„Az embernek nagyobb szorongása lehet, mint aminek tudatában van” – Karen Horney a neurotikus személyiségről. Könyvajánlónk.

Mára már nem kérdés, hogy Karen Horney 1937-ben született könyve időtálló, és a 21. század emberképére is illeszthető. Manapság még inkább jelen van a versengés, a megváltozott életvitel és azok a konfliktusok, melyekkel ezáltal nap mint nap megküzdünk. A szorongással való harc talán soha nem volt még ekkora kihívás, éppen ezért jó, ha megpróbáljuk pontosabban megérteni. Könyvajánlónk.

Ha besorolásra törekszünk, a pszichológia történelmén belül Karen Horney a neofreudisták közé sorolandó, és gyakran említik nevét Erich Fromm, Harry Stuck Sullivann és Abraham Kardiner mellett. Ők mind építkeztek Freud alapjaiból, ám tovább is mertek lépni. A mesterrel ellentétben nemcsak az ösztönöknek és a gyermekkorban történteknek tulajdonítottak nagy jelentőséget, hanem a társadalomnak és a kultúrának is, amelyben élünk.

Karen Horney egyike volt azoknak a nőknek, akik az 1900-as évek elején (nem kevés bátorsággal felvértezve!) egyetemre iratkoztak, és túlléptek a hagyományos családmodellen.

Dolgozó, értelmiségi nő volt, az Amerikai Pszichoanalitikus Intézet, és a mai napig létező American Journal of Psychoanalysis folyóirat alapítója. Számos műve jelent meg a női lélektanról, ami rendkívüli jelentőséggel bírt a pszichoanalízis akkori szakirodalmában. A szerző életéről és munkásságáról még több érdekesség olvasható a könyv utószavában is, Fülöp Márta tollából.

A könyv mint a neurotikus személyiség alaprajza

Horney egyszerű nyelvezettel, talán laikusok számára is érthetően fogalmaz, ami nagy előnye a könyvnek. Ha egy jelenséget szakmaian ír is le, törekszik arra, hogy azt életszagúan is elmondja („… ha az ellenséges indulatokat elfojtják, az embernek a leghalványabb fogalma sincsen arról, hogy ő ellenséges”). Ennek ellenére – amit a könyv elején el is mond – nem volt lehetősége hosszabb esetismertetéseket beilleszteni, inkább rövidebb példákkal illusztrál. A könyv első felében bemutatja a neurotikus személyiséget, és részletesen lefesti azokat a külső-belső konfliktusokat, amelyek mozgatják, a szenvedéseit és a problémáit, melyek önmagával kapcsolatosan, és a másokhoz fűződő viszonyában megjelennek. Amit még hozzáad a szerző a karakterleíráshoz, az a saját szavaival így hangzik:

„Amikor neurotikus személyiségről beszélek, akkor nemcsak arra gondolok, hogy vannak olyan neurotikusok, akikben sok a hasonlóság, hanem arra is, hogy ezek az alapvető hasonlóságok lényegében a korunkban és kultúránkban létező nehézségek hatására keletkeznek.”

Vagyis – és épp ezen meggyőződése mentén is lépett túl Freud nézetein – neuróziselméletét egyfajta kultúrantropológiai keretben tárgyalja. A Németországból Amerikába emigrált szerző az 1930-as évek amerikai emberképét jeleníti meg. Olvashatunk a kényszeres versengésről, amely egyfelől emberi természetünk velejárója, ugyanakkor a társadalmunk által gerjesztett és fenntartott probléma. A neurózisok közös alapjaként a szorongást írja le, és izgalmas arról is olvasni, ahogyan a szorongás elhárításait lefesti. Beszél továbbá a szeretet- és hatalomvágyról, azokról az alapkésztetésekről, melyek a neurózisokban megjelennek. Horney hangsúlyozza, hogy a szeretetéhség, a sikerre, befolyásra törekvés, a visszavonulásra való hajlam vagy az uralkodási vágy mindannyiunkban jelen vannak, és „használjuk” is szorongásaink ellen, mintegy megnyugtatásként. Ám nem mindegy, hogy ezeket milyen indítékból használjuk, és a neurotikusoknál nem csupán a közvetlen kielégülés, hanem a kényszeres szorongás a kiváltó ok.

Kinek ajánljuk?

A könyvet természetesen ajánljuk a mentálhigiéné területén dolgozó szakembereknek, ám egyúttal a laikus (dinamikus megközelítésű), pszichológia iránt érdeklődőknek is. Azoknak, akikben ott lapul a kíváncsiság, és bátran mernek szorongásaik, elhárításaik mélyére nézni.

A könyv nem egy könnyed nyári olvasmány, talán lassabb olvasásra késztet, ám teret ad az önreflexióra is.

Tény, hogy régebbi nyelvezettel íródott, és megjelenése óta számos új kutatási eredménnyel gazdagodtunk, ám ettől függetlenül megfelelő alapot biztosít, és témájában alapműnek számít. Karen Horney lefesti a neurotikus emberképet, ám az oda vezető útról, a gyermekkorból eredeztethető okokról kevesebbet mond el, és talán éppen ezzel kelti fel az olvasóban a további vizsgálódásra való igényt.