Minden gyerekkorban dől el? Az evolúciós elmélet szerint az is szüleink arcvonásainak és korai élményeink függvénye, hogy később kihez vonzódunk és kivel képzeljük el közös életünket. A partner ez esetben tényleg a génjeinkbe van kódolva, az arcunkra van írva. Jobban mondva, a szüleink arcára.
Az ellentétek vonzzák egymást, vagy épp ellenkezőleg: hasonló hasonlót vonz? A pszichológusok által egyre inkább az utóbbi megközelítés látszik beigazolódni. Számos kutatás támasztja alá azt a tényt, amely szerint tudattalanul önmagunkhoz hasonló partnereket keresünk, ha hosszú távú párkapcsolatra pályázunk. A kutatások arra is kitérnek, hogy az arcvonások között megfigyelhetőek egyezések, kiindulván abból az általános vélekedésből, hogy a házaspárok általában hasonlítanak egymásra. Hogyan lehetséges ez?
Hasonló és mégis más
Az evolúciós pszichológia a szexuális imprintinggel magyarázza a jelenséget. Az imprinting jelentése bevésődés: olyan tanulási mechanizmus, amely nagyon korán, úgynevezett kritikus fejlődési életszakaszban következik be, és a későbbiekben megváltoztathatatlannak bizonyul. Először etológusok írták le: Konrad Lorenz tanulmányozta behatóbban, libák viselkedését vizsgálva. A szexuális imprinting esetében a személy az ellenkező nemű szülője vonásait „vési be”, mintegy sablonként használva azt a későbbi partnerválasztásnál, így tudattalanul olyan személyekhez vonzódik, akikben ezeket felfedezni véli.
A nők az apjukhoz hasonlító, míg a férfiak az anyjukhoz hasonlító jövendőbelit keresnek.
Számos kutatási eredmény alátámasztja ezt a feltételezést: Bereczkei és munkatársai (2002) vizsgálatában a kísérletben részt vevőknek össze kellett párosítaniuk a házaspárokat, fényképek alapján. Meglepő módon magas mértékben találták meg a partnereket, igazolván a házaspárok arcai között húzódó hasonlóságokat. Továbbá nagyobb arányban hasonlítottak a férjek az apósukra, mint a feleségek a férjük édesanyjára. Bereckezi és mtsai (2004) újabb vizsgálatot végeztek, ám ezúttal arra voltak kíváncsiak, vajon örökbefogadott nők esetében milyen eredmények várhatóak. Nos, az ilyen nők esetében a férjek nem a biológiai apa, inkább az örökbefogadott apa vonásait hordozták magukon! A kutatók feltételezték, hogy
a szexuális bevésődés összefügg az érzelmi közelséggel is,
nem feltétlenül csupán a gének határozzák meg, ahogyan ez az eredményből is kitűnik. (Mégiscsak van némi esélyünk eltérő partnert választani, ha arról van szó.)
„Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!”
Az érzelmi, szociális kontextus nagyon fontos. Azok a nők, akik szoros érzelmi kapcsolatot ápoltak édesapjukkal, hajlamosabbak olyan férjet választani, akik jobban hasonlítanak rá, míg egy kevésbé szoros apa-lánya kapcsolatban ez kevéssé befolyásoló erejű. A szexuális imprinting ezért erős érzelmi bázissal rendelkezhet. Nem szabad azonban megfeledkezni az általános kulturális hatásokról sem: a szépség (jelen esetben vonzóság), az aktuális korszellem függvénye is.
A partner-szülő arcvonásainak hasonlatosságát tesztelte Marcinkowska és Rantala (2012), akik szintén azt vizsgálták, milyen mértékben található hasonlóság a személy partnere és ellentétes nemű szülője között. Az eredményeik némileg ellentmondanak az említett kutatásoknak, ugyanis nem találtak számottevő hasonlóságot a férjek és a feleségeik édesapjainak arcvonásai között. Azonban férfiak esetében megjelent az anya, mint etalon:
a férfiak partnerei közül többen kerültek ki olyanok, akik hasonlítottak az anyósukra.
Láthatjuk, hogy bár nem kizárólagosan bizonyítható, a hasonló a hasonlót vonz elv látszik beigazolódni ebben az esetben is. Az ismert mondás: „nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” – talán úgy is hangozhatna ebből a szempontból: Nézd meg édesanyád, aztán keress feleséget! Vagy női szemmel: figyeld meg édesapád, és talán eljövendő férjed is megismerheted!
Mit tanulhatunk ebből? Szüleink, ha nem is tudatosan, mindenképpen befolyásolják kapcsolatainkat fizikai síkon is. Kivételek persze mindig akadnak, hogy kit és miért találunk vonzónak, nehezen megválaszolható kérdés. Mindenesetre az arc, és amint láthattuk, szüleink arca nagyban hozzájárul, bár nem feltétlenül szabja meg, hogy kit választunk magunk mellé.
Ha érdekel a téma, és olvasnál hasonlóakat:
Geoffrey Miller: A párválasztó agy
Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia
