Az emberi határokon túl – a szabadtüdős merülés világa

Te hány percig bírod levegő nélkül? Egy átlagos ember körülbelül 1-2 percig képes visszatartani a lélegzetét. Ám mint minden területen, itt is akadnak átlagon felüli teljesítmények: ilyenek a szabadtüdős búvárok, akik több mint 10 percig is képesek a víz alatt maradni és több száz méter mélyre merülni. Ebben a sportban az emberi határok igencsak próbára vannak téve, sőt mi több, egy-egy hiba akár halálos is lehet.

Mindenekelőtt érdemes egy kicsit megismernünk a sportágat, hiszen egy, az extrém sportok közül is kevésbé köztudatban lévő sportágról van szó. A Szabadtüdős Merülés Nemzetközi Szövetség (AIDA) több versenyszámot is elkülönít:

• Statikus apnea: az egyetlen szám, melyben a lélegzet visszatartásának ideje, és nem a merülés mélysége az irányadó. Lényege, hogy a versenyző minél tovább képes legyen levegő nélkül a vízben (medencében vagy nyílt vízen) tartózkodni. Ebben a számban nőknél 9:02 (Natalia Molchanova), férfiaknál pedig 11:54 (Branko Petrovic) a világrekord.
• Dinamikus versenyszám: ennek két fajtáját különböztetjük meg, az uszonnyal és uszony nélkül zajló számot. Mindkét szám a medencében zajlik, a versenyzőknek minél hosszabb távot kell megtenniük egy levegővétellel.
• Konstans súly kategória (uszonnyal vagy anélkül): ezeknél a számoknál már a merülés mélysége a mérce, s a versenyzők nem használhatnak súlyokat, liftet, saját erőből kell lemerülniük és felúszniuk, mely során egy tájékozódást segítő kötél áll csak rendelkezésükre.
• Változó súly kategória: az előzővel szemben ebben a számban a versenyzők súlyok használatával merülnek le, majd az uszonyok és a kötél segítségével úsznak a felszínre.
• Szabad merülés: a versenyzők uszony nélkül merülnek víz alá, s a kötelet használják segítségül a merüléshez és a felúszáshoz is.
• No limit: ahogy a szám neve is implikálja, itt nincs meghatározva a merülés és a felúszás formája, a versenyzők szabadon eldönthetik, milyen technikát, taktikát választanak. Ez a kategória jelenleg nincs jóváhagyva az AIDA által, a rekordokat azonban számon tartják, s jelenleg a szabad merülésnek ez a legmélyebb formája – a férfiaknál 214 méterrel Herbert Nitsch, osztrák versenyző, nőknél pedig az amerikai Tanya Streeter 160 méterrel tartja a rekordot.

Karöltve a veszéllyel

A légzés az egyik legalapvetőbb funkció az életben maradáshoz, s ahogy már írtunk róla, nemcsak fizikai jóllétünk alapja – segít a megfelelő keringés és emésztés fenntartásában, méregtelenítő folyamatokat indít el, erősíti az idegrendszert –, de egyes sportágakban a különböző légzéstechnikák is hozzásegíthetnek bennünket a sikerhez. Mi történik akkor a szabad merülésben, ahol a levegőt visszatartva fejtenek ki fizikai aktivitást a versenyzők?

A felszínen tüdőnk kapacitása 100 százalékos, ahogy azonban egyre lejjebb és lejjebb merülünk, ez folyamatosan csökken. 10 méternél már csak körülbelül a fele áll rendelkezésünkre, 20 méternél a harmada, és így tovább, míg a tüdő mérete nagyjából egy teniszlabda méretére zsugorodik. Ahogy tovább merülünk, könnyen kerülhetünk az úgynevezett nitrogén-narkózis állapotába: a merüléssel párhuzamosan a búvár véráramában az oxigénnyomással együtt a nitrogén-százalék is megnövekszik, ami

pszichedelikus, mámoros érzést kelthet.

Szakértők szerint ez a fajta zavarodottság is okozhatta Nick Mevoli amerikai búvár halálát is, aki rekordkísérlete során 68 méternél pár pillanatig hezitált, és a veszély jeleit figyelmen kívül hagyva folytatta merülését. Ő volt az első, aki hivatalos, AIDA által szervezett versenyen veszítette életét. Miután felszínre ért, elvesztette eszméletét, és hosszas próbálkozás ellenére sem tudták megmenteni az életét.

A másik veszélyforrás a tüdő összezsugorodásából adódik. A vér a végtagokból a szív és a mellkas felé áramlik, ami a mellkasi struktúrák teljes összeomlásától védi meg az embert. Egy férfi teste átlagosan nagyjából öt liter vért „tárol”, és bizonyos tanulmányok szerint a külső nyomás ilyenkor akár egy liter felesleget képes létrehozni a mellkasban. A szív és tüdő körüli vér pótolhatja az oxigén ellátást, ami életmentő lehet, azonban ahogy a nyomás növekszik, úgy a merülő teste átalakul egy minden oldalról összenyomott „anyaggá” – kívül az óriási víznyomás, belül pedig az extrém vérnyomás. Ez pedig odáig vezethet, hogy a nyomás kikényszeríti az erek és a kapillárisok repedését, ami által a tüdő szép lassan megtelik vérrel.

Pszichológiai eszközökkel a természet ellen

Adam Skolnick amerikai sportújságíró könyvében, melyben Nick Mevoli halálát dolgozza fel, a sportág ezen aspektusáról is olvashatunk: „Ebben a sportban a legfontosabb és legnehezebben edzhető eszköz az agyad. A szabadtüdős búvárokra az érzelmek nagy befolyással lehetnek, meg kell tanulniuk kontrollálni és pozitív energiába fordítani az érzéseiket”.

A legfontosabb szerepe tehát a koncentrációnak van, mely nemcsak az érzelmek kontrollálását segíti elő, hanem a merülés hatékonyságát is nagymértékben megnöveli. A búvárok többnyire szűk fókuszú, befelé irányuló figyelemmel dolgoznak, vagyis belső környezetük egyetlen aspektusára összpontosítanak – a merülés előtti levegővételre, a merülés tempójára vagy a merülés során alkalmazott taktikai elemekre.

A figyelemfókuszálás mellett kritikus szerepe van továbbá a szorongásmentességnek is, hiszen egyrészt a szomatikus tünetek megjelenése a merülést fiziológiai szempontból hátráltatják, másrészt a kognitívan megjelenő negatív gondolatok kizökkentik a búvárt a koncentrált állapotából. Éppen ezért a versenyzők gyakran alkalmaznak különféle relaxációs és figyelmi gyakorlatokat, hogy fejben is megfelelő állapotban érkezzenek a merüléshez, mely ebben a sportágban akár életmentő is lehet.