késztetéseinket, gondolatainkat tükrözik. Megkülönböztet rejtett (latens) álomtartalmat és nyílt (manifeszt) álomtartalmat. Tudattalan vágyaink, szükségleteink szimbolikus megjelenése alkotja a rejtett álomtartalmat. Az álom tényleges szereplői és eseményei testesítik meg a nyílt álomtartalmat, méghozzá a rejtett tartalom „cenzúrája”, az ú.n. álommunka által. Freud úgy véli, azért van szükség a cenzorra, mert elfojtott impulzusaink nyílt megjelenése bűntudatot és szorongást keltene.

Az azonban, hogy az álombeli pszichés tevékenység milyen viszonyban áll az ébrenléttel, vitatott kérdés. Az álomelméleteknek Freud szerint 3 típusa létezik:

1. Az álomban folytatódik az ébrenlét szellemi tevékenysége.

2. Az álomban csökken a szellemi tevékenység, az összefüggések meglazulnak.

3. Az álomban olyan lelki tevékenység vagy teljesítmény érhető tetten, amely éber állapotban nem, vagy csak ritkán jelentkezik.

Freud felhívja a figyelmet az álmok és az emlékezet különös kapcsolatára is. A hipermnesztikus álomban olyan történéseket látunk, amelyekről nem gondoljuk, hogy valaha is átéltük volna. Később azonban egy új élmény felfrissíthet egy régebbi, elveszettnek hitt emlékünket, ezzel feltárva álmunk forrását. Az álomban tehát képesek vagyunk olyasmire is emlékezni, olyasmit is tudni, ami éber állapotban nem hozzáférhető. Az álomtartalomba nem csak a leglényegesebb, hanem a legjelentéktelenebb emlékek is bekerülhetnek. 

1. Külső érzéki ingerek: a külvilág történései kerülnek be az álomtartalomba, pl. ledobjuk magunkról a takarót, és álmunkban meztelennek érezzük magunkat
2. Belső érzéki ingerek: változatos, élénk, akár groteszk képi jelenségek
3. Belső testi ingerek: organikus változások által előidézett képek, pl. tüdőbetegek gyakran fulladoznak, tolonganak, menekülnek álmukban. A belső testi ingereket további forrásokra lehet osztani: közérzeti és vegetatív indegrendszeri forrás. Az előbbi az általános közérzetünkre utal, utóbbihoz tartoznak az izom-, légzőszervi, emésztőszervi, szexuális, periferikus érzetek. Vannak olyan unverzális álmok, melyek az emberek nagy részénél megjelennek, mint például a zuhanás, vagy a repülés. Freud ezeket valamely testi érzetre vezeti vissza: a zuhanás érzését például álmunkban okozhatja az, hogy karunk lecsúszik a törzs mellől, és bőrünkön megváltoznak a testi érzetek.
4. Tisztán pszichés ingerforrások: Freud pszichés ingerforrásoknak nevezi azokat a dolgokat, melyeket éberen tapasztalunk és foglalkoztatnak bennünket. Az ezekkel kapcsolatos asszociációink is szerepet játszanak az álom tartalmában.

Modern kutatások szerint a latens és manifeszt álomtartalom létezése nem bizonyítható, azt a freudi elképzelést azonban elfogadják, miszerint

a bennünket foglalkoztató dolgok bekerülhetnek az álomtartalomba.

Az újabb álomelméletek szerint az agy az álmodás során dolgozza fel, és építi be az emlékezetbe azt a temérdek információt, ami a nap során ér minket. Vannak azonban olyan szakemberek, akik az álmok térbeli, időbeli és a szereplőkkel kapcsolatos bizonytalanságát (dezorientációt) hangsúlyozzák, és a hallucinációkhoz, a deliriumhoz hasonlítják őket. Kimutatták továbbá azt is, hogy az álmokban gyakran jelentkeznek agresszív tartalmak és negatív érzelmek, valamint, hogy életkor, nem, és kulturális hovatartozástól függő elemek is felfedezhetők bennük.

Bizonyos kutatók úgy vélik, az álomnak csupán egy apró töredékére emlékszünk, tehát nem ismerjük teljes mértékben, hogy mi történik a REM-szakasz során. Ez alapján felvetődhet bennünk, a kérdés, hogy mégis meddig tart egy álom? Amikor a kutatók arra kérték az álmodókat, hogy játsszák el az álmukat, azt tapasztalták, hogy az álom eljátszása szinte azonos hosszúságú volt, mint a REM-fázisuk. Ebből tehát arra következtethetünk, hogy az álombeli történések nagyjából ugyanannyi időt igényelnek, mint a való életben.

Mi a helyzet a visszatérő álmokkal?

A visszatérő álmok értelmezhetők úgy, mint az álmodó élettörténetét befolyásoló traumák vagy az ezekkel kapcsolatos sérülések szimbolikus megjelenése. Egy tanulmány arra mutat rá, hogy a visszatérő álmok kevésbé rejtik el a traumatikus élményt, mint az egyéb álmok. Visszatérésük hangsúlyozza, nyomatékosítja az alaptraumát, de ezzel együtt annak feldolgozásához is hozzá járulnak. A tanulmányban azt tapasztalták, hogy a visszatérő álom első megjelenésekor képileg bizarr, sűrű, a visszatérő változat viszont már tartalmazza az idői dimenziót és az ok-okozati összefüggéseket is. Az álom elbeszélése hozzájárul ahhoz, hogy az álom újbóli megjelenésekor már „megoldott” formában szerepeljen, tehát

az elbeszélés által az álom veszít destruktív erejéből.

A visszatérő álmok gyakran szorongáskeltőek, nyugtalanítóak, ezzel együtt rendszerint valamilyen változás mozgatórugói is, ezért fordulópont álmoknak, vagy változást megelőző álmoknak is nevezhetők. Az álmok visszatérését sok esetben megszünteti a pszichoterápiás munka, ugyanakkor a terápiás folyamat kedvez az álmok hosszú távú elraktározásának.

Cikkünkben összefoglaltuk, hogy az álmok megértése mely nézőpontokból közelíthető meg, és mik azok az univerzális mintázatok, amelyek álmainkat jellemzik. Választ adtunk azokra a kérdésekre is, hogy mi történik agyunkban az álmodás során; hogy mi határozhatja meg álmaink tartalmát; hogy miért vannak visszatérő álmaink. Összességében elmondhatjuk, hogy érdemes megfigyelni, leírni álmainkat, és foglalkozni azokkal az érzésekkel, érzelmekkel is, amiket az álombeli történések keltenek bennünk. Amennyiben mélyebben szeretnénk foglalkozni az álmainkkal, szeretnénk általuk jobban megismerni önmagunkat, érdemes pszichológus szakember segítségét kérnünk.