Agy és személyiség – a frontális lebeny, I. rész

Az emberi személyiség a mai napig számos tudományos és spirituális vita középpontjában áll. Az egyik legjelentősebb kérdés a személyiséget illetően az, hogy vajon a személyiség csupán biológiai folyamatok, környezeti hatások és tapasztalatok összessége, vagy pedig van egy olyan „magja” a személyiségnek, amely mindenkiben egyedi és eddig még nem meghatározott és amit talán léleknek nevezhetnénk. A modern agykutatások feltárták, hogy személyiségünk számos aspektusát a különféle agyterületek befolyásolják, sokkal nagyobb mértékben, mint korábban hitték. Cikkünkben szeretnénk bemutatni, hogy milyen rendkívüli mértékben befolyásolja személyiségünket és viselkedésünket a frontális lebeny.

A frontális lebenynek a személyiség alakításában játszott szerepére az egyik legismertebb példa Phineas Gage balesete, amit már korábbi cikkünkben is bemutattunk. Gage egy vasúti építkezésen dolgozott 1848-ban, amikor egy robbanás miatt egy 3,2 cm vastag, egy méter hosszú vasrúd eltalálta és alulról átfúródott a fején. A sérülés pontos mértékét máig nem sikerült teljesen megállapítani, de a legpontosabb rekonstrukciók alapján agyának bal oldala, főleg a homloklebenye károsodott. Habár a sérülés halálosnak tűnt, Gage a saját lábán hazament majd a következő hónapokban felépült, egyetlen tartós, látható fizikai károsodása a bal szemének elvesztése volt. Az agysérülés azonban személyiségében is maradandó károkat hagyott: beszámolók alapján a baleset előtt kedves, melegszívű, humoros, szorgalmas emberből kötekedő, ellenszenves, iszákos személyiség vált. Gage esete volt az első olyan, jól dokumentált leírás, amely rámutatott, hogy az agy bizonyos területeinek funkcióváltozása vagy kiesése milyen alapvető változásokat tud okozni a személyiségben is, vagyis a személyiség közel sem egy olyan állandó, megfoghatatlan entitás, mint addig gondolták, és a személyiség egyes funkciói szorosabban kötődnek az egyes agyi régiókhoz.

Anatómia és funkciók

A frontális- vagy homloklebeny (lobus frontalis) az agy elülső, homlok mögött elhelyezkedő része, amelyet a motoros, premotoros és prefrontális kérgek alkotnak, és a központi barázdáig (sulcus centralis) tart. A motoros és premotoros kérgek a mozgások megtervezéséért és irányításáért felelősek, a prefrontális kéreg pedig a tervezésért, irányításért és kognitív folyamatokért. A funkciók ezen lebontása azonban csak az egyszerűbb átláthatóságot szolgálja. A XX. század előtt népszerű volt a helyi lokalizáció elmélete, vagyis hogy egy adott agyterület egy adott funkcióért felelős, azonban az agy valójában funkcionális rendszert alkot. Az egyes területekre jellemző néhány domináns funkció, de a területek rengeteg kölcsönös összeköttetéssel rendelkeznek, és részt vesznek számos más funkció működtetésében. A frontális lebeny a fent említett feladatok mellett bekapcsolódik számos olyan folyamatba, amelyek az emberi személyiség konstans fenntartását szolgálják.

Modern kutatások szerint az emberi személyiséget jelentős részben a frontális lebeny működése alakítja.

Emlékezet és identitás

A frontális lebeny kulcsszerepet játszik az emlékezeti folyamatokban. A szerepe elsősorban nem a kódolás, hanem inkább a figyelem ráirányítása a megjegyezni kívánt ingerre, valamint a memóriafolyamatok megfelelő irányítása, az eltárolt emlékek közti célirányos, tudatos keresés. Egyes vizsgálatok szerint a jobb prefrontális kéreg az egyszerűbb, míg a bal a bonyolultabb, összetettebb emlékek felidézésekor aktív. Frontális amnézia esetén a memóriában eltárolt emlékek nem károsodnak, az emlékek megfelelő előhívása az, ami sérül. Az agy esetén gyakran használt számítógépes analógiával élve ebben az esetben az adat megvan, de nem lehet előhívni. A frontális sérültek rosszul teljesítenek ezen felül az események egymásutániságának, a kronologikus sorrend meghatározásában is. A megfelelő emlékezés rendkívül fontos a személyiség szempontjából, hiszen emlékeink összessége és személyes életutunk narratívája jelentősen formálja azt a személyiséget, akik jelen pillanatban vagyunk. Személyiségünket és viselkedésünket nagy mértékben alakítják családi mintáink, kulturális környezetünk, korai emlékeink, céljaink, tanulmányaink, társadalmi helyünk tudata, ezek az információk azonban egy emlékezetzavar esetén elveszhetnek. Identitásunkat is különféle referenciacsoportokból származtatjuk, így frontális emlékezetzavar esetén csoporttagságaink tudata, és vele együtt identitásunk is elveszhet.

Szándék és tervezés

A frontális szindrómák egyik legjelentősebb kutatója, Alexander Lurija orosz neuropszichológus, orvos volt, aki katonákon vizsgálta a különféle agysérüléseket. Leírása szerint a frontális sérülések egyik legfontosabb jellemzője az akaratlagos, tervezett cselekvések végrehajtásának zavara. Elsősorban a prefrontális régió sérülése esetén a vizsgált személyek nem tudtak hatékonyan tervezni és előre meghatározott terveket végigvinni: menet közben elfelejtették a terveket, nem tudták kiszűrni a zavaró ingereket, amelyek elterelték őket, vagy pedig sztereotip mozgásokat kezdtek végezni. A sztereotip cselekvések olyan, általában egyszerű feszültségcsökkentő akciók (például cigarettázás), amelyeket feladatvégzés közben le kell gátolnia az agynak, ám prefrontális sérültek esetén erre képtelen volt. Létrejöhet perszeveráció is, amely egy mozdulat folyamatos, céltalan ismételgetését jelenti. Ez akkor áll be, ha az agysérült elakad egy pontján a feladatnak, és az elakadás okának szisztematikus elemzése és újrapróbálkozás helyett (ahogyan egy nem sérült tenné) elkezdi a legutolsó mozdulatot ismételgetni, az effektív problémamegoldás helyett. A perszeveráló páciens gyakran nincs tudatában annak, hogy éppen mit csinál. A frontális sérülés ezenfelül együtt járhat a fenntartott figyelem és a munkamemória sérülésével, ezek romlása esetén is jelentősen romlik a feladatok végrehajtásának képessége. A fentebb leírt, feladatmegoldáshoz, tervezéshez kapcsolódó funkciókiesések pedig azt eredményezhetik, hogy agysérülés után a korábban dinamikus, erős akaratú, kitartó, céltudatos személyek képtelenek lesznek hosszabb távú feladatokat végrehajtani, nem tudnak és nem fognak hosszú távú célokat felállítani. Mivel gyakran tudatában vannak csökkent képességeiknek, sokszor bele sem kezdenek különféle cselekvésekbe, mivel félnek a kudarctól, ebből pedig csökkent önértékelés és depresszió következhet, a hosszú távú célok hiányából pedig reménytelenség és egzisztenciális válság. Habár elsőre talán nem tűnik vitálisnak a személyiség szempontjából, a figyelmi, tervezési és kognitív képességek leromlása így változtathat egy aktív, célorientált „menedzseralkatú” személyt is szorongó, beforduló, céltalan emberré.

Cikkünk következő részében azt járjuk körbe, hogyan befolyásolják a frontális kérgi sérülések a szociális kapcsolatok alakulását, a lelkiismeretet és a morális fejlődést.