Szüntelen ránk tör az aggodalom, ha elindulunk otthonról, vajon kihúztuk-e a vasalót, elzártuk-e a gáztűzhelyet, beriasztottuk-e a lakást? Az ilyen és ehhez hasonló bizonytalanság sokakat érinthet. Azonban vannak, akiknek ez nemcsak pár kellemetlen percet, hanem örökös és bénító szorongást jelent. A kényszerbetegség hazánkban is gyakran előforduló mentális betegség, melyet még mindig sok tévhit övez. Cikkünkben tisztázunk négy gyakori félreértést!
Az obszesszív-kompulzív zavar (röviden OCD) – más néven kényszerbetegség – egy krónikus mentális betegség. Sokan gyakran félreértik, melyből kifolyólag a betegek tévesen, valótlan stigmatizáció áldozatául eshetnek. Mindez nemcsak az önértékelésre lehet negatív hatással, hanem az általános hangulatra, az iskolai, munkahelyi teljesítményre és a társas kapcsolatokra is. Az alábbiakban négy, az OCD-vel kapcsolatban elterjedt tévhitet vizsgálunk meg, és derítünk fényt igazságtartalmukra!
- Tévhit: Az OCD-s emberek mindenüket élére állítva, rendezetten tartják.
Fontos kiemelni, hogy nem minden OCD-s betegnek van rendszerezési, takarítási vagy tisztálkodási kényszere! Továbbá az, ha valaki rendszerető, még nem jelenti azt, hogy OCD-je van. A klinikai diagnózis felállításához több kritériumnak is teljesülnie kell. Az OCD ugyanis egy komoly mentális betegség, melyet magas szintű szorongás és emocionális distressz jellemez. A kényszercselekvések összességére egyaránt jellemző, hogy bármit is tesznek a betegek, azokat sosem élvezeti értékükért hajtják végre. Ellenkezőleg! A példánál maradva, ezen típusú betegek azért tartják tisztán és rendben a dolgaikat, mert különben intenzív és bénító szorongás törne rájuk.
- Tévhit: Az OCD csak a takarításról, tisztálkodásról, kézmosásról szól.
Az OCD egy rendkívül heterogén zavar. Ez azt jelenti, hogy különböző emberekben különböző módokon jelenik meg. Az OCD-s emberek különféle rítusokat terveznek maguknak annak érdekében, hogy csökkenteni tudják a rögeszméikhez társuló szorongás mértékét. Ezeket hívjuk kényszercselekvéseknek. Mind a kényszergondolatok, mind pedig a hozzájuk társuló cselekvések változhatnak a betegség lefolyása alatt.
Lássuk a leggyakoribb rögeszmés (obeszesszív) képzetekhez társuló félelmeket:
- bacilusoktól vagy fertőzésektől való félelem
- félelem bűncselekmény elkövetésétől
- másokban, vagy saját magukban való kár okozásától való félelem
- szerettük elvesztésétől való félelem
- félelem bizonyos számoktól, szavaktól, színektől…
- félelem az erőszakossá válástól…
...és a leggyakrabban felmerülő (kompulzív) kényszercselekvéseket:
- számolás
- repetitív mozdulatok
- kézmosás
- imádkozás
- szélsőséges mértékű takarítás
- rendezkedés, rendszerezés
- bizonyos tárgyak megérintése
- gyűjtögetés
3. Tévhit: Nyilvánvaló, ha valakinek OCD-je van.
Nehéz lehet elhinni, de a betegség előfordulási gyakoriságából következik, hogy valószínűleg mindannyian találkoztunk már életünk során OCD-s személlyel, csak nem vettük észre. Alapvetően jellemző a betegségben szenvedőkre, hogy igyekeznek eltitkolni és rejtegetni tüneteiket a nyilvánosság elől. Különösen akkor tudják sikeresen leplezni betegségüket, ha a megfelelő gyógykezelésben részesülnek. Ezen kívül vannak, akik az OCD egy olyan altípusába tartoznak, melyben egyáltalán nincs látható kényszercselekvés. Minden a beteg fejében zajlik, tettekben nem nyilvánul meg. Ezt nevezik tiszta, „Pure obsessional OCD-nek”, röviden Pure-O-nak. A betegek gyakran nem is ismerik fel, hogy OCD-jük van, mivel a tüneteik nem hasonlítanak a betegség hagyományos megjelenéséhez.
- Tévhit: Az OCD-s emberek gyenge akaratúak és állapotuk javulna, ha ellazulnának.
Az egészséges emberek számára az OCD tünetei teljesen irracionálisnak, olykor komikusnak tűnhetnek. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a betegek számára a tünetek megnyilvánulásai a nagymértékű szorongásuk kivetülése! Az OCD nemcsak egy „hóbort”, hanem egy betegség, melyben bizonyos agyterületek diszfunkcionálisan működnek. Ez megnehezíti, vagy adott esetben teljesen ellehetetleníti a betegséggel való megküzdést gyógyszeres kezelés nélkül. Némely antidepresszáns alkalmas a tünetek csillapítására, valamint a pszichoterápiák közül a kognitív viselkedés-terápia számos esetben hatékonynak bizonyult. Alkalmazásával „megtaníthatják” maguknak a betegek, hogy a számukra félelmet, szorongást kiváltó helyzetekre kevésbé intenzíven reagáljanak. A kezelések ellenére is az OCD egy krónikusan fennálló állapot, ami végigkísérheti a beteget egész életén át.
Volt már róla szó, hogy az OCD nagyon sokféle lehet. Minden emberben más és más tüneteket produkálhat, amiben az érintettek személyisége is szerepet játszik. Az eddigi tudásunk alapján az látszik, hogy nem minden esetben javul a gyógyszeres kezeléstől a betegek állapota, és nem mindenki jár önként pszichoterápiába sem. A jelenlegi kutatások további kezelési alternatívák felderítésére irányulnak. Sokan úgy gondolják, hogy a jövőben az agyműtét nyújthat majd megoldást a terápiára rezisztens betegeknek.
