Carrie és Mr. Big – az elérhetetlen iránti vágy pszichológiája

Miért van az, hogy valaki abba szerelmes, akit nem kaphat meg, aki nem viszonozza úgy, akivel nem alakulhat ki semmi komoly? Mi a baj az elérhetővel, miért olyan rémisztő egy valós kapcsolat lehetősége?

Ezek a kérdések sokszor felmerülnek nemcsak a filmek és sorozatok drámai szerelmei kapcsán, hanem a valós életünkben is. Carrie és Mr. Big a Szex és New York című sorozatban csak egy példa ilyen jellegű kapcsolatra, nagyon jól bemutatja viszont, hogy mi is a probléma ezekkel a helyzetekkel. Carrie életében két nagy szerelem van: Mr. Big, az elérhetetlen, kicsit titokzatos és zárkózott üzletember, aki folyamatosan menekül az elköteleződéstől, és Aiden, aki a tökéletes ellentéte: kedves, elérhető, be akarja vonni Carrie-t az életébe, összeköltözni vele, sőt, még feleségül is venné. Az érdekes Carrie reakciója: míg az elérhetetlen Bigért bolondul, addig Aiden esetében folyamatosan szorong, fél attól, hogy a kapcsolat komollyá válik. Ha csak arról lenne szó, hogy Aiden nem illik hozzá, és valójában Biget szereti, akkor nem jönnének elő ugyanezek a problémák vele is, miután a sorozat végén stabillá válik a kapcsolatuk: akkor azonban Carrie ugyanúgy szorongani kezd, hogy mit kezdjenek egymással a „szürke hétköznapokban”, és félrelép, amikor a régi szerelme feltűnik. Miért olyan nehéz egy stabil kapcsolatban benne maradni, és mi a vonzó az elérhetetlenben?

Ott érdemes kezdeni, hogy mit tudunk Carrie gyerekkoráról, kötődési stílusáról, a szülői mintákról, édesanyja és édesapja kapcsolatáról: a sorozat annyit említ, hogy az apja már kiskorában lelépett, és az édesanyja egyedül nevelte föl. Azért is fontos a gyerekkort és a korábbi tapasztalatokat, családi mintákat összekötni a jelenlegi párkapcsolati problémáinkkal, mert ha felnőttként újra meg újra belebotlunk abba, hogy a kapcsolataink nem működnek, valahogy mindig olyanba szeretünk bele, aki nem akar elköteleződni, vagy valami akadálya van, hogy elmélyüljön a kapcsolat (például távkapcsolat, külföldi szerelem, viszony),

akkor valójában mi magunk állunk a választásunk mögött.

Ezt egyszer mondja ki a sorozat, amikor Carrie a Mr. Biggel való (egyik) szakítása után pszichológushoz fordul, ám ahelyett, hogy ezt követné valamilyen beismerés, és elkezdene magán dolgozni, inkább összejön egy másik klienssel, akit a rendelőben ismer meg, és aki – meglepő módon – szintén nem áll készen egy komoly kapcsolatra. Ha tehát folyton az elérhetetlent választjuk, az nem pusztán pech, hanem valószínűleg sokkal inkább rólunk szól, és az intimitástól, szoros kapcsolatoktól való félelmünkről.

Ugyanis egy valódi, meghitt és szoros kapcsolatban elköteleződni, megmutatni önmagunkat, szembesülni a gyengeségeinkkel, és vállalni a felelősséget a problémák megoldásáért, nagyon ijesztő lehet akkor, ha nincs bennünk egy alapvető hit abban, hogy én szerethető vagyok, és a másik megbízható. Ez a két dolog már egészen kicsi korunkban sérülhet, amikor például kiszolgáltatott kisbabaként hiába sírunk, nem nyugtatnak meg, és így nem tudunk biztonságos kötődést kialakítani, azt raktározzuk-e el, hogy a másik kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, nincs mindig ott, amikor szükségünk van rá. Emellett az is sokat számít, hogy milyen mintákat kapunk a párkapcsolatokról a saját családunkban, például azt hallgatjuk-e, hogy „minden férfi disznó”, „a pasikban nem lehet megbízni”, „minden férfi egyforma”, azaz adott esetben az édesanyánk csalódottságát építjük be a saját férfi-képünkbe.

A valódi (nem szexuális értelemben vett) intimitásban, ahol szoros kapcsolat alakul ki a felek között, és nincsenek külső akadályok, felszínre kerülnek a belső akadályok, és ez az, ami megjelenik Carrie és Aiden kapcsolatában: minden stimmel, minden jó, és mégsem. Könnyű a belső sebekről megfeledkezni addig, ameddig a másik elérhetetlen, és úgysem sikerülhet a dolog, de mi van akkor, ha sikerül? Olyan könnyű lenne boldogan élni, ameddig meg nem halunk?

Ezt valójában a mesék sem állítják, melyek vagy arról szólnak, milyen fejlődésen kell keresztülmennie a főhősnek a lakodalomig, vagy arról, hogy milyen problémákat kell megoldania a párnak a lakodalom után. Az, hogy Carrie a sorozat végén összejött Mr. Biggel, nem azt jelenti, hogy hirtelen minden megoldódott, amikor Big készen állt az elköteleződésre: láthatjuk, hogy a házasságban ismét előjönnek a problémák, a párnak ott kell valójában megküzdenie azzal, hogy most, hogy már mindketten akarják a kapcsolatot, mit is kezdjenek egymással, azaz a saját félelmeikkel és sebeikkel. Ha nem megy a „boldogan élünk, ameddig meg nem halunk”, az sokszor nem amiatt van, mert „nem ő az Igazi”, hanem mert mi nem vagyunk (még) azok. A párkapcsolat az egyik legjobb terep a személyiség fejlesztésére, hiszen az összes olyan megdolgozatlan problémánkat előhozza, amit egyedül még csak-csak jól eltemettünk valahogy magunkban. Ameddig azonban attól félünk, hogy egy kapcsolat milyen gyengeségünket fogja előhozni, vagy hogyan sérülhetünk meg benne, inkább választjuk az elérhetetlent, ahol egy külső ok (a másik, a körülmények) az akadály, mint azt, ahol szembesülni kellene a hiányainkkal. Az utóbbi mégis elkerülhetetlen egy tartós és elmélyült kapcsolatban, és egyben lehetőség is arra, hogy fejlődjünk és felülmúljuk önmagunkat.

Felhasznál irodalom:

Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig. Kulcslyuk Kiadó, 2010.