Avantgárd és pszichoanalízis – mi baja volt Freudnak a szürrealizmussal?

A szürrealizmus és a pszichoanalízis egyaránt a világháborúktól és a társadalmi változásoktól terhes, kulturálisan tobzódó XX. század elejének szülöttjei. A szürrealisták alapvető irányelveknek tartották Sigmund Freud tanait. Dalí egyenesen úgy gondolta, a szürrealista művészet és a pszichoanalízis együttesen fogja meghódítani az „irracionálist", azaz az emberi tudattalant. A bécsi pszichiáter azonban nem osztozott ebben a vízióban, a szürrealistákat kilencvenöt százalékos őrülteknek nevezte. Mi okozhatta ezt az elsőre érthetetlen ellenszenvet? Mennyiben változott Freud álláspontja a Dalíval való találkozását követően?

A szürrealizmus a XX. század eleji avantgárd mozgalmak egyik legnagyobb hatású irányzata. Az alapító André Breton a következőképpen fogalmazta meg céljaikat: „Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra olyan nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfellettiségben…” A szürrealisták nagy elképzelésekkel vágtak bele a művészet és közgondolkodás megváltoztatásába. A háborúkhoz és hatalmi vágyakhoz vezető racionális-logikai béklyók helyett a vágyak, nemiség, álmok és fantáziák szabad áramlását hirdették. Szerették volna ledönteni az ember külső és belső világa közötti határokat, és

mindenekelőtt fel akarták szabadítani a tudattalant.

A fentiek fényében nem csoda, hogy magukkal ragadta a szürrealistákat a – szinte még újszülött – pszichoanalízis. Tudatosan igyekeztek a tudattalanból előtörő képi anyagot az alkotásban felhasználni, Freudot pedig „védőszentjüknek” tartották. A pszichoanalízis atyja azonban nem rajongott a gondolatért, hogy a pszichológiai mechanizmusokat az alkotással és a művészettel összekeverjék, felcserélhetőként értelmezzék. Ennek ellenére a szürrealisták számtalan módszerrel megkísérelték megragadni a tudattalant és kifejezni azt mások számára.

Álom, hallucináció, delírium

A vizualitás az emberi fantázia sajátja. A képiség kreativitásunk alapvető megnyilvánulási formája, amit a hétköznapokban álomként estéről estére önkéntelenül is megtapasztalhatunk. A szürrealisták az álmot és a művészetet egyaránt a tudattalanra vezették vissza, és törekedtek ezek szimbolikus nyelvének elsajátítására. Ebből a célból szándékosan gyakorolták a tudattalanba való alámerülést. Breton a hálószobája ajtajára például „a művész dolgozik” feliratot akasztotta. Több módszert fejlesztettek ki belső képi világuk megragadására. Az automatikus írás során a személynek el kellett vonatkoztatnia a külső valóságtól, hagynia kellett, hogy álomhoz hasonló állapotba kerüljön, ezután pedig mindent, ami eszébe jutott, le kellett jegyeznie. Az álomvadászat közben egyikük elaludt, a többiek pedig igyekeztek minél pontosabban az álmodás után felébreszteni, hogy be tudjon számolni az általa látott képekről. Az elmebetegség szimulációja magáért beszél. Azt, hogy a szürrealisták

a valóság meghaladása érdekében nem riadtak meg az értelem határaitól,

jól mutatja Salvador Dalí híres kijelentése, miszerint: „abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond." Az egyébként pszichiátriai tanulmányokat folytató és Freud tanait jól ismerő Breton pedig így vallott erről: „Nem fogjuk félárbócra ereszteni a képzelet zászlaját, csak azért, mert félünk, hogy megbolondulunk.”

Freud és a modernitás

Mi lehetett az oka annak, hogy Freud nehezen barátkozott meg a szürrealizmussal? Bár csodálta a művészetet, meglepő módon a tudományos szempontból újítónak számító Freudnak

kifejezetten konzervatív ízlése volt.

Szinte minden jelentős írásában szerepel utalás valamely művészi alkotásra – elég ha csak az Ödipális komplexus metaforájának Szophoklésztől való kölcsönzésére gondolunk –, ám ezekben az esetekben is inkább a klasszikusokhoz szeretett visszanyúlni. Nem csoda tehát, hogy az esztétikum tökéletes megragadására törekvő művészeti kánonon nevelkedett lelke nehezen tudta befogadni azt az irányzatot, ami azt hirdette: „Szép, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.” Mindenesetre a szürrealista irányzat filozófiáját mélyen áthatotta a pszichoanalízishez való vonzalom.

Mit gondolt az irányzat képviselőiről Freud? „Hajlandó voltam abszolút őrülteknek (azaz 95 százalékosnak, mint az alkohol) tartani a szürrealistákat, akik szemlátomást engem választottak védőszentjüknek.” Az idézet egy barátjának, Stefan Zweignek szóló levélből származik 1938-ból. Zweig tizenhat év unszolás után vette rá Freudot, hogy fogadja Salvador Dalít, az osztrák analitikus ugyanis addig még találkozni se kívánt a szürrealistákkal. A „nyílt tekintetű, fanatikus szemű, tagadhatatlan mesterségbeli tudással rendelkező ifjú spanyol” felkeltette Freud analitikus érdeklődését. Elismerte, hogy érdekes lehet megvizsgálni az efféle képek keletkezését, ugyanakkor továbbra is úgy gondolta, hogy a művészet fogalma nem terjeszthető ki, ha a „mozdulatlan (tudattalan) anyag és a mozgalmas (tudatelőttes) feldolgozási mennyiség aránya átlép egy bizonyos határt.”