A drog fogalmi meghatározottsága meglehetősen sokrétű, így fontos áttekinteni a jelenleg használatos definíciókat, a droghasználói megnevezéseket, a hatásalapú és a használatalapú elnevezéseket, amelyek megalapozzák a megfelelő szakkifejezéseket.
A drog definitív bizonytalanságai
A drog eredetileg a francia és holland nyelvekből eredő szó, jelentése szárított fűszer, illetve növényi vagy állati eredetű gyógyhatású anyag. A magyar nyelv is sokáig használta a gyógyhatású asszociációt – gondoljunk csak a drogéria kifejezésre, amely egykor a gyógyszertár, később illatszerbolt szinonimájává vált.
A drog, mint kifejezés már önmagában is több szinten értelmezhető. A leggyakrabban a laikus értelmezésében merül fel, amelyhez olyan asszociációk társulnak, hogy „illegális anyag” vagy „kábítószer”, azonban ahogy később látni fogjuk
a drog és a kábítószer szinonimaként való társítása tudományos szempontból megalapozatlan.
Ennél megalapozottabb a drog kifejezést úgy definiálni, mint olyan természetes vagy mesterséges anyag, amely az emberi szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hat, így megváltoztatva annak működését, funkcióit. Ennek a definíciónak a paradoxona, hogy specifikusabbnak hat, mégis sokkal átfogóbban közelít az anyagokhoz, abból sokkal nagyobb halmazt képez (alkohol, gyógyszerek, heroin, koffein, LSD, MDMA, nikotin stb.) ezzel túlmutat a legális – illegális felosztáson. Itt érdemes tudatosítanunk, hogy a kábítószer tulajdonképpen egy jogi kategória, vagyis az illegális anyag meghatározására használja a jogalkotó, aminek paradoxona pedig abban áll, hogy a legtöbb illegális anyag hatását tekintve nem „kábít”.
Érdekesség, hogy a drog kifejezés az angol nyelvben (drug) is a kiterjedtebb kategorizációt fedi le, a szó jelentése olyan gyógyszer vagy egyéb anyag, amely a szervezetben valamilyen élettani hatás, változás kiváltására képes. Ezen a ponton világossá válik a korábban vázolt meghatározással való különbség. A hazai definíció a központi idegrendszerre gyakorolt hatást hangsúlyozza, amely elsősorban pszichés jelenségekre, tünetekre utalhat, pl. eufória, míg az angolszász meghatározás a gyógyszerek bármelyikének bármely hatására utalhat, pl. vérnyomáscsökkentés. Természetesen a két meghatározás jelentős átfedésben is van, hiszen a központi idegrendszerre ható szerek (pl. a kokain) a pszichés hatásuk (pl. grandiozitás – fokozott önértékelés megélése) mellett jelentős szomatikus, vegetatív hatást is okoznak (pl. pulzus jelentős emelkedése). Ugyanígy egy specifikusan organikus hátterű, szomatikus tünetre adott szer is járhat pszichés hatásokkal, változásokkal (pl. Viagra).
Ezen két meghatározás szintézisének tekinthető a manapság tudományos és klinikai körökben egyaránt elfogadott pszichoaktív szer kifejezés.
Vitathatatlan, hogy a drog kifejezés a nemzetközi szóhasználatból szivárgott át a hazaiba, így logikus lett volna, ha annak széleskörű (tehát a gyógyszereket is magába foglaló) jelentése honosodik meg. Ennek ellenére a vélhetően amerikai filmeken, zenéken keresztül beáramló kifejezés sok negatív konnotációval kontaminálódhatott (gondoljunk csak a 70’-es években Nixon elnök által meghirdetett „War on drugs” kampányra), így szűkült le a jelenleg elterjedt „illegális kábítószer” jelentésre a magyar köznyelvben.
A droghasználó megnevezései
„Csupán két iparág nevezi az ügyfeleit felhasználóknak: az illegális drogbiznisz és a szoftvertechnológia.” – Edward Tufte amerikai statisztikus, politológus, professor emeritus
Amint látható, a drog fogalma körül is számos bizonytalanság van, így a droghasználó megnevezése is legalább ilyen dilemmák elé állít. A fentebbi idézetnek egyébként érdekes következtetése lehet, hogy a drogok és a szoftverek használatának hátterében egyaránt az emberek addikciókra való fogékonysága rejtőzhet. Ezt számos kutatás és klinikai gyakorlat bizonyítja Hollander 1993-as addiktív spektrum hipotézise óta, amely a viselkedéses és szerrel összefüggő problémákat is egymással összefüggő módon értelmezi. A hazai gyakorlatban tehát a drogfogyasztó és a droghasználó kifejezések szinonimák, egyaránt elterjedtek, a jogi gyakorlatban a fentebb leírt gyakorlat miatt a kábítószerfogyasztó szóösszetétel alkalmazott.
A szakemberek (kutatói és klinikusi oldalról egyaránt) a problémás szerhasználat kapcsán az addiktológiai beteg és a szenvedélybeteg kifejezéseket használják. A szenvedélybetegség elnevezés (ami egyébként az addikció magyaros, szinonim formája) a pszichiátriában használt meghatározásából ered: olyan mentális- és viselkedészavarok, amelyek az agy állapotát befolyásoló anyagok eltúlzott vagy tartós használatából erednek, ennek oka, hogy az egyénnek ellenállhatatlan a szerfogyasztásra irányuló késztetése, így az mindent maga alá gyűr, megelőz, vagy hiányállapotot okoz, ami miatt az egyén sóvárgást érez.
A WHO 1964-től nem javasolja az addikció kifejezés használatát az angol megfelelőhöz (addiction) tapadó negatív asszociációk miatt. Hazánkban azonban az addiktológia, addiktológus szakorvos/szakpszichológus, addiktológiai osztály, ambulancia stb. formájában továbbra is elterjedt, elfogadott.
A problémás szerhasználat súlyosan patológiás szerhasználattá válhat, ekkor a klinikai kép különböző stádiumai alapján megjelennek a drogintoxikált, drogabuzáló, drogfüggő (és ugyanígy kábítószerfüggő, szerfüggő stb.) kifejezések is. A szakemberek pedig ennek megfelelően többek közt drogfüggő, kémiai függőségben szenvedő vagy az addiktológiai beteg kifejezéseket használják. A pszichoaktív kórképek keresztmetszeti sajátosságait a klasszifikációs rendszerek bemutatásakor tárgyaljuk részletesen.
Érdekesség, hogy a szerfogyasztó szubkultúrák is a maguk sokszínűségének megfelelően alkalmaznak szociolektikus csoportnyelvet (szleng), kifejezéseket önmagukra vagy a részben eltérő kultúrájú szerfogyasztókra, amikkel érdemes tisztában lennünk. Általánosságban az illegális pszichoaktív szerfogyasztás terén sajátélménnyel rendelkezők a sajátélménnyel nem rendelkezőket norminak szokták nevezni. A szerfogyasztás által a személyiségfejlődés vélt vagy valós motivációját hangsúlyozó, spirituális élményeket kereső fogyasztók hajlamosak önmagukat pszichonautának hívni. A szerfogyasztásban kontrollvesztett, klinikai értelemben is jelentős életvezetési diszfunkciókat megélő, „lecsúszó” fogyasztókra (akik leggyakrabban heroinfogyasztók) a szubkultúrában a junkie kifejezés volt egykor elterjedt. Az illegális pszichoaktív szerek terjesztőinek elnevezése pedig a mai napig használatos dealer, illetve nepper.
Ezzel együtt a szerek elnevezései (pl. laszti - MDMA, trinyó - LSD), a használati típusok (pl. csúzli), hatást leíró kifejezések (pl. flash) – összefüggésben az illegális jelleg miatti rejtőzködéssel – roppant gazdag és változatos szókincsét szinte szlengszótárrá lehetne összeállítani, amit Demetrovics Zsolt 90’-es évekbeli kutatásai meg is alapoztak.
A hatásalapú elnevezések
„Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán - s megérted!” – Kosztolányi Dezső
A drogok csoportosítása hagyományosan a pszichoaktív hatásjellegnek megfelelően történik, ami összefügg azzal, hogy az adott használó milyen célból (pl. önmedikalizációs hipotézis), életvezetési nehézségeinek megoldása szempontjából hogyan alkalmazkodva, milyen funkció miatt használ bizonyos szereket. Ezalapján az alábbi nagy csoportokat szokás megkülönböztetni:
Narkotikumok, depresszánsok, amik hatékony fájdalomcsillapítók, csökkentik a feszültségeket és oldják a szorongást, pl. alkohol, heroin, ópium, stb.
Stimulánsok, serkentőszerek, amik fokozzák a szellemi, fizikai aktivitást és a teljesítőképességet pl. amfetamin, koffein, kokain, stb.
Hallucinogének vagy pszichedelikumok (tudattágítók), amik elfojtott tudattalan élmények megértését, spirituális csúcsélményeket okozhatnak (pl. DMT, LSD, meszkalin, pszilocibin stb). Fontos hangsúlyozni, hogy maga a hallucinogén elnevezés meglehetősen vitatott, hiszen pszichopatológiai szempontból ritkán okoznak valódi hallucinációkat, sokkal inkább illúziókat vagy pszeudohallucinációkat.
Valamint a vitatott besorolású vagy összetett hatásmechanizmusú szerek, pl. a leggyakrabban vidám tompaságot okozó kannabinoidok;
A csoportosítás szinte a végtelenségig bővíthető lehetne, hiszen gyakorlatilag ahány szer, annyiféle hatás létezik. A fogalmi kategóriák szempontjából azonban érdemes kiemelni néhány különleges hatás megnevezését:
Enteogén, aminek jelentése vallási víziókat keltő, tudatmódosító szer. Ezek gyakran kapcsolódnak egyházi szertartásokhoz, tipikusan ilyen az ayahuasca.
Empatogén, entaktogén, aminek jelentése beleélést, érzelmi közösség megélését elősegítő tudatmódosító szer, tipikusan ilyen az MDMA.
A használatalapú elnevezések
A drogok sokfélesége a felhasználás sokféleségében is leképződik, érdemes áttekinteni azokat a felhasználási típusokat, amik a leggyakrabban előfordulnak:
Rekreációs használatnak nevezzük azt a formát, amikor az egyén kikapcsolódásként, pihenésként, tehát szabadideje eltöltése céljából nyúl valamilyen szerhez. Ide tartozik a szociális használat, amely társas közegben zajló szerfogyasztást jelent. Az ártalomcsökkentésben járatos segítők tapasztalatai alapján (természetesen a szer típusától és a dózistól függően) akár egyszeri fogyasztás is járhat negatív következményekkel. Az eltúlzott, visszatérő formában történő droghasználat pedig szenvedélybetegség kialakulásához vezethet. Ahogy tehát az LSD-t felfedező Hofmann is megfogalmazta – a különböző pszichoaktív szerek a potenciális ártalmaik és veszélyességük miatt könnyen válhatnak „bajkeverő csodagyerekké” – a „bajok” pedig némely esetben kiszámíthatatlanok (Hofmann, 2006).
Gyógyászati felhasználásnak nevezzük a pszichoaktív hatású szerek gyógyító, vagy legalábbis tünetcsökkentő hatású fogyasztását, ide tartozik az enyhe altató és nyugtató hatással rendelkező citromfű, illetve bizonyos országokban az orvosi marihuana, utóbbi esetben azonban reális veszélye van a visszaéléseknek, ahogy ezt számos nemzetközi példa is mutatja.
Terápiás használatnak nevezzük a folyamatot, ha pszichoterápiás képzettséggel rendelkező szakember (pl. klinikai szakpszichológus, pszichiáter szakorvos) a mentális- és viselkedészavarral diagnosztizált kliensének elakadásait pszichoaktív szerrel (asszisztált) módon kezeli. Ezek a terápiás technikák bizonyos szerek kapcsán évtizedekig működtek (pl. LSD), majd a jogi szabályozás miatt megszűntek, megváltoztak (LSD helyett holotróp légzés), bizonyos szerek pedig a közelmúltban váltak ilyen célból is alkalmazhatóvá (pl. ketamin) vagy a közeljövőben válhatnak azzá (pl. MDMA, amely a PTSD kezelésében kiváló hatékonysággal rendelkezik). Hangsúlyozni szükséges tehát, hogy bizonyos pszichoaktív szerek kutatási és pszichoterápiás szempontból akár “csodaszerré” is válhatnak, de kizárólag jól kontrollált és biztonságos körülmények között.
Vallási használatnak nevezzük a transzcendens célból kiváltott tudatállapot-változásokat, amelyek szinte valamennyi kultúrában megtalálhatóak (pl. sámánizmus és a meszkalin), napjainkban pedig a Dél-Amerikában keresztény egyházi szertartások során történő szerfogyasztás is ilyen (pl. Santo Daime és az ayahuasca).
