„Csak ne veszítsd el…” – a remény pszichológiai jelentősége

Remélem. Reméled. Reméljük. A remény életünk meghatározó része: sokféle formában, vagy olykor kevésbé van jelen a mindennapjainkban. Körülírása is gondolkodóba ejthet: a remény hagy el minket, vagy mi hagyunk fel a reménnyel? A reménység fogalma a pszichológiában is meghatározó szerepet tölt be, lényegi elemei azonban tudományos körökben is számos kérdést vetnek fel.

Pszichológiai szempontból a reményt, mint életünk meghatározó jelenségét elsődlegesen a pozitív pszichológia tudománya tartja számon, melynek központi elemét képezi a preventív, azaz megelőző szemlélet, és a már meglévő belső erőforrásaink kiaknázása. Ezen vonatkozásban a remény egy jövő-orientált hozzáállás, amely az életminőség fenntartására irányuló, célzott viselkedés egyik fő mozgatórugója.

A remény tartalmi összetevői közé sorolható a jövőre való irányultság, a pozitív érzelmi töltet és beállítódás és az adaptív megküzdés. A reménység alapvető motiváló erővel hat, segít újra-definiálni életünk jelentőségét, ezáltal értelmét is.

A reményt sokáig a fizikai és mentális betegségre adott válaszként határozták meg, mely az ezen állapotokból való, pozitív irányú elmozdulást segítette elő. Jelenkori felfogásait tekintve a remény sokféle szemszögből megközelíthető. Felfogható egyrészt érzelemként vagy érzelmi beállítódásként. Lazarus (1999) úgy vélte, a remény előfeltétele, hogy elégedetlenek legyünk aktuális körülményeinkkel, s amely végül egy meghatározott pozitív tényezőre való törekvést segít elő bennünk. Kognitív szempontból a remény egy pozitív elvárás, amely megfogalmazódik bennünk, ezáltal elősegíti a céljainknak megfelelő viselkedésünket.

Fontos szempont, hogy a reménység jelenléte nem egyenesen arányos a negatív feltételezések, aggodalmak, vagy kételyek hiányával.

A remény jelenségének legkiemelkedőbb aspektusa, hogy bizonytalanságunk ellenére is bizakodással tölt meg bennünket.

Mindemellett, a remény további két dimenzió mentén is értelmezhető.  A vonásreménység értelmében, hasonlóan az optimizmus vonáshoz, a remény lényegében személyiségjeggyé formálódik az egyénben. Ily módon feltételezhető, hogy sokunkban a remény mint személyiségvonás jelenik meg, mintegy általános hozzáállásként azt az alap-feltételezést élteti bennünk, hogy a jövő kedvezően fog alakulni. A vonásreménységtől elkülönítendő azonban a szituatív, azaz állapotreménység, mely esetben a remény jelenléte egy konkrét, pozitív cél elérésére irányul.

Emellett, a reményt mind számunkra adott jelentőségében, mind kimenetelének megítélésében a társas normák is befolyásolják. Hiszen azt, hogy mennyire tulajdonítunk jelentőséget a reménységnek, továbbá, hogy milyen mértékben vagyunk készek ennek fejében és érdekében cselekedni, a társas környezetünk is befolyásolja.

A remény és a reménység jelentőségére elsődlegesen annak hiánya mutat rá.

Hansúlyozandó azonban, hogy míg a remény hiánya szembetűnő lehet számunkra, ezen állapot még nem egyenlő a reménytelenséggel.

A remény elősegítheti adaptivitásunkat és megküzdésünket, azonban egyúttal maga a reménység is egy önálló megküzdési módnak tekinthető. A reménység segít megkonstruálni a stresszorokra adott, megfelelő belső válaszainkat, ezáltal kedvezőbb viselkedéses kimenetelt eredményez. Maga a megküzdés a reménység jelenlétében formálódik, ily módon kölcsönösen hatnak egymásra.

Kapaszkodók a remény hiányában

Stresszkezelés: a minket érő stresszhatások reménységünk mértékét is nagyban befolyásolják. Érzelmileg terheltebb időszakunkban természetes, hogy kevésbé vagyunk képesek reményteli módon hozzáállni mindennapjainkhoz, a nagyobb stresszhatások pedig hosszabb időre is kimeríthetik a reménységre való kapacitásunkat. A rendszeres meditáció, relaxáció hatékony eszköz lehet a mindennapi stresszorokkal való szembenézéshez. Egy nyugodalmasabb belső állapot elérése segítségünkre lehet abban, hogy eltávolodjunk a problémáinktól és pozitívabb képet nyerjünk aktuális helyzetünkről, ezáltal táplálva bennünk a reményt.

Reális célok kitűzése: reménységünk mértékét tekintve a számunkra jelentős, azonban egyúttal megvalósítható célok felállítása is kulcsfontosságú. Fontos, hogy rendszeresen emlékeztessük magunkat a kis lépésekben történő célmegvalósításra, hiszen a magunkkal szemben felállított irreális elvárások jelentős akadályokat emelnek kitűzött céljaink elérésében, mely bizakodásunkat is jelentősen csökkentheti.

Emberi kapcsolatok: társas kapcsolataink meghatározzák a bennünk táplálódó remény mértékét. Sikereink, kudarcaink, életünk jelentős vagy kevésbé jelentős eseményeinek megosztása családi, baráti vagy adott esetben tágabb környezetünkkel rendkívüli energiákkal tölthet fel minket, ha pozitív megerősítést, támogatást kapunk tőlük. Ezek megalapozhatják a mindennapjainkra vonatkozó pozitívabb hozzáállásunkat és reménységünket. Ápoljuk hát ezeket a kapcsolatokat, hiszen ezáltal egymásban tápláljuk a reményt!

A remény tehát érzelmi, kognitív, és viselkedéses dimenziókon van jelen bennünk, melyek kölcsönösen egymásra hatva határozzák meg egyéni beállítódásunkat. Mindannyiunkban ott van a remény, melynek táplálásához – vagy olykor előhívásához – tudatos energiaráfordításra is szükség lehet. Belső- vagy külső segítséggel azonban visszaállíthatjuk vagy megőrizhetjük magunkban a reménységet, amelyre mindannyiunknak, egyaránt rendkívül nagy szüksége van.