Az vagy amit megTEszel – Idegenvezetés a teljesítménykényszer bugyraiban

Miért vágyunk a sikerre, mennyire félünk a kudarctól, hol a határ a kettő között? Egyénfüggő, hogyan hatnak ránk mások elvárásai a teljesítményünket illetően, hogy kit stresszel, kit motivál, vagy éppen kit hagy hidegen. Azonban mi történik akkor, ha ezek a külső elvárások belsővé válnak? A világot a saját szemüvegünkön keresztül látjuk, az elől nem menekülhetünk. Mit tehetünk, ha összenyom minket a teljesítménykényszer? Hogyan vehetjük elejét a problémának?

Akik már vettek részt sportversenyen, emlékeznek a szorongató, vibráló atmoszférára, a vérükben dübörgő adrenalinra. 

Különböző okokból járhatunk versenyezni. Az élsportolóknak ez az élete, gyerekkoruk óta egy-egy versenyre edzenek. Egyesek kipróbálják magukat, mások önmaguk kiteljesítése végett lépnek a küzdőtérre. Attól függően, hogy ki mennyire kompetitív, több vagy kevesebb ilyen alkalomba botlik. Amennyiben valaki jó helyezést akar elérni, azért bizony sokat kell edzenie, minden egyes nap, akkor is, ha fáj – sőt, akkor a leginkább. Ebből kifolyólag, ha sokat készülünk, elvárunk magunktól egy bizonyos szintet. Edzőink vagy ismerőseink is a sikerünket várják, a biztatásuk mögött könnyen felfedezni vélhetjük a teljesítményünkre vonatkozó elvárásokat.

Győzelem és vereség

A győzelem, illetve a vereség különbözőképpen érinthet mindenkit, a körülményeink és belső vélekedésünk határozza meg, hogyan csapódnak le az események. Az sem mindegy, mihez viszonyítunk, önmagunkat, illetve másokat legyőzni két külön dolog. Általában akkor érzünk elégedettséget, ha a legtöbbet sikerül kihozni magunkból, vagyis legyőzzük önmagunkat. A versenytársaink nem mindig szolgáltatnak nekünk biztos viszonyítási pontot, mindenki másban jobb, máskor kezdte, mások a prioritásai. Nyilván egy versenyen mindenképp hozzájuk mérjük magunkat, hiszen ettől függ az eredményünk. Ez esetben érdemes egyszerűen csak elfogadni és tudatosítani magunkban, miben jobbak, illetve miben gyengébbek, mint mi. Az előbbit azért kell erősítenünk magunkban, hogy utolérhessük versenytársainkat, az utóbbit pedig azért, hogy ők ezt ne tehessék meg. Azonban 

a legbiztosabb pont mégis mindenkinek saját maga, ahol mérheti a fejlődését, és megélheti a győzelmet.

Teljesítménykényszer

Henry Murray amerikai pszichológus szerint a személyiségünket a szükségleteink, illetve a motivációink a viselkedésünkön keresztül határozzák meg. Egyik ilyen motiváció többek között a teljesítménymotiváció, mely arra ösztönzi az egyént, hogy minél jobban teljesítsen, és sikert érjen el. Ez késztet minket a folyamatos fejlődésre. Ez a szükséglet eltérő mértékben van jelen az emberekben, a gondolkodásunkból és a viselkedésünkből tudhatjuk, hogy bennünk mennyire erős. Optimális mértékű jelenléte egészségesen és felettébb hatékonyan növelheti a teljesítményünket, ám mint minden más az emberek számára, a teljesítési vágy is függőséget okozhat.

Ilyenkor beszélhetünk teljesítménykényszerről. Ahogy az egyéb addikciók esetéből már megismerhettük, a teljesítménykényszer is úgymond beszűkíti a látómezőt. Ekkor a személy minden energiáját a performanszára, és az ahhoz szükséges munkára összpontosítja, saját értékét a teljesítményétől, eredményeitől teszi függővé. Ez már önmagában is épp elég veszélyes. A teljesítményünket általában a másokhoz viszonyított eredményeink alapján mérjük,

így közvetetten mások eredményei fogják meghatározni számunkra, hogy mennyire vagyunk értékesek.

A többi versenyző azonban nem adhat olyan pontos képet rólunk, így könnyen hamisan és negatívan vélekedhetünk önmagunkról, ami semmiképpen nem vezet jóra.

Alapvetően egy komolyabb cél, vagy sporteredmény megköveteli a rengeteg belefektetett energiát, azonban egy idő után a teljesítmény iránti vágy elvárássá, nyomássá alakulhat, ami pedig distresszt és szorongást fog okozni. Több kutatás bizonyítja sajnos, hogy a sportolók igen nagy része szenved a teljesítményével kapcsolatos szorongástól, ami folyamatos stresszállapotot okozva túlterheli a szervezetet, és a teljesítmény rovására megy.

Bali és munkatársai több pszichológiai faktort határoztak meg, melyek hatnak a teljesítményre. Ilyen például a stressz és a nyomás, melyek mindenképp jelen vannak egy versenysportoló életében, akár az átlagos edzéseik során is. Yerks és Dodson már 1908-ban megállapította azt a fordított U alakú görbét, ami kifejezi, hogyan hat a stressz és a feszültség a teljesítményre. Eszerint, a kevesebb és a túl sok stressz is alacsonyabb, míg a közepes stressz-mennyiség magasabb teljesítményt fog eredményezni. Ebből tehát az következik, hogy

adott mennyiségű nyomás, illetve stressz szükséges ahhoz, hogy a legjobb formánkat hozzuk.

Nem véletlen, hogy a versenyen a stresszállapot miatt megnövekedett adrenalin szinttől úgy érezzük, bármire képesek vagyunk. Eljön azonban az a pont, amikor túl nagy a nyomás, kezelhetetlen a stressz-szint. Ilyenkor lép fel a szorongás, melynek élettani hatásai között szerepel a magasabb vérnyomás, a gyorsabb szívverés, a nehezebb légzés vagy akár a hiperventilláció is. A folyamatos stresszállapotot a szervezet nem bírja sokáig, előbb-utóbb fel fogja emészteni.

Megelőzés

Többek között ezért az egyik legmeghatározóbb tényezője egy sportoló sikerességének az, hogyan birkózik meg a stresszel, és a versenyhelyzetekkel. Mentálisan is felkészültnek kell lennie ahhoz, hogy helyesen ítélje meg, hol vannak a határai, mire lehet képes egy versenyen, mennyi stresszt bír el.

Kutatások különböző megküzdési stratégiákat állapítottak meg a teljesítményszorongás kezelésére. Mindenképp fontos a személynek magában tisztáznia, hogyan ítéli meg a helyzetét, fenyegetésnek vagy kihívásnak veszi-e azt. Tudatosítania kell magában, hogyan hatnak rá a körülményei, és értékelni, melyek felett rendelkezik kontrollal. Például az edzés, a regeneráció, és az étkezés mennyiségét és minőségét, egy versenyen nyújtott teljesítményét, és megőrzött lelkiállapotát tudja kontrollálni. A versenytársai teljesítményét, az időjárást, vagy a bírók ítéletét és jóindulatát nem, így ezeket el kell engedni, az ezeken való stresszelés nem fog segíteni.

Az energiát inkább a kontrollálható tényezőkre érdemes összpontosítani.

Segíthet továbbá a relaxáció, mellyel a szorongás testi tünetei csillapíthatók. A vizualizáció is egy fontos technika, melynek során a személy előre elképzeli a versenyszituációt, hogy mit és hogyan fog csinálni, mit érez majd közben, mennyire fog fájni a megerőltetés, hogy haladnak mellette a versenytársai.

Correira és társai azt találták a kutatásukban, hogy azok a sportolók szoronganak inkább a teljesítményüktől, akik jobban félnek a kudarctól. Úgy tűnik, hogy noha mindenki a győzelemért küzd, egyeseket túlságosan stresszel a kudarctól való félelem, ami a teljesítményük rovására mehet. Nagyon fontos tehát, hogy el tudjuk fogadni, ha valami nem sikerül, így nyugodtabbak maradhatunk. Ehhez az kell, hogy tisztában legyünk önmagunkkal és a határainkkal, hogy előre be tudjuk jósolni, mi sikerülhet és mi nem. Optimális esetben a győzelemben és a vereségben is ugyanazok az emberek vagyunk, nem változunk meg, állandó értékekkel és személyiséggel rendelkezünk. Ha rettegünk a kudarctól, az sokkal nagyobb tétté emeli a győzelmet, mintegy az lesz az egyetlen esélyünk arra, hogy még értékesnek érezhessük magunkat.