„Anya, apa! Ti jól értetek engem?” – Útmutató a szenzitív szülőséghez

Bowlby, akit a kötődéselmélet „atyjaként” tartunk számon, úgy gondolta, hogy azokhoz a személyekhez kötődnek a csecsemők, akik a világ felderítéséhez biztonságos hátteret képesek nyújtani a számukra. Mit gondol a pszichológia a kötődésről? Mit tehetünk annak érdekében, hogy gyermekünk biztonságosan kötődjön hozzánk? Mit is jelent a szenzitív szülőség fogalma, és hogyan válhatunk azzá? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat.

John Bowlby angol pszichiáterként és pszichoanalitikusként rakta le a kötődéselmélet alapjait az 1950-es években. Elmélete az etológia, a kibernetika, valamint a pszichoanalízis gondolataiból alakult. Az egyik első volt, aki felismerte, hogy az embergyerek szociális interakciókra való hajlammal érkezik a világra, vagyis hogy már születésünktől kezdve vágyunk mások közelségére. Mindvégig hangsúlyozta a csecsemő alapvető és létfontosságú szükségletét az anyjához való zavartalan és biztos korai kötődésre.

Kötődés: tények és tévhitek

Mit is nevez a pszichológia valójában kötődésnek? Bowlby szerint azt az érzelemteli viszonyt, ami vagy a gyermek és gondozói között, vagy pedig két vagy több felnőtt személy között alakul ki. A kötődés nemcsak a korai gyermekkorra érvényes, hanem életünk végéig aktív és állandó marad. Az elsődleges gondozóhoz való kötődés során, aki alatt leggyakrabban a szülőket értjük,

körülbelül 12 hónapos korra kialakul egy „belső munkamodell”.

Fontos látnunk, hogy a kötődés nem a szülőágyon alakul ki szülő és gyermeke között. Hosszú hónapokig tartó, és a szülő-gyerek párra jellemző interakciók minősége formálja a kötődési biztonságot, vagy éppen a kötődési bizonytalanságot. A belső munkamodell tartalmazza a párra jellemző kötődési viselkedés mintázatát, valamint a későbbiekben kiemelt szerepe lesz abban is, hogy más emberekhez hogyan tudunk viszonyulni. Vagyis a szüleinkhez való kötődési mintázatunk a jövőben befolyásolni fogja, hogy hogyan tudunk kapcsolódni, kötődni barátainkkal, párunkkal, illetve gyermekünkkel.

A szülő-gyermek kapcsolat természete

Bowlby hangsúlyozta, hogy a kötődési viselkedés szerveződése anya és kisbabája

kölcsönös és egymásra épülő dinamikus hatásának eredménye.

Vagyis önmagában az, ahogyan egy szülő reagál gyermeke viselkedésére, nem fogja meghatározni a kötődés minőségét. Fontos látnunk, hogy ez egy oda-vissza ható folyamat. A kötődéselmélet szerint a három viselkedési rendszer (a kötődés, a felfedezés és a félelem) szabályozza a gyermek fejlődési alkalmazkodását. Nézzünk erre egy példát! Tegyük fel, hogy kisgyermekünkkel ellátogatunk a környékbeli játszótérre. Eleinte feltehetőleg a kötődési viselkedési rendszer lesz aktív, hiszen azt látjuk, hogy a kicsi a lábunknak dőlve szemléli a terepet, ugyan érdeklődik a játékeszközök iránt, de még nem érzi magát kellőképpen biztonságban a felfedezéshez. Szüksége van a biztonságot nyújtó közelségünkre, illetve folyamatosan pásztázza azt is, hogy mi hogyan értékeljük az adott helyzetet. Eltelik pár perc, felhívjuk a figyelmét pár izgalmas eszközre, illetve mi magunk is bátorítjuk őt a felfedezésre. A kisgyermek kezd megnyugodni, csökken a kötődési viselkedés rendszer aktivitása, viszont ezzel párhuzamosan a felfedezési viselkedési rendszer aktivitása nőni kezd.

Szépen lassan eltávolodik tőlünk a csemete, és beleveti magát a homokozásba. Lelkesen lapátolja a homokot, öntögeti egyik vödörből a másikba, néha pedig kitekint ránk, hogy még ott vagyunk-e, biztonságban van-e. A felfedezési viselkedési rendszer aktív, miközben a kötődési rendszer inaktív. Erre a két rendszerre akár egy libikókaként is gondolhatunk. Ha az egyik aktív és fent van a magasban, a másik rendszer inaktív lesz, lent a földön. Hirtelen megérkezik egy nagyobbacska gyerek, hangosan kiabálva végigrohan a homokozón, véletlenül meglöki gyermekünket. Azonnal aktiválódik a félelmi viselkedési rendszer, az pedig aktiválja a kötődés rendszert is, vagyis a gondozóval való közelségkeresést. Kisgyermekünk rémült arccal odamászik hozzánk, vagy legalábbis kérdő tekintettel ránk néz és várja tőlünk, hogy az őt ért stresszt valamilyen formában csökkentsük.

Szenzitív szülőség

Bowlby teóriájának továbbgondolása, valamint empirikus adatokkal való alátámasztása, egyik kollégája, Mary Ainsworth nevéhez köthető. Az 1963-as Baltimore-tanulmányában egyrészt a korai interakciós mintázatok sajátosságaira, változatosságára, valamint az anyai szenzitivitás és válaszkészség meghatározó szerepére hozott bizonyítékot a kötődési viselkedés fejlődésében.

Az anyai szenzitivitás eredeti definíciója szerint ez a fogalom nemcsak a csecsemő viselkedéses jelzéseinek érzékeny észlelését, értelmezését és a jelzésekre időben és intenzitásban megfelelő anyai reagálást jelenti, hanem

a képességet is arra, hogy az anya a gyermek szemszögéből lássa az eseményeket.

Vagyis a pszichológiában egy szülőt akkor tekintünk szenzitív, vagyis érzékeny szülőnek, ha képes gyermeke viselkedését és jelzéseit észrevenni, azokat megérteni, jól tudja értelmezni, hogy a kicsi mit miért csinál. Továbbá fontos, hogy miután sikerült megértenie, hogy mit szeretne gyermeke, arra időben és az igényeknek megfelelő módon reagál. Újszülött és csecsemő esetében az a jó stratégia, ha minél előbb reagálunk jelzéseire. Ha például sír, akkor a lehető leggyorsabban igyekezzünk könnyíteni a diszkomfort érzésén. Nagyobb gyerekek esetében, ha addig sikerült szenzitív szülőként működnünk, akkor bízhatunk abban, hogy már ő is rendelkezik önszabályozási képességekkel, így nem szükséges azonnal reagálnunk.

Ainsworth az anyai gondolatolvasásra alappillérként tekintett a szenzitivitás definiálása során. Az anyai szenzitivitás működése összetett és többtényezős folyamat. Nem lehet globális, az adott személyre általánosan jellemző tulajdonságként kezelni, működését számos tényező befolyásolja. A befolyásoló tényezők között többek között szerepelnek a gyermek biológiai adottságai, a szülők saját élettörténete, a szülőséggel kapcsolatos tudatos és tudattalan sémák, a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzelések és társadalmi normák, a szülők párkapcsolata, valamint akár még a szülő munkával való elégedettsége is. Végezetül tekintsük át, hogy Ainsworth szerint milyen tényezőkből tevődik össze a szülői szenzitivitás. Az alábbi kategóriák egy spektrumon értelmezendőek, a szülők többsége a két feltüntetett végpont között helyezkedik el:

1. Elfogadás vs. elutasítás: az anya mennyire elfogadó vagy elutasító a gyermekével egy-egy szituációban.
2. Együttműködés vs. beavatkozás: mennyire alkalmazkodik az anya a gyermek jelzéseihez és működik vele együtt, vagy mennyire igyekszik azon, hogy saját törekvését érvényesítse a gyermekével szemben.
3. Érzelmi rendelkezésre állás vs. figyelmen kívül hagyás: mennyire nyitott és válaszkész az anya a gyermekre, amikor annak szüksége van rá, vagy mennyire hagyja figyelmen kívül a gyermek érzelmi és viselkedéses jelzéseit.