Csak dolgom van, de nincs életem! A munkahelyi túlterheltség hatása a mindennapjainkra

Jellemzően az új év kezdetével új célokat állítunk magunk elé, melyek nemcsak a személyes fejlődésünket szolgálják, de sokszor konkrét munkahelyi előrelépést is takarnak. Az újévi kezdeti motivációink hatalmas lendületet adhatnak, azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk a saját kapacitásunk határait sem, melyet hajlamosak vagyunk mellőzni. Cikkünkben a túlórázás és a túlhajszoltság negatív hatásainak igyekeztünk utánajárni. 

Multinacionális közegben talán egy kicsit gyakoribb, de szinte bármely magyar cégnél előfordulhat, hogy kialakul a túlórázás egyfajta kultúrája. Ha a vezetőinktől, feletteseinktől és kollégáinktól mindig azt látjuk, hogy korábban érkeznek és tovább maradnak, akkor hajlamosak vagyunk mi magunk is átvenni ezt a mentalitást. Az otthonról való munkavégzés pedig határozottan nehezíti a keretek megtartását, ezáltal a munkaidő pontos betartását is.

Kutatások kimutatták, hogy tartós stressz és a túlhajszoltság hatására az immunfunkciók zavara is kialakulhat, melyek különféle krónikus gyulladásokhoz vagy akár daganatos megbetegedésekhez vezethetnek.Mielőtt ezek a hosszú távú hatások kialakulhatnának, a túlhajszoltság során érzékelhetünk magunkon mindennapi tüneteket is. A fáradtságtól ingerültebbé válhatunk, nehezebben kezeljük a problémákat és a bennünket körülvevő embereket, illetve sokkal lassabban és kevésbé hatékonyan tudjuk ellátni a feladatainkat is.

Kimerültség és a kiégés kapcsolata

A sokszor hangoztatott burnout (kiégés) szindróma a tartósan fennálló érzelmi és interperszonális (személyközi) munkahelyi stresszre adott válasz, amelyet a kimerültség, cinizmus és a hatékonyság hiányának hármasa jellemez (Csehák, Papp, 2006). A burnout három tünetcsoportja közül a gyakorlatban és a szakirodalomban is a kimerültség a leggyakrabban kutatott tényező. A burnouttal mélyebben egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Amikor túllépünk a saját korlátainkon, ezáltal az érzelmi és fizikai forrásaink is kimerülnek, akkor beszélhetünk emocionális kimerülésről.

Túlhajszoltság súlyos kimenetei

1988-ban egy Japánban végzett felmérés szerint a dolgozó férfi munkavállalók csaknem negyede heti 60 óránál is többet dolgozott egy héten. Ha ezt tekintjük átlagosnak, akkor nem meglepő, hogy Japánban és Kínában külön kifejezés van arra, amikor egy személy a munkahelyi túlhajszoltság következtében veszti életét. A japán „karoshi”, valamint a kínai „guolaosi” szavakat fordíthatjuk túlmunka okozta halálnak. A karoshi-halálesetek leggyakoribb orvosi okai a stressz kiváltotta szívrohamok és az agyvérzés, de ide sorolhatóak azok az esetek is, amikor a munkahelyi stressz következményeként a munkavállaló öngyilkossághoz folyamodik.

Az első „karoshi” esetet 1969-ben dokumentálták Japánban, de Ázsia-szerte több kifejezés is elterjedt később a túlmunka okozta panaszokra és az ehhez szorosan hozzáköthető halálesetekre. Az esetek, amelyek felhívták a figyelmet a túlhajszoltságra, sajnos egytől-egyig emberéletet követeltek. A legnagyobb nyilvánosságot kapott esetek között volt gyári munkás, buszsofőr és ápoló is. A közös az volt bennük, hogy mindannyian fiatal felnőttek voltak (22 és 37 év között), akik jóval többet dolgoztak egy héten, hónapban vagy évben, mint amennyit a szervezetük elbírt volna. A gyári munkás heti 110 órát dolgozott, míg a buszsofőr évi 3000 órát. A fiatal nővér esetében a megszakítatlan munkavégzés, azaz a havonta ötször vállalt 34 órás műszak okozta a súlyos következményeket. Fiatalkori halálukat szív- és érrendszeri problémák (szívroham, agyvérzés és szívinfarktus) okozták. Komoly áldozattal járt, hogy megszülessenek az első jelentős szigorítások a munkaidőt illetően, de sajnos a mai napig több kiskapu is létezik az egyes kultúrákban, így a túlmunka szabályozása még mindig nem teljesen rendezett.

Kínában 2014-ben tekintették először országosan is jelentős problémának a munkahelyi túlterheltséggel összefüggésbe hozható magas halálozási számokat, még Dél-Koreában szinte napjainkban, csak 2018-ban született meg a törvény, melyben a korábban heti maximum 68 munkaórát 52-re csökkentették.

 A magyar munka törvénykönyve szerint a napi munkaidő nem lehet 12 óránál több, míg a heti munkaidő legfeljebb 48 óra lehet.

Kivételes esetben, azaz például készenléti munkakörben a napi munkaidő akár 24 óra is lehet, de nem haladhatja meg a heti 72 órát. Magyarországon a leginkább veszélyeztetett helyzetben az egészségügyi dolgozók, az orvosok, ápolók és mentősök vannak, de a 2 műszakos munkarendben dolgozó munkavállalók és az állandó éjszakai munkát végzők is a rizikócsoportba sorolhatók. A kimerültség rengetek tényezőtől függhet, mint például a szellemi és fizikai megterheléstől, a személyek fizikai és érzelmi egészségi állapotától, de a munka szeretete és a munka (munkavállaló szemszögéből figyelembe vett) értelmessége is befolyásoló tényezők lehetnek.

Sajnos nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos munkakörökben lehetetlen a túlórázást nullára csökkenteni, de ha elgondolkodunk, valószínűleg sokan maradtunk már úgy a munkahelyünkön befejezni egy-egy feladatot, hogy senki sem kényszerített, egyszerűen csak a lelkiismeretünk így diktálta. Távol álljon tőlünk, hogy ezen túlórák felett ítélkezzünk, a cikkünk célja inkább az, hogy felhívjuk a figyelmet a túlhajszoltságra és a pihenés fontosságára. Sokszor annyira megszokjuk az állandó terhelést, hogy észre sem vesszük, ha túlterheltek vagyunk, ezért bármikor jó döntés lehet megállni és átgondolni a jelenlegi helyzetünket. A túlhajszoltság legjobb kezelése a védekezés, azaz a megfelelő pillanatokban beiktatott pihenés.