„Hogyan lehetséges, hogy tíz évet töltöttem vele, és nem vettem észre, mi történik velem? Ennyire vak lettem volna? Ez a legborzasztóbb az egészben: az, hogy ezt az állapotot én is fenntartottam, abban reménykedve, hogy valami varázsütésre megváltozik majd. Nehéz emiatt nem hibáztatni magamat.” Kata, 42.
Sajnos Kata dilemmája közel sem szokatlan jelenség. Az ösztönös felháborodásunkat félretéve – „nem, ez nem lehetséges” – a válasz igen, elképzelhető, hogy kezdetben nem vesszük észre annak jeleit, hogy érzelmileg abuzáló kapcsolatban élünk. Különösen könnyen belecsúszhatunk egy ilyen típusú kapcsolatba, ha gyerekként a gondviselőink nem elégítették ki az érzelmi szükségleteinket, illetve ha nem biztonságos kötődési stílussal rendelkezünk.
Amennyiben a szüleink nem tudtak ráhangolódni gyermekkori igényeinkre, nem nyújtottak számunkra megfelelő szeretetet és támogatást, fiatalként a minket körülvevő világban a szeretetet, szerelmet keressük, anélkül, hogy tapasztalatunk lenne arról, a szeretet hogyan néz ki, illetve milyen érzés. A szeretetéhség, illetve a gyermekkori érzelmi elhanyagolás könnyen vezethet ahhoz, hogy felnőttként a kirekesztő, bántó viselkedést normálisként értelmezzük, hiszen korábbi szeretetkapcsolatainkban is ezt éltük meg.
A bántalmazó viselkedés fölött gyakran hunyunk szemet vagy igyekszünk azt elbagatellizálni, már csak azért is, mert a partner általában rendelkezik olyan pozitív tulajdonságokkal is, amik kérdésessé teszik a vele való kapcsolat megszüntetését. Számos érvet találhatunk még arra, hogy a bántalmazó viselkedést beillesszük a kapcsolatok normális menetrendjébe. Például ha a bántalmazás nem fizikai, hanem érzelmi vagy lelki, máris gondolhatjuk azt, hogy
„ez nem is olyan nagy ügy”
(pedig az!), vagy könnyebben fölmenthetjük alóla párunkat, mivel mondjuk mindemellett jó családfenntartó, vagy a közösség elismert tagja. Ez egyben azt is jelenti, hogy amikor végül szembesülünk helyzetünkkel, ahogyan azt Kata is tette, fel kell dolgoznunk a saját szerepünket, felelősségünket is azzal kapcsolatban, hogy engedtük, hogy ez megtörténjen velünk.
Az érzelmi manipuláció jelei
Ha felmerült bennünk a kétség, hogy vajon mérgező-e a kapcsolatunk, érdemes a helyzetet az alábbi hat figyelmeztető jel mentén végiggondolni, különösen akkor, ha az alábbi viselkedések rendszeres jellemzői a kapcsolatunknak.
- A megbeszélés hiánya és a visszavonulás
Minden párkapcsolatban előfordulhatnak konfliktusok, de ahogyan a párkapcsolati szakember, John Gottman is tartja, nem az a fontos szempont, hogy vannak-e nézeteltéréseink, esetleg veszekedéseink, hanem az, hogy mindezt hogyan csináljuk. Ha a partnerünk például nem hajlandó megvitatni velünk a nézeteltéréseket – mindegy, hogy milyen témában – az olyan, mintha falakat emelne a két ember közé, ami könnyen gyakorolhat romboló hatást a párkapcsolatra. Az elzárkózás, a falak felhúzása általában más, manipulatív megnyilvánulásokkal társul – például annak kiemelésével, hogy túlságosan érzékenyek vagyunk –, melyek arra szolgálnak, hogy érvényességét veszítse mindaz, amit mondunk, kérünk, szeretnénk.
- Érzékeny pontjaink manipulálása
Partnerünk elég közel áll hozzánk ahhoz, hogy ismerje erősségeinket is, de tudja azt is, mik azok az érzékeny pontjaink, melyekre azonnal ugrunk. Egy gondoskodó partner mindent megtesz azért, hogy megerősítse önbizalmunkat, míg az abuzív pár a rólunk szerzett tudását felhasználja arra, hogy azzal kínozzon, manipuláljon. Ha a partnerünk vádló állításokat használ arra, hogy saját magáról terelje a témát, amikor szembesítjük őt bizonyos problémákkal – például „te mindig nyávogsz és hisztit csinálsz az apróságokból is” vagy „örülhetsz, hogy elvisellek, amikor így picsogsz” – azt mindenképpen tekintsük intő jelnek. Gottman angolul „kitchen-sinking”-nek nevezi azt a jelenséget, amikor a partner egy őt rosszul érintő helyzetben a másik hiányosságaira, korábbi hibáira irányítja a figyelmet, listát állítva minden egyes hiányosságunkról, amivel valaha is szembesült.
- Nyílt és bújtatott próbálkozások a kontrollért
Gyakran előfordul, hogy partnerünk az utolsó pillanatban felborítja a már közösen megbeszélt terveinket, például egy kínai éttermes ebédet egy olasz konyhásra? Amikor pedig szembesítjük a hirtelen változtatással, csak annyit mond: „ó, azt gondoltam, hogy elégedett leszel, az olasz étterem sokkal menőbb hely”, vagy „ó, azt hittem örülsz majd a meglepetésnek!” Dr. Craig Malkin narcisztikus személyiségzavarról írott könyvében lopott kontrollnak nevezi a jelenséget, melynek hosszabb távon az eredménye az lesz, hogy saját igényeinket a háttérbe szorítjuk, évek múltán tán el is felejtjük, hiszen mindig párunk foglalja el a vezetőülést, az ő vágyaihoz alkalmazkodunk. Nyíltabb kontrolltörekvésre példa, amikor elmennénk találkozni a barátainkkal, a párunk pedig keresztbe szervez egy alternatív lehetőséget, majd a szégyenérzetünkre apellálva eléri, hogy vele tartsunk.
A kontrolláló társ egyik fontos eszköze a másik elszigetelése társas kapcsolataitól.
- Fenyegetőzés
A fenyegetések nem feltétlenül fizikai, hanem sokszor verbális formában jelennek meg. Például: „Ha annyira boldogtalan vagy, el lehet menni.” vagy „Eltűnök egyszer és mindenkorra, ha nem hagyod abba ezt az állandó panaszkodást”. Ha partnerünk gyakran él ehhez hasonló, mindent vagy semmit eszközökkel, érdemes pár lépést hátrább mennünk az érzelmeinktől és végiggondolnunk, milyen számunkra ez a párkapcsolat, hol van a mi helyünk benne és mi tart minket benne.
- Gaslighting
A gaslighting az érzelmi manipuláció és bántalmazás egy olyan formája, amelyben az áldozat saját magáról alkotott képe, önmagába vetett hite, emlékezetének megbízhatósága kérdőjeleződik meg a bántalmazó által. Az ilyen helyzetekben a partnerünk szava kerül szembe a miénkkel, a játszmának a tétje pedig az, hogy valójában mennyire is törődünk a másikkal, mennyire szeretjük őt? És ha kételkedünk az igazában, az ebben a játszmában azt is jelenti, hogy a szeretetünket vonjuk meg tőle. A végcél a bántalmazó számára az, hogy csakis az ő igaza, az ő narratívája legyen elfogadható egy-egy szituációban.
- Hibáztatás
Partnerünk vajon olyan típusú ember, akinek mindig hibáztatnia kell valakit, amikor valami nem úgy sikerül, mint szerette volna, esetleg eltört, elromlott valami? Mi pedig könnyen kerülünk a bűnbak szerepébe a bántalmazó párjaként. Az állandó hibáztatás révén 0-24-ben védekező üzemmódban kell funkcionálnunk, szorongások gyötörnek az újabb elkövethető hibákkal kapcsolatban, és úgy érezhetjük, hogy tojáshéjon lépdelünk partnerünk társaságában. A hibáztatás kiterjedhet az általunk kevéssé kontrollálható helyzetekre is – mint például ha nekünk jön egy másik autós, a párunk pedig rögtön minket hibáztat: „Miért nem tudsz rendesen odafigyelni? Tudod, hogy mennyit fog ettől emelkedni a biztosítási összeg?” –, de olyankor is megkaphatjuk a kritikát, ha valamiről megfeledkeztünk.
Az első lépcsőfok mindig a tudatosítás kell hogy legyen. Minél inkább képesek vagyunk felismerni a manipuláció és érzelmi bántalmazás jeleit, minél inkább látjuk, ezek az eszközök hogyan működnek, annál kevésbé tud ránk hatást gyakorolni a bántalmazó. A manipuláció célja a belső zavarodottság megteremtése és a külső személyre (partnerre) való ráutaltság erősítése. Emiatt fontos a határok erőteljes meghúzása, azoknak nyílt képviselete.
Amennyiben úgy érzi, ezek a mintázatok aktívan jelen vannak a párkapcsolatában és szakember segítségére van szüksége, bátran forduljon hozzánk.
A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
