Hogyan alkalmazkodunk a változáshoz? – A kultúrsokk szakaszai

A jelenlegi, pandémiával sújtott életünkben sajnos nem bírhatnak különösebb aktualitással az nyaralással, külföldi életmóddal kapcsolatos írások – a kultúrsokk fogalmával azonban nem feltétlenül csak az utazás apropóján érdemes foglalkoznunk. A magunkétól eltérő kulturális minták átvétele az élet számos aspektusában okozhat mindannyiunk számára nehézségeket. Már csak ezért is ajánlatos kicsit jobban belemélyedni, milyen folyamatok játszódnak le ilyenkor az emberi pszichében.

A kultúrsokk (vagy kulturális sokk) fogalma 1960-ból ered, egy kanadai antropológus, Kalvero Oberg tollából. Definíciója szerint a kultúrsokk egy „olyan foglalkozási betegség, ami akkor lép fel, ha valaki külföldi kiküldetésbe kerül; az a feszültség (szorongás) idézi elő, amit a társas interakcióban megszokott jelek és jelzések elvesztése okoz. Sajátos szimptómákkal jellemezhető és kezelést igénylő betegség.” Valószínűleg mindannyian tapasztaltunk már hasonló működést magunkon bizonyos „társas interakcióban megszokott jelek és jelzések elvesztése” során. A kultúrsokk alapvető eredője ugyanis nem az utazás, hanem sokkal inkább a korábban magunkévá tett és biztosan elsajátított társas normák felborulása, a miénktől eltérő értékrendszerrel való hirtelen találkozás, és a kérdés: hogyan alkalmazkodjunk hozzá, és egyáltalán kell-e hozzá alkalmazkodnunk?

Megszokás öt lépésben

Arról, hogy hogyan is történik egészen pontosan, milyen szakaszokra bontható le részletesen az új helyzethez való alkalmazkodás folyamata, számos elképzelés látott már napvilágot. Ezen modellek viszonylag hasonló elgondolásra épülnek, a véleménykülönbség általában inkább abban jelentkezik, hogy hány lépésre is érdemes felbontani a folyamatot, valamint hogy hogyan lehet legtalálóbban elnevezni a különböző fázisokat. Akárhogy is nézzük, ezen szakaszok kifejezetten általános kísérőjelenségei az adaptációnak, ahogy az is, hogy a hozzájuk tartozó hangulati ív egy U-alakot ír le a teljes metódus során – a pozitív kisugárzású, jó hangulatot előbb-utóbb felváltják a negatívabb érzelmek, majd a mélypont, innentől pedig már csak felfelé vezet az út. De nézzük a részleteket!

1. A mézeshetek szakasza: Eleinte még minden új és izgalmas. Napjaink ekkor csupa felfedezéssel és rácsodálkozással telnek. Az első, felszínes benyomások alapján kialakuló kapcsolatok sokszor olyannak érződnek, mintha örök életre szólnának. Boldogok vagyunk, hogy a nagy változás sikerrel járt, és legszívesebben ezt az állapotot konzerválnánk el magunknak az idők végezetéig.

2. Frusztrációs szakasz: Sajnos azonban nem maradhat minden úgy, ahogyan azt elterveztük. Nagyjából két hónap után (természetesen ez lehet több vagy éppen kevesebb is) elérünk a szó szoros értelmében vett sokk-időszakba. A kezdeti átütő lelkesedést felváltja a kétségbeesés és szorongás. Biztos, hogy jól döntöttem? Jó helyre kerültem? Valóban befogadtak, vagy csak megjátszuk magunkat egymás előtt? Egyre inkább visszavágyunk korábbi életünkhöz, intenzíven keressük a kapcsolatot „hátrahagyott” barátainkkal, szeretteinkkel; ezzel egyidőben pedig a folyamatos kétkedés egyre erőteljesebb frusztrációt szül jelenlegi helyzetünk, környezetünk iránt – ezért is hívják ezt a szakaszt többen hostility, vagyis ellenséges fázisnak is. Ilyenkor realizáljuk, hogy

mennyi kapaszkodót veszítettünk el biztosnak hitt világunkból

(sőt, sokszor ilyenkor vesszük csak egyáltalán észre, mennyi olyan biztos pont hatotta át korábbi életünket, melyről akkoriban fogalmunk sem volt!), és esélytelennek látjuk, hogy efféle kötődéseket kialakítsunk új közegünkben is – az igazat megvallva, kedvünk se nagyon van hozzá. Elhárító mechanizmusaink viszonylag kezdetlegesek: leginkább projekcióval, passzív agresszióval, regresszióval, tagadással, szélsőséges esetben akár acting out-tal (hirtelen érzelmi reakcióval, dühkitöréssel) vagyunk képesek reagálni a környezeti ingerekre, emellett pedig gyakran előfordulnak pszichoszomatikus zavarok (pszichés eredetű testi tünetek) is. Ilyenkor kell erősnek maradni!

3. Alkalmazkodás szakasza: Ha ugyanis túlesünk a frusztrációs szakasz legnehezebb (akár depresszív hatásokkal járó) fázisán, szépen lassan elkezdhetjük tapasztalni magunkon az enyhülés jeleit. Egy idő (és sok-sok tapasztalat) után könnyebben átlátjuk már az új kultúra szabályrendszerét (legyen szó nyelvről, szokásokról, értékrendbeli vagy életmódbeli különbségekről), sikeresebben tesszük magunkévá ezeket a tőlünk eltérő normákat. Megküzdési repertoárunk már sokkal tágabb, mint a korábbi szakaszban, jóval magasabb rendű mechanizmusok is bekerülnek készletünkbe: elsősorban a humor (nem véletlenül nevezik egyes szerzők ezt az időszakot humor-szakasznak). Ilyenkor már reálisabban látjuk magunkat, valamint új környezetünk erényeit és hibáit, egyre inkább tudunk megbékélni azokkal, és a korábbi szituációba való menekülés helyett megtanuljuk lassan felvenni a kesztyűt és megbirkózni a valósággal. Így jutunk el a negyedik szakaszba – az elfogadás fázisába.

Fordítva is nehéz

Sajnálatos módon azonban a problémák valószínűleg nem fognak teljesen megszűnni az elfogadási szakasz bekövetkeztével sem. A sikeres beilleszkedés ugyanis egy újabb ijesztő következményt von maga után: megváltozik a viszonyunk korábbi környezetünkkel, kultúránkkal kapcsolatban. Már máshogy ítélkezünk, amikor új hazánkból visszatérünk a régibe: előfordulhat, hogy elmaradottnak tűnik, vagy egyszerűen csak azt érezzük, már semmi nem olyan, mint régen volt.

Függetlenül attól, hogy meglátásaink igazak-e vagy nem, ez a típusú elfogultság valószínűleg szükséges ahhoz, hogy érzelmileg le tudjunk válni a múltról és sikeres lehessen az új környezetben történő alkalmazkodásunk. Ha régi környezetünkben ismét hosszabb ideig maradunk, újfent meg kell, hogy történjen a kultúrsokk folyamata, annak minden nehézségével: ezt a jelenséget nevezzük fordított kultúrsokknak.

Az élet minden területén

Mint azt már cikkünk elején említettük, a fentebb vázolt mintázatok egyáltalán nem csupán az utazás, lakóhelyváltás kapcsán érhetőek tetten. A különböző szakaszokat olvasva valószínűleg mindenkinek önkéntelenül eszébe jutnak egymástól teljesen eltérő jellegű beilleszkedési problémák – még akkor is, ha ezeket nem is feltétlenül így címkéznénk első látásra.

A mintázat számos pontja kísérteties hasonlóságot mutat a párkapcsolati dinamikákkal

(akár egy előző szerelemből, akár a szinglilétből új kapcsolatba belépve), de (a teljesség igénye nélkül) ugyanígy beszélhetünk munkahelyi, szakmák közötti, iskolai, de akár életmódbeli váltásokról is. Akármilyen életesemény kapcsán is észleljük magunkon az efféle mintázatokat, érdemes észben tartani: egy nagyon is természetes folyamat részesei vagyunk, mellyel kellő önismerettel és türelemmel felvértezve sikerrel tudunk majd idővel megküzdeni!