„Önmenedzselés. Már a szóval  is gondunk lehet. Mit vizionál rendszerint az idősebb generáció az önmenedzselésről? Azt, hogy ez valami gyanús. Valami, ami arról szól, miként vág át minket a fiatal, az Y, a Z generáció. A 20-as éveikben járók pedig azt gondolják, ha eljönnek hozzám karriermenedzsment tréningre és mondok nekik praktikákat, trükköket, akkor azonnal ők lesznek a szerencsés kiválasztottak” – némi anekdotázás után ezzel a gondolattal indítja előadását Limpár Imre, akinek szakterülete a karriermenedzsment. A MasterMind Club kérte fel a tanácsadó szakpszichológust, hogy tartson egy előadást az egészséges önmenedzselésről és siker tervezhetőségéről. Az este során sok hasznos gyakorlatot ismertetett, és lehetséges irányokat mutatott a munkaerőpiacon kihívásokkal küzdők számára. Tudósításunk első része következik.

Az előadás elején arra kérnek minket, tegyük fel magunknak a következő kérdést: ha visszamegyünk a gyerekkorunkba, karácsonykor vagy a születésnapunkkor melyik ajándéknak örültünk jobban: ami be volt csomagolva, vagy amelyik nem? „Tulajdonképpen az önmenedzselés is hasonlóképpen működik, önmagunkról szól és arról, hogy becsomagoljuk-e magunkat. És ha igen, akkor miként?” – adja válaszul a tréner.

A fiatal, instant válaszokat várók számára Limpár Imrének rossz híre van: a semmit nem lehet becsomagolni, csak a valamit. Viszont azt a valamit először meg kell fogalmazni. Az első tisztázandó kérdés, mit értünk azon: „Ön”. Szakembernek tartjuk magunkat? Vagy van egy végzettségünk, amit majd valahogy megpróbálunk beforgatni a munkaerőpiacon?

Fontos, hogy szakmailag hogyan mutatnánk be magunkat.

Az előadó szerint egyáltalán nem mindegy, hogy azt mondjuk, szeptembertől jogász leszek vagy joghallgató vagyok vagy jogot tanulok, esetleg az ELTE ÁJK-ra járok. Ugyanannak tűnik a tartalom, de másként éljük meg mindet. Mikor épül be vajon az identitásunkba? „Mielőtt félreértenétek: nem biztos, hogy fontos beépülnie, mindez a célállástól függ. Hova szeretnénk eljutni, mi a nagy kikötő ahova be akarunk hajózni?  Mert ha a célállás olyan, hogy oda egy vérbeli szakembert várnak, aki identitásában azonos, akkor fontos, hogy beépüljön. De ha például nincs szükségük „klasszikus” pszichológusra (persze végzettség nem árt), akkor kevésbé lényeges. Mindig a célálláshoz érdemes szabni a metodikát, a stratégiát” – szögezi le Limpár.

Játék a ragokkal?

Ezután az előadó kicsit elkalandozik a nyelvtan világába. Azt állítja a szakember: az sem mindegy, hogyan fejezzük ki magunkat.

Cégben, cégnél vagy cégnek dolgozunk?

Ha cégben gondolkodunk, akkor azonosulunk annak értékrendjével, a szervezeti normákkal, a szervezeti kultúrával, a célokkal. Azt érezzük, hogy ez a mi közösségünk, a munkahelyünk a barátkozás terepe, szinte otthon vagyunk. Ha egy cégnél dolgozunk, az olyan hogy „itt vagyok, de azért nem házasság”, „van az a pénz, hogy egy fejvadász el tud csábítani”. „Honnan lehet még eldönteni, hogy ki hol tart a kötődésben?” – teszi fel a kérdést. „Nézzük meg, mennyire fontos a karácsonyi party!” A cégben dolgozó lelkes, megkérdezi, mivel készüljön, mit süssön, mikor lesz, míg a cégnek dolgozó így reagál: „Karácsonyi party? Ne már! Minek? Én nem ezért vagyok, bedolgozom ide is, oda is, amoda is.” Úgy látszik, ez csak játék a ragokkal, de nagyon fontos kötődést jelző szerepe lehet.

Célkitűzések

„Vannak-e céljaid?” – kérdez ismét az előadó. Tapasztalatai szerint tíz emberből nyolc garantáltan beugrik a csőbe, ha azt kérdezik tőle, vannak-e céljai. Sokan rávágják, hogy persze. Szeretnének boldog párkapcsolatot, kitűnő munkahelyet és egy jó lakást.  De ki nem?  A pszichológusnak ezzel csupán az a gondja, hogy ez nulla, ez nem cél, hanem vágy. Azt kell tudnunk megfogalmazni, mitől lesz remek ez a munkahely, mitől lesz boldog a párkapcsolat, mitől lesz jó az a lakás. „Nagyon fontos, hogy meg tudod-e,

meg mered-e fogalmazni a saját igényszintjeidet”

– foglalja össze Limpár. Majd egy agyalós, merengős gyakorlatot javasol: „Fogjunk egy A/4-es lapot, és írjuk össze az igényeinket, mi az a lélektani minimum, aminek teljesülnie kell. Mennyi legyen a fizetés, a túlóra? Feláldozzuk-e a szombatot? Hajlandóak vagyunk-e elköltözni? Mennyi az arcigényünk, vagyis mennyi embert szeretnénk magunk körül látni? stb.”

Pályaorientációs gyorstalpaló

A következőkben a tanácsadó belecsempész néhány pályaválasztási gondolatot is az előadásába.

A jó pályaválasztásnak szerinte négy eleme van:

  • Képesség: legyünk tisztában a képességeinkkel, és annak megfelelően válasszunk.

  • Érdeklődés: olyan pályát válasszunk, amely megdobogtatja a szívünket, amitől csillog a szemünk, vagyis ami érdekel, lelkesít minket.

  • Életstílus: mérjük fel, hogy a szakmánk, választott hivatásunk választ tud-e adni a minket foglalkoztató kérdésekre. Meg tudjuk-e találni benne azokat az értékeket, amikben hiszünk?

  • Realitás: valósak-e az elvárásaink? Illeszkednek-e a választott szakmánkhoz?

A pályaválasztás témaköréhez kapcsolódóan újabb saját fogalmat hoz be az előadásába az szakember, mégpedig az üres kancsó szindrómát. Ezzel azokra a szakokra utal, amelyekről még azok sem tudják pontosan, hogy micsoda, akik tanulják. Ennek az a veszélye, hogy a munkáltató – sokszor burkoltan, néha kevésbé –, mindig két dolgot kérdez: „mihez értesz és mire tudlak használni?” Ha mi magunk sem tudjuk a választ, akkor a munkáltató mit várjon tőlünk egyáltalán? „Ha első randit szeretnénk és saját magunkat unalmasnak tartjuk, akkor miért várjuk el, hogy létrejöjjön az első randi? Azon kéne először dolgozni, hogy magunkat érdekesnek találjuk” – fogalmazza meg az analógiát.

Tudósításunk folytatásában Limpár Imre saját fejlesztésű modelljén keresztül bemutatjuk, milyen kulcselemek szükségesek a sikerhez, és további önmenedzselési ötleteket is megosztunk.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=61s