Az örök élet utáni vágy évezredek óta él az emberekben. Szeretnénk, hogy legyen velünk valami azután is, hogy eljött az utolsó pillanat, ha létezésünk nem csak erre az életre korlátozódna. Hihetünk a reinkarnációban, vallhatjuk a mennyország létezését, egy dolog azonban egészen biztos, mindannyian feltettük már magunknak a kérdést: Mi lesz velem, ha meghalok? De vajon honnan ered ez a vágy és hogyan érdemes viszonyulni hozzá? Mit mondanak erről a különböző vallások, a filozófusok, a pszichológia? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A biblia

A keresztény biblia az egyik legrégebbi mű, mely az ember életével és halálon túli sorsával foglalkozik. Sokan ehhez kötik a biztos tudást, holott valójában a biblia merően keveset beszél arról, hogy mi történik az emberrel a halál után – az Ószövetségi könyvek közül például csak kettőben kerül említésre a túlvilági lét. Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében az alábbi módon vázolja a halált és a feltámadást:

„Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el, romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik, el dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik, el erőben támad föl. Érzéki testet vetnek, el szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi test is. Titkot közlök veletek: Nem halunk meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra.”

Pál apostol tehát azt mondja, hogy az anyagi test gyenge és csúnya volt, a szellemi test viszont erős és szép lesz.

Platón

Platón (i.e. 437-347) az egyik olyan filozófus, akinek életműve szinte hiánytalanul ránk maradt.

Tanítása szerint a halál valójában az emberi test és lélek különválása, ami után a lélek hosszú vándorútra indul egy, az „élők” számára láthatatlan világban.

Megválni az addig megszokott élettől, és egy új ismeretlenbe kezdeni nem könnyű feladat, emiatt – ahogy születéskor is van, aki világra segítsen minket – Platón tanai szerint az új világban is várni fog bennünket egy kísérő. Ezt a kísérőt nevezi Platón daimónnak, akinek hangját valójában már életünkben is meghallhattuk, mint a lelkiismeret szavát. Platón szerint, amilyen elvek szerint a földön éltünk, azok az elvek fognak minket jellemezni a túlvilágon is. Az igazságos ember az Igazságosság, a Jóság és a Szépség nagy ideáival találkozik, míg az önző, vágyainak élő embert ugyanezek fogják meghatározni a túlvilágon is.

A tibeti halottkönyv

Ebbe a könyvbe a tibeti bölcsességtanítók több évszázad tapasztalatát gyűjtötték össze. A jelenleg ismert változat Kr.u. 8. századból származik, ugyanakkor évszázadokon keresztül szájról-szájra adták tovább a történeteket, így az eredeti szöveg jóval régebbi lehet. A könyv szerzői a halált tulajdonképpen valódi művészetnek tekintették, amelyet az ember tud hozzáértéssel vagy kontár módon is csinálni. A könyv szövegéből olvastak fel a temetéseken, amely két célt szolgált: 1.) a haldoklót segíteni kellett, hogy minden új jelenséget felismerjen, amikor azokkal találkozik; 2.) A haldokló új tartózkodási helyén kedvet kapjon, ne tartsa vissza semmiféle szeretet és érzelmi kötelék abban a közbeeső állapotban, ahová került, s így megszabaduljon minden testi igénytől.

A tibeti halottkönyv különlegessége, hogy a halálból visszatért (újraélesztett) emberek leggyakrabban az ebben leírtakhoz hasonló élményeket éltek át.

Haláluk után a lélek elhagyta a testet és kívülről szemlélte, ahogy családtagjai holtteste körül siránkoznak. Ilyenkor a lélek még mindig testben van, ezt a formát sugártestnek nevezik, amely probléma nélkül képes áthatolni falakon és anyagokon. A sugártest a könyv szerint rendelkezik a földi test minden tulajdonságával, sőt még felül is múlja azokat, bármilyen szellemi vagy testi fogyatékosság eltűnik és az ember csodálatosan erős lesz.

Keleti vallások

Míg a keresztények és muszlimok hite szerint Isten kinek-kinek megfizet a maga érdeme szerint, a keleti vallások a lélekvándorlás mögött álló karmában hisznek, mely szerint az ember következő életét az előző élete tettei határozzák meg. Ilyen hit például a hinduizmus, taoizmus és buddhizmus. A reinkarnáció egyik legfontosabb jellemzője, hogy reményt ad az embereknek, miszerint ha ebben az életben nem teljesítettek jól, a következő életben helyrehozhatják hibáikat. A reinkarnáció mögött álló karma gondoskodik az igazságról, tehát minden újjászületésben azt kapja az ember, amit megérdemel. A karma törvénye kegyetlennek tűnhet, hiszen ez alapján, ha szenvedsz, azért mindig te vagy a hibás, és nem érdemelsz sajnálatot.

Lélekvándorlásban hívő vallás például a buddhizmus is.

Ludwig Andreas Feuerbach

Feurbach szerint az örök életbe vetett hit – és önmagában a különböző vallások is –, az ember természetes függéséből ered. Pontosabban az ember teljesen érthető vágyaiból és igényeiből (ilyen például a boldogságra való igény, mely a mindent átfogó emberi ösztönből származik, amely az önmegőrzésre irányul). Ugyanakkor az ember fantáziája és képzeletének ereje valósítja meg azt a tárgyat, amelyre ezek a hatalmak és ösztönök, igények és kívánságok irányulnak. Ettől válik Isten és a mennyország annyira valóságossá. Szerinte a vallás nem egyéb, mint a fantasztikum visszatükröződése az ember fejében.

Feuerbach-hoz igazodva tehát Isten és az örök élet nem más, csupán az emberi képzelet, a kreatív fantáziánk szüleménye.

A pszichológia

Fontos kiemelni, hogy nem tudunk végleges következtetést levonni az örök élet létezéséről vagy annak ellenkezőjéről.

A vallásos ideák Freud szerint a legősibb, legerősebb és legsürgetőbb emberi vágyak kielégítései. Fontos tehát kiemelni, hogy az örök élet utáni vágy még nem teszi valósággá azt, de nem teszi nem létezővé sem. Ez alapján tehát Feuerbach projekciós teóriája képtelen bizonyítani, hogy az örök élet csupán az emberi vágyak kivetülése.

Osarchuk és Tatz kutatásaikban arra a következtetésre jutottak, hogy a halál utáni életbe vetett hit egyik funkciója, hogy segítsen az embereknek megküzdeni a haláltól való félelemmel. Ezt azzal magyarázták, hogy a haláltól való félelem okozta szorongás szintje alacsonyabb azokban a spirituális beállítottságú emberekben, akik hisznek a túlvilági életben.

Stanovich egy skálát állított fel, mellyel azt vizsgálta, hogy az emberek milyen mértékben ragaszkodnak a dualista filozófiához, mely a test és elme különállóságát hirdeti, tehát azt állítja, hogy a mentális állapotok nem fizikai természetűek, nem a testhez kötöttek. Noha a dualista gondolkodás nem vonja maga után a halál utáni életbe vetett hitet, kutatások szerint azonban a túlvilági létbe vetett hit pozitívan korrelál a dualista felfogással.

További kutatások bebizonyították azt is, hogy azok a személyek, akik hisznek az örök életben, sokkal inkább hajlamosak hinni egyéb paranormális jelenségekben is, ilyen például a szellemvilág létezése, vagy a tárgyak gondolattal, szellemi erővel történő mozgatása.

Természetesen a fenti korrelációk nagyban függenek attól is, hogy ki milyen valláshoz, spirituális közösséghez tartozik. Például, bár a paranormális jelenségekbe vetett hit jellemző a túlvilági létben hívőkre, ugyanakkor kiemelkedően magas azoknál, akik a reinkarnációban hisznek.

A pszichológia szerint az örök életbe vetett hit tehát elsősorban különböző ősi vágyaink kielégítésére szolgál, csökkenti a bennünk lévő halálfélelmet, az elmúlástól való szorongást. Számos különböző elmélet létezik az örökléttel kapcsolatban, a legfontosabb mégis az, hogy mindenki megtalálja saját magának azt a hitet vagy nem hitet, amely a személyiségével leginkább egyezik és amely a leginkább megnyugvást tud nyújtani számára.

 

Felhasznált irodalom:

Thalbourne, M. A. (1996). Belief in life after death: psychological origins and influences. Personality and Individual Differences, 21(6), 1043–1045.

Kung, H. (2003). Eternal Life?: Life After Death as a Medical, Philosophical, and Theological Problem. Wipf and Stock Publishers.

Moody, R. A. (2001). Life after life. Random House.

Knapp, S. (2019). Karma és reinkarnáció. Edesviz.

Hick, J. (1994). Death and eternal life. Westminster John Knox Press.