Ami a legnagyobb nehézségeken is túllendít – a reménység

Hangulatos karácsonyi vásárok, a mézeskalács és a forraltbor illata az utcákon… Sajnos az idei advent kicsit másabb, mint az eddigiek. Most nem készülünk nagy családi ünnepekre, nem készülünk utazni, csak kisebb körben, szerényebben ünneplünk. A gondolataink az adventi izgatott öröm helyett feszültséggel, félelemmel terheltek, hogyan tudjuk betegség és veszteségek nélkül átvészelni a következő pár hónapot. Talán sosem volt még aktuálisabb a remény témája! Mibe kapaszkodunk ezekben a nehéz időkben? Mi nyújthat számunkra reményt?

A remény definiálása nehézséget jelent, hiszen számtalan nézőpontból lehet megközelíteni. Nélkülözhetetlen összetevője a testi és lelki egészségünknek, a jóllétünk elérésének a forrásaként szolgál azáltal, hogy szorult helyzetekben a megléte segíti a továbblépést, perspektívát ad a jövőre nézve. A remény egy bizonyos (adott egyén számára kedvező) cél elérésére irányuló pozitív hozzáállás, amelynek vannak érzelmi, kognitív, viselkedésbeli vonatkozásai is. Függ az aktuális élethelyzettől, élettörténettől a korábban átélt krízisek, sikerek tapasztalata folytán. A társas közegtől, ebben jelentős szerepe van a neveltetésnek, az egyén számára fontos személyeknek és közösségeknek. Továbbá függ az értékrendtől, vallási meggyőződéstől. Sokszor a jelentősége a hiányában, a reménytelenségben érhető tetten.

A remény meglétében az egyén a jelenlegi és múltbeli elért célok sikerére alapoz, a reménytelenség által pedig a negatív attitűd lévén előre vetíti a jövőbeni sikertelenséget.

Viszont jó hír, hogy a remény nem egy statikus képesség, hanem növelhető a mértéke.

A remény egészségre, gyógyulásra gyakorolt hatását vizsgálták betegek körében is. Beate Schrank megállapítása szerint a reménynek központi szerepe van a terápiás folyamatokban, kulcstényező a gyógyulásban. Ugyanis a remény adja meg a motivációt ahhoz, hogy a személy tegyen a saját gyógyulásáért, és fenntartsa ezt a motivációt a gyógyuláshoz vezető úton. Emellett képessé teheti arra, hogy felfedezze a betegsége pozitív velejáróit. Gyógyíthatatlan betegséggel küzdők esetében pedig segít elfogadni a megváltoztathatatlant, és békére találni életük utolsó szakaszában. Számukra reménykeltő a társas támogatás, a segítő személyzet együttérző jelenléte, családjuk szeretete.

Egy hívő ember számára a remény szoros összefüggésben áll a hittel. Farran és munkatársai szerint a hit és a remény szinonimái egymásnak, elválaszthatatlanok, a vizsgálatokban pozitív együttjárást mutatnak. Moser, Koenig kutatásaira hivatkozva megállapította, hogy a vallásos értelmezések olyan mértékben képesek fenntartani és erősíteni a reményt, amelyet csupán emberi forrásokból képtelenek vagyunk megélni. Ezen értelmezések közé tartozik például, hogy amit Isten tesz, az csak jó lehet, vagy az a gondolat, hogy minden okkal történik, és végső soron a javunkra van, még ha elsőre nem is tűnik kedvezőnek számunkra. Ezek a magyarázatok felerősödhetnek az adott egyénben, ha nehéz helyzetekben a közösség ebben megerősíti, akár érte mondott imák által, illetve akkor, ha a saját élete során, vagy más életében tapasztalt pozitív kimenetelű változást.

Végeztek egy vizsgálatot mellrákkal küzdő nőkkel, és az eredményekből kiderült, hogy hitük hozzásegítette őket a remény magas fokú kialakításához.

Jelentést kapott számukra betegségük, fel tudták használni a személyes fejlődésükre, lelki növekedésükre, emellett jobban meg tudnak birkózni a szenvedéssel.

Most nézzük meg a remény működését a hívők életében, egy bibliai példán keresztül!

A történet Sámuel 1. könyvének a 30. fejezetében található. Dávid királyról szól, még abból az időből, amikor nem volt uralkodó. Egy háborúból vonult vissza a csapatával, amikor meglátta, hogy a városukat feldúlták, felégették, az értékeiket, és a családjaikat elhurcolta az ellenségük, egy környező nép, az amálekiták. Ekkor az egész sereg sírva fakadt, és a Biblia azt írja, hogy addig sírtak, amíg már erejük sem maradt sírni. Ekkor azt fontolgatták már, hogy elkeseredettségükben megkövezik Dávidot, azonban ekkor történt valami. Dávid félrevonult és „erőt kapott Istenétől, az Úrtól”.

Ebben a történetben egy igazán reménytelen helyzetet láthatunk, amikor több száz férfi olyan mértékben kimerül, hogy már a sírásra sem marad erejük. Azonban a történetben felbukkan egy reményteli ember, aki megerősödik, ezt át tudja adni a seregének, és a végén pozitív végkimenetű lesz a csatájuk. Vizsgáljuk meg Dávid királyt pszichológiai szempontból!

1. Dávid reménye szoros összefüggést mutatott a hitével. Reménye a jövőre irányult, és realitását az a meggyőződése adta, hogy Isten jó, és meg fogja segíteni őt ebben a nehéz helyzetben is. Ez segített neki abban, hogy elinduljon a megoldás útján, és továbbadja ezt a reményt több száz embernek.

2. Reményének egyedüli forrásaként tekintett Istenre, ezáltal a helyzet kontrollját teljes mértékben áthelyezte, ez segítette hozzá, hogy el tudja fogadni a helyzetét. Ehhez szükség volt bizalomra Isten felé.

3. Istenbe vetett reménye és iránta való bizalma pedig az előzetes tapasztalataiból eredt. A Zsoltárok könyvében találhatunk több olyan őszinte feltárulkozást, amelyben úgy beszélget Istennel, mintha a legjobb barátja lenne. Félelmeit, haragját, háláját mind megosztotta Istenével, megfogalmazta azt is, hogy a jelenlétében talált otthonra. A nehéz helyzetekből való szabadulását pedig mindig Istenének tulajdonította. A 23. zsoltárban megfogalmazta azt is, hogy „Még ha a halál árnyának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy”. Ez egy végsőkig elmenő teljes körű bizalmat mutat Dávid részéről.

Dávid története remekül bemutatja, milyen mértékben válhat a hit a remény forrásává. Elősegíti a nehézségekben a helyzetünk elfogadását, megoldás megragadását, és a személyes küzdelmet a változás eléréséért. Kilátástalan helyzetekben a kontroll áthelyezését egy felsőbb hatalom hatókörébe, és a nyugalmat, miszerint a probléma a legjobb kezekben van.

Az advent alatt fejlesszük tovább a reményünket, hiszen ez segíthet abban, hogy élhetőbb legyen számunkra ez a kiszámíthatatlan, nehéz, de nem reménytelen időszak! Így talán jobban átadhatjuk magunkat az ünnepre való készülődésnek. Lehetőségünk nyílik arra, hogy meglássuk, mi mindenünk van. Szűk családi körben a szívünket egymás felé fordítsuk, és befogadjuk azt a személyt, akiről az ünnep szól!