Hol találkozik egymással a vallás, a spiritualitás és a pszichológia?

Hogyan értelmezhetjük a vallást pszichológusként? Miként találkozunk a jelenséggel az elméletekben? Milyen kérdéseket és javaslatokat vet fel a vallási és spirituális fogalmak értelmezése a pszichológiában? Ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat az alábbi cikkünkben. 

A vallás és a spiritualitás jelenléte életünkben jelentős, hiszen mindannyian valamilyen értékeknek megfelelően élünk – legyen szó katolikus értékek képviseletéről, keleti vallások által előírt életformákról, a vallást inkább elutasító ateizmusról vagy egyéb formákról. Az, hogy értékek szerint élünk, egészségmegtartó funkcióval is jár, mivel így védekezni tudunk a stresszforrásoktól, illetve valamilyen egészségmagatartást is kialakítunk annak fényében, hogy mit tartunk fontosnak életünk során. Általában a szülők a saját nézeteiket megpróbálják gyermeküknek továbbadni – még ha nem is konkrétan szavakkal, de a tetteikkel biztosan tükrözik értékrendszerüket. Ez a jelenség azért van így, mert a család a gyermek számára egy olyan szocializációs közeg, ahonnan sokféle viselkedést, társas szabályt, normát és mintát sajátíthat el, hiszen a család modell funkciót tölt be a gyermek életében.

A spiritualitás és a vallás akár védőfaktorként is megjelenhet

– főleg serdülőkorban. Több kutatás eredménye is azt mutatta, hogy a spirituális/vallási attitűdök védőfaktorként szolgálhatnak számukra. Az ilyen beállítódású személyekre jellemző, hogy kevesebb rizikómagatartást próbálnak ki (kevésbé jellemző a túlzott alkoholhasználat, szerfogyasztás stb.). Ezenkívül

fejlődéstani erőforrásként is szolgálhat, mivel a vallás és a spiritualitás szorosan összefügg a serdülőkori pszichés jóllét érzésével is.

A spiritualitás az élet értelmébe vetett hit miatt, ami az optimális lelki működés egyik indikátora lehet. Az a serdülő, aki hiszi, hogy életének van értelme, célja, feladata, kevésbé kitett a serdülőkori depressziónak, pszichés distressznek.

Serdülőkorban a normák megtanulása után a fiatalok elérkeznek egy olyan életszakaszba, ahol azok megkérdőjelezésével, vizsgálódásával foglalkoznak. Ebben a szakaszban egyik fő „feladatuk" az egyéni világnézetük kialakítása, ami egy lépés az önállósodás felé – ebben az életszakaszban kezd kialakulni a felnőttkori identitás. Erik Erikson megközelítésében a serdülőkorban bekövetkező identitásképzés az egyén személyiségének integrációjával jön létre, amikor a kamaszok egyszerre végeznek megfigyelést és önmegfigyelést, ami alapján meghozzák ítéleteiket magukról és másokról. Az identitásképzéshez vezető út James Marcia szerint a feltárásból és az elköteleződésből áll, amely során a serdülők aktívan vizsgálják szüleik választásait, a választások alternatíváit és a jövőbeli lehetőségeiket. Ezt követően pedig elköteleződnek bizonyos értékek, nézetek és célok iránt – így pályaválasztásuk, vallási és politikai nézeteik mellett. 

Természetesen a vallás, az hogy valaki egy vallási közeghez tartozik, nem csak serdülőkorban jelenthet védelmet.

Egy (vallási) közösség megtartó jellegű, pszichológiai szempontból jelentős, társas támaszként szolgálhat,

ami segít kezelni a különböző stresszorokat. Vannak kutatások, ahol a sikeres öregedés egyik protektív faktoraként szerepel a vallás – mint sikeres pszichológiai stratégia.

Emellett fontos tény, hogy a spirituális/vallási attitűdökkel rendelkező személyeknek nagyobb fokú pszichés erőforrása van, legyen szó akár csak az élet értelmébe vetett hitükről. Viktor Frankl egzisztencialista megközelítést valló pszichológus szerint az élet értelmét két szinten értelmezheti az ember. Az egyik szint a jelenben átélt értelem – vagyis az, hogy a saját munkánknak, továbbá a kapcsolatainknak van-e értelme. A másik szint pedig a nagybetűs élet értelme – vagyis van-e értelme az emberi létezésnek. Megközelítése szerint: „Az élet mindenkit kihívások elé állít, és mindenkinek magának kell rájönnie, hogy melyek az ezekre adható személyes válaszai.” Tehát mélyen bennünk vannak válaszaink saját élethelyzetünkre, melyekre magunknak kell rájönnünk, viszont az, hogy milyen segítséggel, megközelítéssel tesszük ezt – személyes tapasztalatok, hittanítások vagy önmegfigyelés alapján –, azt mi magunk dönthetjük el.

A vallás és a spiritualitás megjelenhet a terápiás térben is.

A pszichodrámának például van egy ága, ahol kifejezetten saját élményű, bibliai témájú foglalkozások keretében dolgoznak, kiscsoportban. Egy-egy alkalom során egy több ezer éve született történetet aktualizálnak, az általánosságokat próbálják személyesebbé tenni, legtöbbször az ősi bibliai szimbólumokkal is dolgoznak a csoportban. Maga a vallásos színjáték egyébként a középkorig vezethető vissza, míg maga a bibliodráma műfaj első kísérlete a 20. században, protestáns körökben jelent meg mint a Biblia feldolgozásának lehetséges formája, játékosabb formában.

Mára már a pszichológiai betegségek diagnosztikájában is megjelent a téma, amely nem más mint a vallásfüggőség,

a spiritualitás kényszeres, kóros formája (Z60.4).

A függőség alatt olyan viselkedési formát értünk, amikor a függés kezdi uralni a személy életét, ami jelentősen károsítja az egyén életvitelét, egészségét (mind testi, mind lelki értelemben), környezetét és kapcsolatait, valamint a neki szánt társadalmi szerepeknek sem tud ilyenkor eleget tenni az egyén. Vallásfüggőségről akkor van szó, amikor a vallásgyakorlás patológiássá válik, az egyén tevékenysége beszűkül és csupán a vallási tevékenységekre koncentrálódik. 

A pszichiátria magyar kézikönyvében a spiritualitás hozzátartozik az emberi tapasztalat kreatív és univerzális dimenziójához, valamint az emberek közötti közös értékként jelenik meg. Ezek mellett az egyén számára a saját szelfjével, személyes szférájával, a közösségével való kapcsolat egyik megnyilvánulási formája.

Tehát a vallás és a spiritualitás egy olyan jelenség, amellyel képesek vagyunk másokhoz kapcsolódni, és amely értéket adhat, amit gyermekeink számára mi is továbbadunk. Jelentős egészségvédő funkciókkal bír (segíti a veszélyes magatartás formák kerülését), a megküzdés egyik lehetséges formája is lehet, továbbá egész életünk során velünk van bizonyos formában.