Az öltözködés pszichológiája – valóban a ruha teszi az embert?

Amikor egy egyetemi professzor megkérte a diákjait, hogy másnap Supermanes pólóban jöjjenek órára, mindezt tudományos indíttatásból tette. Karen Pine tudni akarta, vajon a szuperhős öltözet tudattalanul hat-e a diákok gondolkodási folyamataira. A feltételezése beigazolódott. A Supermanes pólót viselő diákok népszerűbbnek, kiválóbbnak és fizikailag erősebbnek látták magukat, mint az egyszerű pólót hordó társaik. Pine bebizonyította ezzel, hogy az emberek mentális folyamatait és észlelését az öltözetük is befolyásolhatja, mivel a külső rétegek szimbolikus jelentését internalizálják. Hogyan tudjuk ezt a felfedezést alkalmazni a munkaerőpiacon? Mit viseljünk egy állásinterjún? Valóban a ruha teszi az embert? Cikkünkben ezeknek jártunk utána.

Ma már közismert tény, hogy a ruháink, az otthonunk, az autónk, de még a telefonunk is több csupán praktikus eszközöknél. Az önkifejezés formái is ezek. S mint ilyenek, sokat árulhatnak el a társadalomban betöltött szerepeinkről, státuszunkról, csoporttagságainkról, személyiségünkről, személyes preferenciáinkról. A ruháinkkal, öltözetünkkel jeleket küldhetünk a környezetünknek arról, mit szeretnénk, miként észleljenek bennünket, hogyan viselkedjenek velünk. Mindez azért működik, mert hajlamosak vagyunk gyorsan és felületesen értékelni szituációkat és embereket, majd olyan kategóriákba sorolni őket, amelyeket már jól ismerünk, megértünk és kezelni tudunk. Ezt a jelenséget reprezentatív előítéleteknek is nevezik, amely értékes energiákat takarít meg, ugyanakkor széles körű általánosításokhoz vezethet.

A reprezentatív torzítás révén az embereket nem egyénenként ítéljük meg,

hanem azon jellemzőikre alapozott feltevéseink alapján, melyek hasonlóak az általunk már ismert és megértett tulajdonságokhoz. Egy vékony, szőke, rövid szoknyát és magassarkút viselő nő beül egy Mercedesbe? Sokan ezek alapján már úgy hiszik, a nő teljes élettörténetét ismerik. Egy öltönyt viselő, aktatáskát hordó férfi besétál egy épületbe. Már ezek alapján feltételezzük, hogy nem ő a portás. Egy tanulmány azt is megállapította, hogy az emberek, akik feketét viseltek, agresszívabbnak látszottak, mint azok, akik világos színeket hordtak (Vrij, 1997).

Azzá válunk, amit viselünk?

Az öltözködésünk tehát nagy hatással lehet arra, hogy a többiek milyennek látnak minket. Ami kevésbé nyilvánvaló az az, hogyan befolyásolhatja az öltözékünk önészlelésünket, önértékelésünket. Néhány pszichológus úgy véli, hogy a fizikai tárgyak, ruhák – mint például  egy szuperhősös póló – megváltoztathatják belső gondolkodásmódunkat, lehetővé téve számunkra, hogy könnyebben át tudjunk váltani olyan szerepkörökbe, melyek első körben nem ismertek számunkra (Solomon, 1983).

Ezt a feltételezést a szimbolikus interakcionizmus elméletével támasztották alá. Ennek értelmében, amikor olyan tárgyakkal, szimbólumokkal vesszük körbe magunkat, amelyek egy konkrét szerepre utalnak, akkor az identitásunk interakcióba lép ezekkel a szimbólumokkal. Tudattalanul úgy kezdünk el viselkedni, amilyen viselkedést mi magunk is elvárnánk, a hasonlóan öltözködő, hasonló tárgyakat birtokló emberektől. Ez magyarázhatja a jelmezek iránti kulturális szeretetünket is. A farsangi jelmezbálok, a szilveszteri beöltözések mind-mind lehetővé teszik számunkra, hogy a ruházatunkkal együtt átmenetileg új személyiségjegyeket alakítsunk ki.

Ha elfogadjuk a szimbolikus interakcionizmus által nyújtott magyarázatot, akkor

az áhított munkához való öltözködés megváltoztathatja a viselkedésünket,

ezzel hozzásegítve minket a jobb teljesítményhez és a munka megszerzéséhez. Azonban itt is van egy határ, amit nem érdemes átlépni. Egy dolog, hogy megpróbáljuk kihozni magunkból a legjobbat. Az azonban már másról szól, ha ezt kihasználva olyan hamis énképet, színlelt kompetenciákat képviselünk, amelyekkel nem rendelkezünk.

Ha a ruhák kompenzálnak...

Néha, amikor hiányzik egy bizonyos szerephez, pozícióhoz szükséges tapasztalat, az öltözködés segíthet abban, hogy növeljük önbizalmunkat, és elhiggyük magunkról, hogy képesek lehetünk megszerezni az álommunkát. Az öltözködés azonban alkalmanként mesterségesen elfedi,

elmaszkolja az inkompetencia valóságát.

Vékony a határ. Amikor az emberek bizonytalanok a szerepük betöltésére való képességükben, akkor hajlamosak úgy öltözködni, hogy kompenzálják saját bizonytalanságukat. Ennek egyik klasszikus példája, amikor a korábban szerényebb körülmények között élők nagyobb összeghez jutnak, akkor jól láthatóan márkás, drága ruhákat, használati tárgyakat vásárolnak vagyonuk bemutatására (Warner és Lunt, 1941), míg a régóta jómódban élők hajlamosabbak elkerülni ezt a nyilvános „pénzkirakatot” (Assael 1981). Egy üzleti iskola diákjainak körében végzett vizsgálatban is hasonló következtetésekre jutottak. Azok a tanulók, akiknek rosszabb jegyeik voltak és kevesebb lehetőség nyílt számukra a munkaerőpiacon, nagyobb valószínűséggel öltötték magukra a sikeres üzletemberek „egyenruháját”. Gyakrabban viseltek értékes órákat, drága öltönyöket és megfizethetetlennek tűnő kiegészítőket, mint a jobban teljesítő diáktársaik (Wicklund et al., 1981).

Úgy tűnik tehát, az öltözködésünknek is lehet fontos szerepe a sikereinkben. Potenciálisan befolyásolhatja, hogyan észlelnek minket mások. Segíthet abban is, hogy beleéljük magunkat abba az új szerepbe, amelyet be szeretnénk tölteni, és tudatosabban ennek a szerepnek megfelelően cselekedjünk. Figyeljünk azonban arra, hogy a megfelelő öltözet nem kompenzálja a képességek hiányát! Legyünk őszinték magunkkal, és ha úgy érezzük, valamiben fejlődnünk kell, akkor előbb képezzük magunkat, és csak utána cseréljük le a ruhatárunkat!