Várandósság alatt sok kismama számol be arról, úgy érzi, mintha kicserélték volna, teljesen másképp látja a világot, másképp gondolkodik. Valóban van ennek tudományos alapja? Lehetséges lenne, hogy ebben az időszakban megváltoznak a nők agyi struktúrái? Cikkünkben ezt a témát járjuk körül.

A terhesség ideje alatt a női testben jelentős hormonális változások történnek, és a kis élet megszületése érdekében a leendő anyának biológiai szempontból is alkalmazkodnia kell ehhez a különleges időszakhoz. Arról azonban viszonylag kevés ismerettel rendelkeztek a kutatók, milyen változások is mennek végbe az agyban a várandósság időszakában.

A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leiden-i Egyetem kutatóinak Nature Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmánya szerint komoly változások mennek végig az agyban. Sok nő állítja, hogy a várandósság alatt kissé feledékennyé és túlzottan érzelmessé vált, amit különleges állapotának tudott be. A tudósok MRI felvételeket készítettek a kutatásban részt vevő nők agyáról három alkalommal: mielőtt várandósak lettek, közvetlenül a szülés után és két évvel később. Arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a szürkeállomány méretében történik-e változás ebben az időszakban. Annak érdekében, hogy az eredményeket értelmezni tudják, a felvételeket összehasonlították tizenkilenc először apává váló férfi, tizennyolc gyermektelen férfi és húsz gyermektelen nő agyáról készített felvétellel.

Jelentős csökkenés a szürkeállomány méretében

A kutatók szignifikáns és hosszú távú csökkenést figyeltek meg az először anyává váló nők agyának szürkeállományi térfogatában. A csökkenést mutató régiók elsősorban

a társas viselkedésért, valamint a mentalizációért felelősek.

A számítógép csupán az agyról készült felvételek elemzése alapján képes volt kiszűrni a várandós nőket. Az eredményekből arra következtethetünk, hogy ez a szürkeállományi változás fontos funkciót tölt be abban, hogy a leendő anyák adaptálódni tudjanak új szerepükhöz, segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében, éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben.

A kismamák agyában is olyan változások mennek végbe, amelyek az anyai szerepre való felkészülésben segítik őket.

A kutatók több kognitív képességeket mérő tesztet is alkalmaztak, amelyeket a terhesség előtt és után is felvettek a kutatásban résztvevő személyekkel. A verbális memória vizsgálatához szólistákat kellett megjegyezniük a résztvevőknek, a munkamemória méréséhez pedig számlálási terjedelem tesztet alkalmaztak. Még az utóbbi esetben nem találtak szignifikáns különbséget a kontrollcsoporttal összevetve, addig a verbális memória teljesítményében csökkenést észleltek. Ezért hát kedves kismamák, ha azt érzitek, picit feledékenyebbek vagytok az utóbbi időben, ne érezzétek rosszul magatokat, hiszen még az agyatok is kisbabátok érkezésére készít fel titeket.

Anyai kötődés kialakulásának vizsgálata

Annak érdekében, hogy feltárják, van-e kapcsolat a terhesség ideje alatt jelentkező agyi változások és az anyai gondoskodás mértéke között a szülést követő időszakban, megvizsgálták a szürkeállomány térfogatának változását a terhesség alatt az anyai kötődés mutatói tükrében. Az elemzések alapján

az agy térfogatának változása jelentősen előrejelezte az anya és a csecsemő kötődésének minőségét.

Ezenfelül azért, hogy megvizsgálják az anyák gyermekük vizuális jelzéseire adott válaszait, saját és ismeretlen csecsemőkről készült fotókat mutattak nekik. Az fMRI eredményei alapján azt láthatjuk: saját csecsemőjük látványa erősebb agyi aktivitást váltott ki az újdonsült édesanyákból. A legerősebb idegi aktivitást mutató régióknak pedig azok bizonyultak, amelyek érintettek voltak a szürkeállomány térfogati csökkenésében.

Összességében, jelen eredmények alapján azt mondhatjuk, nem tűnik véletlennek, hogy a leendő édesanyák a várandósságuk ideje alatt úgy érzik, gondolkodásmódjuk szinte teljesen megváltozott. A hormonális változások mellett agyi struktúráikban is komoly változások jelentkeznek. Ezen változások azt a célt szolgálják, hogy megfelelő módon tudjanak adaptálódni az előttük álló anyai szerephez.

Felhasznált szakirodalom: Hoekzema, E. et al (2017). Pregnancy leads to long-lasting changes in human brain structure. Nature Neuroscience, 20(2), 287-296.