A héten ismét egy újabb tanév vette kezdetét az iskolákban, ami nem csupán a diákoknak jelent kihívást, hanem a szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Milyen krízissel kell megküzdenie egy kisiskolásnak? Hogyan írjuk át a gyermekeinket érő negatív címkéket? Miként lehetséges az, hogy egyes dicséretek csupán üres szavaknak tűnnek, míg mások kihatnak az egész életünkre? Cikkünkben a teljesítménnyel kapcsolatos visszajelzésekkel foglalkozunk.

Erikson (1991) pszichoszociális fejlődéselmélete szerint körülbelül 6 éves kortól a gyermekek egy új fejlődési szakaszba érkeznek, amely egészen a serdülőkorig tart. Ebben az időszakban a teljesítményképesség áll a figyelem középpontjában. Amennyiben a gyermek sikerrel veszi az iskoláskor normatív krízisét, elnyeri a kompetencia érzését, azaz megéli, hogy

képes olyasmit tenni, amit mások pozitívan értékelnek.

Abban az esetben azonban, ha a gyermek valamilyen oknál fogva megakad a krízisfolyamatban, a kisebbrendűség érzése járhatja át. Továbbá ebben a szakaszban alapozódik meg a munkához való viszony is, így különösen fontos, hogy felismerjük, ha gyermekünk további segítséget igényel a saját kompetenciájának elsajátításához.

A szép, az okos, az ügyetlen...

Talán mindenkivel előfordult már, hogy különböző tulajdonságokat ragasztott rá a környezete. Ezeket gyakran érezhetjük bántónak vagy igazságtalannak, míg vannak olyanok, melyek megmelengetik a szívünket és erőt adnak. Ez a gyerekek esetében sincs másképp. Érdemes tudatosabban odafigyelni és meghallgatni, milyen jelzőket kap az iskolában, illetve otthon milyen szavakkal illetjük. Korábban már írtunk arról, miként befolyásolnak minket a stigmáink, illetve hogyan működik az az iskolákban. Jelen cikkünkben néhány gyakorlati tanácsot szeretnénk adni arra az esetre, ha már ráragadt gyermekünkre valamilyen negatív címke (Faber és Mazlish, 2006).

  • Jelezzünk vissza, ha gyermekünk szembement a ráakasztott jelzővel! Például ha az ügyetlennek titulált gyermekünk sütéskor egymaga feltöri a tojásokat, világítsunk rá, hogy ez a feladat ügyességet igényelt, ő pedig remekül megoldotta. Ezen visszajelzések elősegítik a gyermek számára egy új énjének megismerését.

  • Hasonlóan pozitív hatással bírhat, ha – az előző példánál maradva – megkérjük gyermekünket, hogy segítsen egy csavart meghúzni. Ebben az esetben egy olyan helyzetet teremtünk neki, ahol a gyermek másképpen láthatja magát.

  • Tovább lehet ezt fokozni azzal, ha egy ügyes viselkedését úgy meséljük el másnak, hogy azt „véletlenül” ő is hallja. Lehet ez egy telefonbeszélgetés arról, milyen nagy segítség volt gyermekünk a legutóbbi barkácsolásnál.

  • A gyermekek gyakran tudattalanul is elsajátítják a szülői viselkedésmintákat. Éppen ezért nagyon fontos az is, hogy szülőként jó példát mutassunk. Amennyiben mi magunk elrontunk valamit, ne kapjuk fel a vizet, és ne haragudjunk magunkra! Sokkal hasznosabb, ha levonjuk a következtetést, és újra próbálkozunk.

  • Segítsünk gyermekünknek felidézni olyan helyzeteket, amikor valamit ügyesen oldott meg. Az ilyen különleges emlékek felelevenítése is segíthet enyhíteni a negatív címkék hatásait.

  • Előfordulhat, hogy gyermekünk a régi címke szerint viselkedik, holott képes lenne már elhagyni azt. Ilyenkor fogalmazzuk meg érzéseinket, elvárásainkat a helyzettel kapcsolatban. Például ha láthatóan a figyelmetlensége miatt önti félre a tejet, szóljunk rá, hogy arra koncentráljon, amivel éppen foglalkozik.

Teremtsünk olyan helyzeteket, amelyekben gyermekünk kompetensnek érezheti magát!

Hogyan dicsérjünk?

Talán az első és legfontosabb pontja minden visszajelzésnek a viselkedéssel kapcsolatos. Akár pozitív (azaz dicséret), akár negatív visszajelzést adunk gyermekünknek,

mindig a viselkedésére vonatkozzon, sose az ő személyére.

Egy korábbi cikkünkben részletesebben bemutattuk, miért érdemesebb a belefektetett energiát dicsérni a képesség helyett. Így nemcsak a kudarckerülés kialakulását előzhetjük meg, hanem a címkézéstől is megmentjük őt.

Sokszor apróságoknak tűnő dolgokon csúszhat el a dicséret eredményessége.

Kerüljük az értékelő szavakat, fogalmazzuk meg helyette azt, amit látunk és érzünk!

Ez nagyobb mértékű tudatosságot és energiát igényel, mégis érdemes lehet alkalmazni. Egy példán keresztül bemutatva: ha a gyermekünk megmutatja a legújabb festményét, kétféleképpen is reagálhatunk. Egyrészt értékelhetjük a művet („Jaj, de szép! Igazi festő vagy!”), vagy kifejezhetjük az érzéseinket, amiket kiváltott belőlünk („Nagyon tetszenek a színes virágok, felvidítanak, ha rájuk nézek!”). Amíg az első esetben a gyermekben megkérdőjeleződhet a dicséret hitelessége, a második reakció megerősítheti a festés iránti vágyát. Amennyiben a dicséret során a látott eredményen van a hangsúly, kiegészíthetjük még egy összefoglaló jelzővel is a végén („Szó nélkül megírtad a házi feladatodat, mire hazaértem. Ez aztán az önállóság!”) (Faber és Mazlish, 2006).

Mire érdemes még odafigyelni, amikor dicsérünk?

  • Fontos, hogy a dicséret megfeleljen a gyermek életkorának és képességének.

  • Ne utaljon múltbéli gyengeségre, kudarcra!

  • Ne túlozzuk el lelkesedésünket, ez ütközhet azon belső vággyal, hogy maga vigye véghez a dolgokat!

  • Dicséret közben maradjon a gyermeken a hangsúly! A „Büszke vagyok rád!” illetve a „Tudtam, hogy megcsinálod!” helyett használjuk a „Büszke lehetsz magadra!” kifejezést!

A hatásos és a hatástalan dicséret jellemzői (Arends, 1994).

Habár a fenti szempontok általános érvényűek, érdemes szem előtt tartani, hogy a különböző korosztályok másképpen fogadják a pozitív visszajelzéseket. A fiatalabb gyermekekkel szemben

a serdülők kifejezetten érzékenyek a dicséret őszinteségére és mértékére.

Továbbá számukra már értékesebbé válhat a négyszemközt kapott pozitív visszajelzés, szemben a közösség előtti dicsérettel.

A gyermekeknek sokszor akkor van a legnagyobb szükségük dicséretre, amikor valamit nem csinálnak jól. Egy rendezetlen külalakú írásban is lehet találni szebben formált betűket, keressük meg és emeljük ki őket! Motiválhatja a siker, ami pedig jobb eredmények elérésére sarkallhatja. Természetesen azonban nem szabad átesni a ló túloldalára. A túlzott dicsérethez hozzá lehet szokni, így idővel az lesz az alap és az elvárt. A dicséret jelentősége pedig nem csupán kisebb lesz, az elmaradása egyenesen büntetésértékűvé válhat (N. Kollár és Szabó, 2017).

Mindig motivál a jutalom?

A visszajelzéssel, jutalmazással kapcsolatos elvárások hatással lehetnek a gyermekek belső motivációjára. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a meglepetésszerű, szimbolikus jutalom (mint a dicséret) nem jár motivációcsökkenéssel. Ezzel szemben a teljesítménnyel arányos, előre ismert jutalom (legyen az pénz vagy érdemjegy) lankadó érdeklődést válthat ki (N. Kollár és Szabó, 2017). Ebbe a csapdába eshetnek bele az amúgy érdekesebb kötelező olvasmányok és tananyagok.

Ne feledjük, hogy nem csak a tanulóknak van szüksége dicséretre! Gyakoroljuk a dicséret művészetét barátainkon, kollégáinkon, családtagjainkon! Mindenkinek jól esik egy kis plusz törődés és figyelem, ami motivál, illetve szebbé varázsolja a hétköznapokat.

 

Felhasznált irodalom: Arends, R. (1994): Learning to Teach. New York, McGraw Hill. Erikson, E. H. (1991 [1958]). Az életciklus, az identitás epigenezise. In A fiatal Luther és más írások. Gondolat, Bp. 437−497. Faber, A. és Mazlish, E. (2006). Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje. Reneszánsz, Budapest. Kollár, K. és Szabó É. (2017). Pedagógusok pszichológiai kézikönyve. Osiris, Budapest.