Szociális szorongásnak nevezzük az attól való félelmet, hogy mások negatívan fognak minket megítélni vagy értékelni. Ez szorosan együtt járhat a „nem vagyok elég” vagy „alacsonyabb rendű vagyok” frusztráló érzésével, megalázottsággal, zavarral vagy akár depresszív tünetekkel. Míg régen egy volt a sok közül a pszichés problémák sorában, amerikai kutatások szerint ma már a harmadik leggyakoribb mentális problématerület a depresszió és az alkoholizmus után. Az életük során legalább egyszer szociális fóbiával küzdők arányát 14% körül mérték.
Napi szinten milliókat érint világszerte, idehaza ugyanakkor sokszor elintézik egy félénk vagy introvertált jelzővel vagy legyintéssel. Pedig aki megéli a társas szorongás tüneteit a mindennapokban, annak koránt sincsen könnyű dolga. A társas szorongással küzdő személyek általában a következő helyzeteket élik meg erőteljes stresszhatás alatt: másoknak való bemutatkozás, piszkálódás vagy kritizálás, a figyelem középpontjába kerülés, valamilyen tevékenység végzése, amit mások néznek, találkozás tekintélyszemélyekkel, a legtöbb társas érintkezés, főképp idegenekkel, megszólalás körben ülő csoportban, barátság vagy szerelem kezdeményezése stb.
A testi reakciók szintjén a társas szorongást félelemérzet, heves szívdobogás, elpirulás, erőteljes izzadás, kiszáradt torok és ajkak, remegés, nehéz nyelés, izomremegés kísérhetik.
„Semmire sem vágyom jobban, mégis rettegek az emberi kapcsolatok kialakításától.”
Hasonló mondatok gyakran hangzanak el a pszichológusnál. Na de mi is lehet a jelentésük?A szakemberek a szociális fóbiának megkülönböztetik az úgynevezett specifikus formáját, amikor valaki adott helyzetekben való megnyilvánulási nehézséggel küzd, például nyilvános beszéd, prezentációk vagy közös étkezések során. Emellett pedig létezik egy generalizált, azaz számos társas helyzetre kiterjedő típusa.
Itt is javasolt a pszichés probléma dimenzionális alapú megközelítése, ami annyit takar, hogy az emberek működésében az enyhébb társas nehézségektől az egészen erős társas fóbiáig megjelenhet, súlyosságát tekintve azonban eltér a tünetek intenzitásában, az életminőségre gyakorolt hatásában, valamint az elkerülő viselkedések kiterjedésében. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a problémával küzdő egyén milyen és hány helyzetet kerül el tudatosan annak érdekében, hogy az esetlegesen fellépő kellemetlen tüneteket elkerülje, kihagyva ezzel számos fontos tapasztalatot, illetve súlyosbítva társas nehézségei körét.
Egy néhány hete megjelent úttörő amerikai kutatásban harvardi pszichológusok a szociális szorongás hálózati alapú elméletét vázolták fel. Szerintük a szociális szorongás pszichiátriai kórképét a félénkségtől nem annak a mennyisége határozza meg, hogy az egyén hány problémás társas helyzettől szorong és mennyit kerül el, hanem
a tünetek közti interakciók, azaz egymáshoz való kapcsolatuk természete a meghatározó.
Például, ha valakinél a közös mosdó használata és az új emberekkel való ismerkedés is komoly nehézséget okoz, annál a probléma áthatóbban van jelen, mint annál, akinél nincs különösebb összefüggés különféle társas helyzetekben adott reakciói között – például ha nem is eszik szívesen mások előtt, a kollégáival közös találkozón még szívesen beszél előttük.
Mit lehet a társas szorongással kezdeni?
A kognitív viselkedésterápia hatékony eszköz a szociális szorongással küzdő személyek számára, mivel megcéloz számos kognitív stratégiát. Az emberi agy képes a folyamatos tanulásra, így az irracionális hiedelmek és gondolatok megváltoztatására is. A módosult tudatállapotokkal dolgozó pszichoterápia szintén rendkívül hatékonyan működhet mind a szorongást kiváltó okok feltárásában, mind a tünetek kezelésében.
Emellett érdemes a szociális szorongással való megküzdésben csoportterápiába kezdeni, mivel itt a többi csoporttaggal való kapcsolódások során korrekciós élmény, azaz a korábbi negatív tapasztalatokat átíró emlék élhető át. Amennyiben a szociális készségek terén hiányosságok állnak fenn, azokat is érdemes fejleszteni szituációs játékok, valamint szorongásoldásra alkalmas egyéb technikák segítségével. Az autogén tréning és a különféle mindfulness gyakorlatok sokat segíthetnek mindebben. Amennyiben a 2018-as amerikai kutatás eredményeit vesszük alapul, érdemes lehet felvázolnunk saját hálózat-térképünket egy szakember segítségével, hogy átlássuk, mely társas területek okoznak számunkra nehézséget, és hol találhatóak a gócpontok, amelyek megoldásával a többi területen is érzékelhető javulást érhetünk el.
Ami tehát fontos, hogy ne tekintsük a szociális szorongást egy életünket végérvényesen megrontó jellemzőnek, hanem tegyünk meg minél többet annak érdekében, hogy megértsük természetét és azt is, milyen módon tudjuk saját életünkben kezelni.
