A pszichológia atyjaként emlegetett Sigmund Freud előtt még más út állt, mint napjaink pszichológusai előtt. Mondhatni nem is állt út előtte, hanem magának kellett azt megalkotnia. A lélekelemzésnek hívott módszerét (pszichoanalízis) a saját klinikai tapasztalatai mentén, speciális betegpopuláción, meghatározott időkeretbe és eszmerendszerbe ágyazva alkotta meg. Józsa Tamás, klinikai gyermek-szakpszichológus, család- és párterapeuta írása.
Hogy miért fontos ez? Napjainkra tanait sok szempontból meghaladottnak és korszerűsítésre szorulónak tekintjük, ám azt minden esetben elismerjük, hogy az origó az ő személye és munkássága. Ellenben releváns a tény, hogy az eltelt 100 évben mennyiségi és minőségi változások következtek be az emberek életében. Előbbi alatt társadalmi rétegek megszűnését/átalakulását, le- illetve elszakadását érthetjük, utóbbira pedig példa az életszínvonal, az életminőség, a születéskor várható élettartam változása.
Téziseit abból a szempontból szükséges aktualizálnunk, hogy milyen változásokon ment keresztül a pszichológia mint elméleti és gyakorlati tudomány akkor, ha nem bécsi, újgazdag, múlt század elején élő, főként nőkkel folytatott populációs rétegződésű mintát veszünk alapul, hanem a mindennapi praxist előtérbe helyezve jellemzően magyar életkörülményeket, helyi előfordulási tendenciákat és megjelenési formákat. Az egészségpszichológia mint diszciplína és annak egészségmagatartás-fogalma ebben próbál segítséget nyújtani és mindenki számára elérthető támasztékként funkcionálni.
Freud gondolati alapvetései és a szükséges szemléletváltás
Mint ahogy fentebb említettük, minden elméletalkotót – legyen bárhol a világon – meghatároz a kor, amelyben él, az éppen uralkodó eszmeiség, azaz az őt körülvevő miliő.
Sigmund Freud sem volt ezzel másként. Már gyermekkorában sokat olvasott, lenyűgözte a görög mitológia világa. Innen eredeztethető az Ödipusz-komplexus és az Elektra-komplexus fogalma, amelyet az emberi lélek törvényszerű működéseként fogalmazott meg, metaforaként felhasználva a mitológiai gyökereket. Ugyanúgy a hozzá mint orvoshoz járó populáció sem volt független az adott kor uralkodó szabályszerűségeitől: főként nők vették igénybe beszélgető kúrának („talking cure”) nevezett segítségnyújtását. Közülük is a gazdagabb réteg, hiszen hetente 5-6 alkalommal folyt a kezelés, gyakran több éven keresztül. Ennek az anyagi vonzata mellett az a ki nem mondott szerepelvárás is tetten érhető, hogy a férfiak „elküldték” a nőket orvoshoz azért, hogy az foglalkozzon a bajaikkal, és ne nekik kelljen „elviselniük” őket.
Ugyanígy szerepet játszott az adott kor szexuális elfojtottsága is – a legelterjedtebb pszichés zavar, amelyet Freud kezelt, a hisztéria volt, amelynek alapja a szexuális késztetések elfojtása, a meg nem oldott ödipális konfliktus. Ez abban a korban, amikor a nőknek már egy boka-villantás is eretnekségnek számított, teljesen természetes jelenség volt. Manapság ilyen jellegű zavarokkal a pszichológusok ritkán, vagy nem olyan tisztasággal találkoznak, azaz önmagában kevéssé jelenik meg/betegít meg. Ennek oka jelenünk nárcisztikus epidémiája: a szexualitásnak sokkal több proszociális, a társadalom által elfogadott kiélési formája van a kihívóbb öltözködéstől kezdve a felnőtt filmeket nonstop sugárzó televíziós csatornákon át a tipikusan ilyen jellegű szolgáltatásokat nyújtó szórakozási klubokig, ellenben az emberek önértékelése elkezdett külsővé válni. Így lett a gravitációs központjuk a „másik”, s kezdtek állandóan hasonlítgatni, méricskélni, elérhetetlen ideálokat kergetni. Erre épít a szépségipar, a hollywoodi filmipar, a gyógyszercégek sokasága és még számos más ágazat is. Mindennek hátterében viszont már más áll, mint Freud idejében.
Napjaink kutatásai
Jelenünk elméletalkotói igyekeztek igazodni a kor elvárásaihoz. Nem csupán az hívta életre az egészségpszichológia irányzatát, hogy kövessék a pszichológushoz fordulók nemek arányának megváltozását, a kezelés időtartamának rövidülésével összefüggő igényeket, a kisvárosokban, falukban is elérhető kezelési metódusok létrejöttének szükségességét, hanem az, hogy Freud „bűnös emberképe” meghaladottá vált. Elképzelése szerint az embert az ösztönök mintegy bábként irányítják, és életenergiájának – libidójának – nagy részét azok korlátozására, kordában tartására kell hogy fordítsa. Jut valamennyi az alkotóképességre és az élet egyéb területeire is, de ha nem vigyázunk, akkor a destruktív és zabolátlan szexuális késztetésekkel rendelkező „id” eluralja a személyiséget.
Nem túl szép jövőkép, még ha kétségkívül tartalmaz is a pszichológiai jelen felfogása szerint igazságmagvakat, de ennyire sarkosan nem helyes. Az egészségpszichológiát az a felfogás szülte, mely szerint az ember nem pusztán biológiailag determinált lény, hanem meghatározzák olyan posztmateriális értékek, amelyek nagyobb mértékben javítanak az emberek egészségén, mintsem a fogyasztói társadalom javai (Pikó, 2004). Ilyen az élet értelmességének érzése, a valahová tartozás vágya, valamint az önmegvalósítás lehetősége (Zonda & Paksi, 2006).
Az egészségpszichológia igyekszik olyan, a gyakorlatban is használható téziseket megfogalmazni, amelyek szembemennek a fogyasztói társadalom aktuális trendjeivel, így társadalmi rétegtől függően alkalmazhatók (Kopp & Skrabski, 2009). Nem szükséges hetente ötször-hatszor pszichológushoz járni sok-sok éven át ahhoz, hogy megfogadjunk mindenki számára közérthető nyelven, a saját magunkban rejlő potenciált megragadó irányelveket. Ez egy kardinális kérdés: reményt ad alacsony SES-sel (szocio-ökonómiai státusz) rendelkező emberek számára egyaránt, mondhatni kortól és nemtől függetlenül, kvázi visszaadja az emberi felelősség kérdéskörét ahhoz, akihez tartozik: az emberhez önmagához.
Nem akar az egyetlen igaz út nárcisztikus szerepében tetszelegni, mindazonáltal olyan lehetőségeket kínál, amelyek sikeressége előtt a WHO is fejet hajtott, és 2007-es állásfoglalásukban az embert bio-pszicho-szocio-spirituális lényként képzeli el, amely jóval túlnő a már említett negatív és egypólusú emberképen.
Az egészségmagatartás horizontja – mit profitálhat egy átlagember a tudomány eredményeiből?
Sajnos sok esetben megszokott a helyzet, hogy egy bizonyos folyóiratot, újságot csak az adott szakma, sőt annak csupán kis szelete olvas. Ahogyan egy tudományos konferencián egy előadó feltette a kérdést a közönségnek: ki az, aki az utóbbi 1 évben olyan szakcikket olvasott, amelyet hasznosnak ítélt meg a mindennapi praxisbeli felhasználhatóság szempontjából? Kiábrándítóan kevesen nyújtották a kezüket (és nem azért, mert a jelenlévő szakmai hallgatóság nem olvas semmit). Ezen mindenképpen szükséges változtatni, hiszen mit sem ér egy fontos kísérleti-kutatási eredmény akkor, ha az nem jut el szélesebb célközönséghez.
Az egészségpszichológia ennek mentén az egyén erőforrásaira történő összpontosítás mellett igyekszik mindig közérthető, hétköznapi nyelvre is lefordítani a kutatási eredményeit. Kiváló példa erre Bagdy Emőke A boldogság tízparancsolata c. összefoglalása (Bagdy, 2010), amely számos kutatási eredmény átfogó elemzése után vált ilyen egyszerűvé.
- Fejezzük ki hálánkat, köszönetünket annak, akit ez megillet.
- Gyakoroljunk optimizmust. Törekedjünk derűre, vidámságra, mosolyogjunk, nevessünk többet, mint eddig!
- Gyakoroljuk az altruizmust: tegyünk jót másokkal!
- Erősítsük szeretetkapcsolatainkat: élvezzük családunk, barátunk támogatását, az együttlétet velük.
- Örüljünk párunk, gyerekeink sikerének! A másik jó eredménye így a miénk is lesz.
- Tanuljunk meg megküzdeni a stresszel. Hívjunk segítséget: például a vallást!
- Bocsássunk meg másoknak, ne hordozzunk ellenséges érzelmeket.
- Legyen (élet)célunk, ne adjuk fel a reményt!
- Éljünk a jelenben.
- Törődjünk a testi kondíciónkkal, mozogjunk, sportoljunk minden nap.
Akit szakmai szempontból érdekel a dolog, az átnézheti a forrásául szolgáló cikkeket, de legtöbben „csak” boldogabbak akarnak lenni, jobban akarják érezni magukat a bőrükben, és számukra a konklúzió a fontos. Mindazonáltal ezért szükséges a szemléletváltás: hogy egy kis faluban élő néni is megtalálhassa azt a szalmaszálat a pszichológia végtelen kazlában, amelyet használva jobb lehet az élete, de ugyanúgy a magasabb tudomány is tudja értékelni a kapott végkövetkeztetéseket.
Az egészségmagatartás témaköre
Maga a definíció szerint az egészségmagatartás bármely olyan viselkedés az egyén szempontjából tekintve, amelyről az úgy gondolja, hogy segíti az egészsége megőrzését, megelőzi a betegség kialakulását és/vagy segíti annak felismerését (Kulcsár, 2002). Kisgyermekkorban már megkezdődik kialakulása, hiszen a szülők láthatatlanul a gyermekükbe plántálnak olyan meggyőződéseket, mint például mikor kell kezet mosni, miért fontos a testmozgás, milyen a megfelelő szájhigiéné stb. (Smith & Mackie, 2004).
Ezen minták internalizálása élethosszig zajlik, azonban a család mellett a média egy olyan kardinális színtér, amely szignifikáns befolyással bír a helyes/helytelen viselkedések megtanulására. Amíg a gyermek eléri a felnőttkort, számtalan televíziós műsorból, internetről, egyéb médiumból tájékozódik azt illetően, hogy neki hogyan kell viselkednie egy-egy egészségével kapcsolatos szituációban. Az alkoholfogyasztással összefüggésben megjegyezhetjük például, hogy a ’90-es években Magyarországon is futó Dallas c. filmsorozat milyen káros hatást gyakorolt, hiszen annak majd’ minden jelenetében fogyasztott valaki egy vagy több pohárnyi tömény szeszt (főleg whiskey-t). Ennek legitimizálása, a feszültségoldó hatásának a hétköznapiságba beépülése és mindennapi rutinná válása nem volt építő jellegű a gyermekek, serdülők egészségmagatartására.
A média egészségformáló hatásáról annyit szükséges kiemelni, hogy milyen fontossággal bír az eltérő társadalmi osztályok (például munkásság – polgárság), az eltérő SES-sel jellemezhető egyének, valamint a nagy egészségtudatosságbeli szakadékkal jellemezhető csoportok (budai magángimnáziumba járó fiatalok – nyírmihálydi telepen lakó romák) közti dimenzionális különbségek közös nevezőre hozása.
A téma gyakorlati felhasználhatósága
Magyarországon sajnos jelen van az átlag mérésének tendenciája – ez alatt értjük, hogy a legtöbb kísérlet bár igyekszik kisebb-nagyobb mértékben eltérő populációs rétegződésű mintát bevenni a reprezentatív mintavétel kielégítésének céljából a kísérletébe, sokszor még mindig nem elég heterogén vagy pedig túlságosan is heterogén a minta.
Mit jelent ez? Egy adott kérdés (például internetezési szokások detektálása) megválaszolásához nem megfelelő, ha – a példánál maradva – a 15-16 éves budai magángimnáziumok 500 fős tanulómintája mellett 500 fő nyírmihálydi 15-16 éves telepi romát is alkalmazunk, mert túl szélsőséges lehet a kapott eredmény. Itt érdemes lenne szűkíteni a mintát vagy külön alcsoportokat képezni, ellenben ha úgy tesszük fel a kérdést (mennyit internetezel naponta?) és ugyanúgy 15-16 éveseket igyekszünk vizsgálni, kifejezetten kívánatos, ha nem az egyazon SES-sel jellemezhető, egyazon településtípusról származókat vizsgáljuk.
Mindez azért fontos, mert azok az egészségpszichológiai ihletésű kutatások, amelyeknek az egészségmagatartás a központi témaköre, eddig viszonylag kevéssé fókuszáltak a fentebb említett szociológiai heurisztikák implikálására.
Összefoglalás
Amire jelen cikk fel szerette volna hívni a figyelmet, hogy fontos, hogy a ma végzett kutatások elméleti hátteréül olyan aktuális, adekvát elméletek szolgáltassák az alapot, mint amilyen az egészségpszichológia tézise és annak egészségmagatartás fogalma, ugyanis csak így lehet több társadalmi osztály számára egyaránt érvényes és felhasználható összefüggésekhez jutni.
Fontos eszköz, amelynek felhasználása a jelen korban még nem eléggé elterjedt, a mélyinterjú: annak alkalmazásával ugyanis kevéssé vesznek el olyan adatok – amelyek az önbevallós kérdőívek értékelése során igen –, amelyek az összefüggések értelmezésének torzulását kiküszöbölhetik kutatók és olvasók számára egyaránt.
