A világ egyre rosszabb? – Azt se vennénk észre, ha javulna!

Sokszor mondjuk, sokszor halljuk, hogy a dolgok egyre romlanak. A gazdasági problémák, a környezeti válság, a szegénység, a bűnözés és a háborúk töltik meg a médiát. De vajon észrevennénk, ha javulna a helyzet? Mert valójában a felsorolt problémákban hatalmas haladásnak lehettünk tanúi az elmúlt évtizedekben, és mégsem vettük észre.

Ahhoz alkalmazkodtunk az evolúció folyamán, hogy egy rendkívül komplex világban próbáljunk minél jobban eligazodni. Ehhez csupán az agyunk rendelkezésére álló korlátozott erőforrásokat tudjuk felhasználni, így jelentősen le kell egyszerűsítenünk a körülöttünk lévő világot, különben egy-egy döntés meghozatala is évtizedekbe telne. Elménk ügyes kis megoldásai azonban észrevétlenül tévútra is vezethetnek minket. Egy ilyen hasznos egyszerűsítés, heurisztika, hogy a dolgokat nem abszolút értelemben, hanem relatíve, a kontextusukhoz mérten észleljük és ítéljük meg. Ehhez lássunk egy példát. Az alábbi képeken két halmaz látható kisebb és nagyobb pöttyökkel. Válasszuk ki a pöttyök közül a nagy pöttyöket a bal oldali képen! Ezután válasszuk ki a nagy pöttyöket a jobb oldali képen is!

Ugyanakkora pöttyöket választottunk a két képen? Vagy esetleg ami a jobb oldalon nagynak számít, az a bal oldalon kicsi lenne? Bárhogy is választottunk, a való életben ennek a kontextusfüggő kategorizációnak komoly következményei lehetnek.

Egy klasszikus kísérletben egyetemi diákoknak bűntények leírásait kellett elolvasniuk, majd ítéletet hozni az elkövetőről. Abban az esetben, ha egy tettleges bántalmazási ítéletet megelőzően egy súlyosabb bűncselekményben, gyilkosságban kellett dönteniük, kevésbé súlyos ítéletet hoztak a résztvevők. Amikor a bántalmazást megelőzően egy hasonlóan súlyos bűntényben, egy másik tettleges bántalmazás ügyében kellett dönteniük, relatíve súlyosabb ítéletet hoztak.

Tehát egy bűntényt eltérő súlyosságúként kategorizálunk attól függően, hogy előtte mivel találkoztunk.

Ha korábban súlyosabb bűnténnyel kerültünk szembe, akkor a bántalmazást kevésbé ítéljük rossznak. Vagyis felmerül, hogy a törvény alkalmazása kontextusfüggő lehet. 

A fenti példákon túl vajon milyen torzításokat okozhat a mindennapokban az, hogy automatikusan a kontextus függvényében kategorizáljuk a világot?

A világ egyre rosszabb

Rossz felé halad a világ. A régi szép időkben minden jobb volt. Manapság már nem olyan ez vagy az. Mindenfelé háborúk, terrorizmus, környezeti katasztrófa, gyilkosságok, erőszak, szegénység és egy világjárvány is. Nehéz a hasonló mondatokat és témákat kikerülni akár a médiában, akár a hétköznapi beszélgetésekben. Egy 2015-ös felmérésben 17 országban kérdeztek meg több mint 18.000 embert arról, hogy szerintük a világ egyre rosszabb vagy egyre jobb.

A megkérdezettek többsége szerint a világ romlik.

Valójában azonban az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent az extrém szegénységben élők aránya, az éhezők száma, az erőszakos halállal elhunyt emberek száma, alapvetően az erőszakos bűncselekmények száma is csökkent, továbbá a csecsemő halandóság az utóbbi 30 évben kevesebb mint a felére csökkent, a várható élettartam növekedett, egyre több embernek van hozzáférése tiszta ivóvízhez és még rengeteg más mutatóban értünk el javulást. Összességében globálisan javuló tendenciát láthatunk, mégis úgy gondoljuk, hogy egyre rosszabb a helyzet. De vajon miért?

Akkor is rossznak látjuk a világot, ha az történetesen jó

A világról alkotott irreálisan negatív véleményünknek több forrása van. Steven Pinker világhírű kognitív pszichológus Felvilágosodás most című könyvében két heurisztikát említ, amelyek a kontextus hatását közvetítik a vélekedéseinkre. Az elérhetőségi heurisztika szerint az alapján becsüljük meg egy dolog előfordulását, hogy milyen könnyedséggel jutnak eszünkbe példák róla. Miután végignéztük a légi katasztrófákról szóló sorozatot jóval túl fogjuk becsülni a repülés kockázatát az autóvezetés kockázatához képest, annak ellenére, hogy az autó a veszélyesebb utazási mód. Minél könnyebben jutnak eszünkbe példák, annál gyakoribbnak vélünk egy adott jelenséget, kategóriát. Az elérhetőségi heurisztika tökéletes kiegészítője a média. Pinker idéz egy érdekes vizsgálatot, ahol kimutatták, hogy legalább

a 80-as évek óta világszinten a hírek egyre nagyobb hányadát teszik ki a negatív tartalmak.

Vagyis a médián keresztül folyamatosan találkozunk negatív eseményekkel, így amikor felteszik nekünk a kérdést, hogy a világ egyre jobb vagy rosszabb, könnyedén felidézzük a negatív példákat és ennek megfelelően válaszolunk.

A másik heurisztika a negativitási torzítás. Eszerint az emberek nagyobb súlyt tulajdonítanak a negatív eseményeknek. A döntéseinkben nagyobb súllyal vesszük figyelembe a potenciális veszteségeket, károkat, mint az elérhető hasznokat, előnyöket. Ráadásul a haladás, amit fentebb láthattunk hosszú távú folyamatokban, statisztikai tendenciákban mutatkozik meg globális szinten. Ezzel szemben a negatív események általában hirtelen történnek, jól körülhatárolhatóak, könnyen megérthetőek. Így ezekre a könnyebben átlátható, nyilvánvaló negatív eseményekre még ráadásul jobban is odafigyelünk, erősebben hatnak ránk, így a két jelenség egymást erősíti. Ezek a heurisztikák a médiával együtt hatva folyamatosan negatív irányba formálják véleményünket a világról. Még akkor is, ha a világ történetesen javul. A véleményeinket negatív irányba formáló hatások ugyanakkor csak leértékelik a pozitív változásokat, azok kisebb súllyal esnek latba a vélekedéseink alakításában. De ettől még nem kéne teljesen eltűnniük.

Miért nem vesszük észre a javulást?

A magyarázatot egy 2018-as kutatásban Levari és munkatársai tárták fel. Kísérletükben a résztvevőknek pontokat mutattak egy képernyőn. A pontok színe egy lila és kék közti intervallum mentén változott. Voltak kékebb és kevésbé kék pontok, a résztvevők feladata pedig az volt, hogy gombnyomással jelezzék, hogy a bemutatott pont kék vagy nem kék. A résztvevők egyik csoportjának az idő előrehaladtával egyre kevésbé kék pontokat mutattak. Ők ennek hatására azokat a pontokat is kéknek kategorizálták, amelyeket a kísérlet elején még lilának ítéltek! Tehát amikor ritkábbak lettek a kék kategóriába tartozó ingerek, a résztvevők kiterjesztették a „kék” fogalmát, hogy az magába foglalja az addig kívül eső színárnyalatokat is. Nem az ítéleteiket igazították a változáshoz, hanem a kategóriát. De menjünk közelebb a világra vonatkozó kérdésünkhöz.

Egy következő kísérletükben a pontok helyett emberi arcokat mutattak. A kísérlet résztvevőinek el kellett dönteniük az arcokról, hogy azok fenyegetőek-e vagy sem. A kutatók ugyanazt az eredményt kapták. Abban a csoportban, ahol egyre kevésbé fenyegető arcokat mutattak a kísérlet második felében, ott a résztvevők az eredetileg ártalmatlan arcokat is fenyegetőnek ítélték. Tehát kiterjesztették a „fenyegető” kategória határait. Az érzelmi észlelés, a társas viselkedés területén is láthatjuk, hogy

nem vesszük észre, ha valamiből egyre kevesebbet látunk, ehelyett megváltoztatjuk a fogalmainkat.

Harmadik kísérletükben is ugyanezt az eredményt kapták. A résztvevőknek tervezett tudományos kutatásokról kellett eldönteniük, hogy azok etikusak vagy etikátlanok. Az egyik csoportban csökkentették az etikátlan tervezetek arányát a kísérlet második felében. A résztvevők ennek hatására az etikus kutatási terveket is etikátlannak kezdték ítélni. Amint ritkábbak lettek az etikátlan tervek, kiterjesztették az „etikátlan kutatási terv” határait.

Miért fontos ez? Mert Levari és kollégái eredményei arra engednek következtetni, hogy ha egy adott kategória tagjaiból kevesebb lesz a környezetünkben, akkor ezt kompenzálandó kiterjesztjük a kategória határait. Ez a jelenség pedig megfigyelhető alapvető észlelési feladatokban, a fenyegetés felismerésében és olyan absztrakt viselkedésekben is, mint a morális döntéshozatal. Sőt a hatás akkor is fennált, ha a résztvevőket utasították rá, hogy álljanak ellent neki, valamint akkor is, amikor pénzt ajánlottak annak, aki ellenáll ennek a tendenciának. A kutatók eredményeik alapján arra hívják fel a figyelmet, hogy számos intézmény dolgozik azon, hogy az olyan problémákat orvosolja, mint az etikátlan kutatási gyakorlatok vagy a hívatlan, önkényes agresszió. Viszont abban az esetben, ha sikerül javulást elérni ezekben a problémákban, ezt mi nem fogjuk észrevenni. Ehelyett valószínűsíthető, hogy kiterjesztjük az „etikátlan kutatási gyakorlat” és az „agresszió” fogalmát.

Legyünk tudatosak a világvége közepette is!

Pinker kiválóan bemutatja, hogy a média és az emberi kognitív heurisztikák kölcsönhatása hogyan járul hozzá ahhoz, hogy kialakuljon bennünk az a vélemény, hogy a világ egyre rosszabb, sőt feltartóztathatatlanul romlik. Láthattuk azt is, hogy Levari és munkatársai világosan kimutatták, hogy ha javulnak is a dolgok, ezt valószínűleg akkor sem vesszük észre.

Ezért fontos, hogy tudatában legyünk az emberi gondolkodás korlátainak. Lépjünk hátra, és amennyire időnk engedi, nézzünk utána a valós adatoknak, hogy informáltabb véleményeket tudjunk alkotni a minket egyébként általában nagyon jól szolgáló kognitív torzításaink és heurisztikánk ellenére is. A cikkünkben szereplő alcímek mind negatív tartalmúak voltak, így valószínűleg a téma ellenére sem sikerült elérnünk a pozitív végkicsengést. Szerencsére a világban mindent összevetve valóban javul a helyzet számtalan probléma tekintetében. Az ebben való tájékozódáshoz Pinker kiváló internetes forrásokat ajánl kiindulópontként:

Megnézhetjük, hogy születésünk óta milyen változások történtek a világban: humanprogress.org

Könnyen érthető vizualizációk közt böngészhetünk: https://ourworldindata.org/

Letesztelhetjük tudásunkat a világban történő változásokról: https://www.gapminder.org/